SIXTH CHAPTER

You're incredible...

Harry Styles

Azaz érzés, hogy a saját anyád és még a barátaid is ellened vannak nem éppen felemelő érzés. Miután este anyám semmit sem válaszolt a kérdésemre, a kabátomat felkapva indultam útnak. Nem tudtam merre visz a lábam, csak mentem és gondolkodtam, úgy mindenen. Főleg a lányon, aki most szinte mindent tönkretett a létezésével. Idegesít a dolog, hogy egy idegent beengedtek csak úgy abba a házba, amibe lakok, vagyis laktam. A dolog már magában felháborító, de az még jobban bosszant, hogy a szobámban szállásolták el. Még mielőtt dühvel tele száguldottam ki a lakásból, a szobámba felnéztem - ahol a betolakodó élősködik most - , a fényképeimet megnézni. Mindegyik ugyan úgy díszelgett a falon, ahogy múltkor itt hagytam. Percekig bámultam a jobbnál jobb emlékeket őrző képeket, egészen addig, amíg Zayn és a lány be nem lépett. Tekintetemmel szinte azonnal megöltem őt, nagyon haragudtam rá, mehetett volna valami szállóba. Ezt az érzést tudattam is vele, vállának ütközve hagytam el a szobámat és meg sem álltam az ajtóig. A friss, hideg levegő csapta meg az arcomat, így indultam útnak a hosszúnak mondható sétámra. A legaggasztóbb és érdekesebb a dologban, a lányban, hogy nem beszél. Legalább annyi tisztelet és köszönet lehetne benne, hogy beszélne, de nem, hallgat. Talán néma! Átfutott már az agyamon, de az annyira...fura lenne. Fura, mint, ahogy az egész lány. Anyám szerint megváltoztam, ahogy Gemma szerint is. Vajon ez tényleg így van, vagy csak ők veszik ezt észre? A kérdésre a válasz bennem rejlik, csak még nem igazán tudom. Az, hogy a fiúk viselkednek Ana-val nagyon különös. Főleg, ahogy Zayn próbál a közelébe férkőzni. Talán tetszik neki, de ebben csak egy a hiba, hogy ott van neki Perrie. Mindenki kedves, csak én mutatom meg a bunkó énemet, de egyszerűen ez a lány ezt hozza ki belőlem. Annyira elgondolkodtam a dolgokon, annyira belemélyedtem, hogy nem is vettem észre, hogy már a régi törzshelyünket is elhagytam, ahova a srácokkal jártunk mielőtt a híres One Direction egyik énekese lettem. Telefonom fülbemászó dallama akadályozta meg, hogy ismét Ana-n gondolkozzak.

- Mondd. - szóltam bele tudván, hogy ki keres.

- Gyere haza, beszélnünk kell! - szólt bele rideg hangon, pedig ez a hangszín nem jellemző Louis-ra. 

- Rendben. - válaszoltam röviden, majd bontva a vonalat fordultam meg tengelyem körül. Zsebembe téve a kezemet szeltem át gyorsabb tempóban az utcákat, mint, ahogy idejöttem. Az utcákat már a magasan szárnyaló lámpák világították meg, így megkönnyítve a dolgomat. A ház elé érve észleltem, hogy egyik lámpa sem ég, a fiúk biztos a kis házban vannak már. Átszelve a nappalit mentem tovább a kertünkben megtalálható házhoz, ahonnan most egyetlen pisszegés sem hallatszott ki. A cipőmet letéve az ajtó előtt zártam be magam mögött, majd négy dühös szempárral találtam szemben magamat. 

- Sziasztok! - köszöntem a legkedvesebb hangomat felvéve, hogy oldjam a feszültséget, de semmilyen reakciót nem kaptam.

- El akart menni. - sóhajtott egy nagyot Zayn. Tekintete komor volt, szomorú. Meg nem tudnám állapítani, hogy most mit érzett pontosan, de sejtettem, hogy kiről beszél.

- És? Miért csak akart? 

- Harry, annyira tapló vagy, hogy az hihetetlen! Mi a szar van veled? Mit ártott neked azaz ártatlan lány? - pattant fel a helyéről, Louis és Liam keze kapott hirtelen az övéi iránt, nehogy olyat tegyen, amit megbánna. 

- Én is éppen ezt akartam tőletek kérdezni! Miért van az, hogy egy lány miatt fordultatok el tőlem, aki mellesleg hozzá teszem egy hajléktalan?! Csupán annyit ártott, hogy belépett az életembe és az anyámat és titeket is ellenem fordított. Te meg Zayn, Perrie mit szólna ahhoz, hogy úgy nyalod-falod a drágát? - köptem oda a szavaimat, már régóta kikívánkozott belőlem ez a pár mondat. 

- Takarodj Harry! Vagy tudod mit, én megyek. Megyek a hajléktalan lányhoz, mert ő sokkal többet ér, mint te. - jött az ajtó elé, ahol most én álltam. Vállamnak erősen nekiütközve tolt arrébb, kabátját magára aggatva lépett ki - Ja és csak tudd, Perrie mindenről tud, és támogat! - csapta be maga után az ajtót, mire a megmaradt három szempár vészjóslóan nemtetszését mutatta felém. A ruháimat levéve huppantam le az ágyamra, majd a villanyt lekapcsolva jeleztem, hogy nem szeretném tovább firtatni ezt a témát.

Amikor a házba beszökkenő napsugarak kezdték a hátamat cirógatni óvatosan mertem csak kinyitni a szememet, mert még fáradt voltam, szoknom kellett a fényt. A tegnapi nap kijelenthetem, hogy teljesen kifárasztott, ugyanis több emberrel vesztem össze fél nap alatt, mint egész életemben eddig. A takarót magamról ledobva vetem fel a Hipsta Please felirattal ellátott pólómat, majd egy mackónadrágot magamra véve indultam meg az ajtó felé. A hűvös levegő csak úgy marta az arcomat, így nagyobb léptekkel igyekeztem a kertből nyíló ajtó felé, ami bejutást biztosított a házba. Nem tudtam, hogy mire készüljek, hogy van-e egyáltalán valaki itthon, de az, hogy anya válaszra sem méltatott, még mindig bántott. Ilyenkor legyen okos egy ember! Mi a frászt lehet ilyen esetben csinálni? Kérdések tömege íródott meg a fejemben, amitől egy kicsit úgy éreztem magamat, mint a rajongóink. Lehet ők is így éreznek velünk kapcsolatban? Ezer kérdés járkál a fejükben rólunk? Fogalmam sincs, de nem állhatok csak így itt az ajtó előtt várva arra, hogy mindenre választ kapjak. Egy nagy sóhaj kíséretében léptem be a meleg lakásba, majd a zaj irányába elindulva nyitottam be a konyhába. Mindenki szorgosan falta az asztalon elhelyezkedő íncsiklandozó palacsintát, így merészeltem a helyemet elfoglalni és egy tányért megragadni, amire egy tucatnyi palacsintát helyeztem el. Az illat, ami az orromba kúszott be, szinte késztette a gyomromat arra, hogy hangosan szólaljon fel. A villámat megragadva vágtam egy szeletet a juharsziruppal leöntött palacsintából, majd számba helyezve öntött el a mámor íze. Amit éreztem, amit abban a percben éreztem a nyelvem minden kis szegletében leírhatatlan. Szinte könyörgött még egy, és még egy falatért. 

- Nagyon finom lett a palacsinta, anyu! - szólaltam meg végre, minden haragomat félre téve. 

- Ana csinálta. Mindannyian a finom illatokra ébredtünk fel. - csúszott ki a száján Gemmának, majd a villámat kiejtve a kezemből toltam arrébb a tányért. Szemmel a lányt kerestem, akit meg is találtam pillanatokon belül. Egy bögrével a kezében közeledett felém, amit jobban megnézve láttam, hogy az enyém. A Harry névvel ellátott bögre utazott kicsiny kezeiben. 

- A többiek mondták, hogy szereted a kakaót. - csendült fel halk hangja, amitől az állam a padlót súrolta. Hogy mi van? Most komolyan beszélt, vagy csak képzelődtem? Szemem dülledve figyelt a lányra, majd  a bögrét a számhoz emelve kortyoltam bele egy nagyot. 

- Pfúúj... ilyen rosszat még életemben nem ittam. - köptem vissza a bögrébe a jóízű kakaót. Igen, tudom...szemét vagyok vele, de nem tudok mit tenni, ha ezt hozza ki belőlem! Egyszerűen, amikor a közelemben van, kötelességemnek érzem, hogy bunkó legyek vele. 

- 4 kanál kakaó, így szereted, mindig így iszod. Vagy hirtelen már hat kanállal szereted? - mordult fel a velem szemben ülő Louis. Őt nem értettem. Mindig is mellettem állt ki, de most olyan érzésem volt, hogy Zayn-t támogatják mindannyian. Hogy rosszul esett-e? Hogy a francba ne esett volna rosszul! 

- Ugyan úgy iszom, ahogy eddig, de életem eddig legrosszabb kakaója hagyta el imént a számat. Egyáltalán mióta beszél?
- Harry olyan gyerekes vagy, ugye tudod? - ütött bele egy kicsit a karomba Gemma, tekintete szórta a villámokat felém.
- Ne mondd nekem Gemma, hogy téged ez az egész nem zavar! - álltam fel dühösen a helyemről, mire mindenki értetlenül nézett rám.
- Nem zavar képzeld el! Ana kedves, aranyos, szeretni való lány, akivel nem úgy kéne viselkedned, ahogy teszed. Nagyon fejedbe szállt a siker öcsi! Régen egyáltalán nem voltál ilyen. Tény, hogy abban a percben, amikor anyu tudatta velem, hogy mi is a szándéka Ana-val nem repestem az örömtől, de utána láttam, hogy milyen is valójában. Nem hagyhatta őt úgy ott Harry! És meg szeretnénk valamire kérni, és téged is Ana, ha nem nagy gond. - fordult nővérem először felém, majd a lány felé. Hurrá...remélem nem közös program. - El kéne mennetek vásárolni. Mivel neked még nincs feladatod a mai bulira Harry te viszed el Ana-t kocsival és Zayn-t. Szóval vegyél fel egy normális nadrágot, ha csak nem akarsz mackónadrágban a címlapon visszaköszönni magadnak!

Nos, igen...Egy kocsiban ülök a lánnyal, aki számomra eddig a némák csoportjához tartozott. Felettébb különös, hogy Zayn-nel ilyen jól kijön, zavar, nagyon zavar és talán, ha...ha beszélnék Perrie-vel erről, akkor észrevenné magát a mi kis donhuánunk. Egy lámpánál megállva észleltem, hogy nagyon is jól szórakoznak ezek itt mögöttem.
- Nézd, Ana! - csendült fel Zayn hangja. Hangos nevetés vette kezdetét mögöttem, mire a gyomrom felfordult. Mit akarhat Zayn a lánytól? Hátrafordulva vetettem rájuk egy pillantást, és Ana pont akkor vette el ujjait az üvegtől. Szóval rajzolgatnak? Nagyszerű, nincs is ennél jobb elfoglaltság, minthogy ovis módjára rajzolgassanak az ÉN kocsim ablakára.
- Remélem, utána le is mosod. - csúszott ki a számon a lánynak szánt mondanivalóm. Mi a fenéért vagyok vele ilyen bunkó? Ja, emlékszem, csupán mindenkivel megutáltatott.
- Majd én lemosom Styles! - tette kezét a vállamra Zayn, amit erősebben szorított a kelleténél. - Tedd be! - szólalt fel ismét, de hangja lágyabb volt, sejtettem, hogy kinek mondja.
- Ezt ti éneklitek?
- Igen! - nevetett fel, mint egy gondtalan tinédzser - Tetszik?
- Nagyon jó! Még mindig hihetetlen, hogy egy bandában énekeltek.
- Nekem meg az hihetetlen, hogy beszélsz! Jobb voltál, amikor csöndben voltál, mert akkor nem zavartál a vezetésben. - fordultam hátra, mire a lány meghökkenő képével találtam magamat szemben. Diadalittas mosollyal fordultam vissza, és tapostam a gázra. Harry javára egy pont! Csak sikerül eltávolítani az utamból ezt a kis otthontalant.