TWELFTH CHAPTER

Sosem írok ilyen bemutatkozó részt, mert...nem is tudom miért. De, most szeretném mindenkinek megköszönni, hogy feliratkoztatok és mindig megleptek jó-néhány kommentel!:)  Örülök, hogy kapok visszajelzéseket, tényleg!:) Hát, csak ennyit szerettem volna, köszönetet mondani nektek!:) 

További jó olvasást!

Have a nice day, 

W. Susan. :*

Eleanor Calder

Anastasia Hill 

A nap végén értünk haza és teljes szívemből mondhatom, hogy az első napom fárasztó volt, de nem adom fel már a legelején. Harry a nap további részében ugyan olyan kedvességgel - remélem, érzitek az iróniát - bánt velem, mint, amikor hülyének nézett a kávéja miatt. Majdnem, ismétlem majdnem sikerült kihoznia a sodromból, de hál' istennek segítségemre siettek a fiúk és Paul is. Harry szája akkor hallgatott el felém, amikor Paul kijelentette neki, hogy én nem erre a pozícióra lettem felvéve, hogy kedve szerint ugráltathasson csupán azért, mert az a szekrény éppenséggel nem tetszik neki ott a sarokba és állítólag ez nem tesz jót a hangjának, mert elvonja a figyelmét és nem tud úgy koncentrálni. Na, igen. Itt telt be, majdnem az a bizonyos pohár, amikor elvárta tőlem, hogy azt a több kilós szekrényt tologassam neki. Szóval, a nap többi részében a gondjaival Paulhoz kellett volna fordulnia, de milyen véletlen, nem volt neki több baja, kérése, óhaja sóhaja és még fokozhatnám ezeket. Szóval most ott tartunk, hogy rájöttem, hogy igaz ennél jobban fizető állást álmodni sem tudtam volna magamnak - illetve de, de ahhoz még több pénz kéne, ami nincs -, de a régi kis kávézós munkámat azért visszasírom magamnak. Akkoriban azt gondoltam, hogy annál a munkánál pedig nem lehet rosszabb, de tévedtem, hiszen Harry miatt egy rémálomnak is nevezhetném. Viszont, ha a dolgok jó oldalát kell nézni, akkor a mai napban azt mondanám, hogy a vásárlós kis délutánunkat el kellett halasztanunk Eleanor-ral, mivel halaszthatatlan dolga akadt. Éppen ezért történt az, hogy a fiúk kijelentése után, miszerint is holnap este bizony mi bulizni megyünk, a holnap délutáni vásárlás jónak is minősülhet. Igaz, az első napomért már szép kis summát kaptam, de a fiúk valamilyen oknál fogva kötelességüknek érzik azt, hogy mindennel ellássanak, hogy ne szenvedjek semmiben sem hiányt. Perrie azóta nem jelentkezett, Zayn hiába kereste és egyre jobban zavart az ügy, hogy ilyenkor Harry képére valamilyen elégedettnek mondható mosoly ült ki.
- Kijönnél már végre? Fél órája folyatod a vizet, tudod más is szeretne zuhanyozni. - csapott az ajtóra hirtelen az undok béka. Jó, igen ténylegesen is megint annyira elgondolkodtam, hogy elvesztettem az időérzékemet, de akkor is. Egyre jobban csak azt veszem észre magamon, hogy igenis érdekel, hogy Harry miért olyan amilyen, pedig számomra ez régebben nem okozott gondot, egyszerűen csak beletörődtem abba, hogy valószínűleg sosem lesznek barátaim és senki sem fog rám figyelmet fordítani az iskolában. Mielőtt még ismételten lehordta volna a fejemet egy törölközőbe csavartam bele testemet és a hálóruhámért nyúltam volna..., de csak volna, ha nem hagytam volna bent  a szobámban, figyelmetlenségemben. Meg mertem volna rá esküdni, hogy  a kezemben volt, amikor bejöttem, de a mostani állapotomra figyelemmel léve, már semmin sem lepődök meg. Na, most légy okos Ana!
- Harry! - találtam meg hangomat, hogy megbizonyosodjak róla a fiú vajon itt van-e még az ajtó előtt. Egy percig hezitáltam, majd, amikor nem kaptam választ a kilincsért nyúlva tártam ki magam előtt az ajtót. Egyik kezemmel szorosan fogtam a testemet takaró törölközőt, ám, amikor gyorsan próbáltam a lábaimat szedni az észrevétlen távozás miatt Harry-be ütköztem bele, vagyis meztelen mellkasába. Mind a ketten a földön terültünk el, én rajta feküdtem és ennél kínosabb pillanatot el sem tudtam volna képzelni. Kezemmel automatikusan támasztottam a földet teste mellett, de szemünk egymást kémlelte. Láttam benne valami furcsaságot, ami nem engedte, hogy elszakítsam tekintetemet az övétől. Alsó ajkába harapott és nyelvével végigsimított rajta, ami most a nedvességtől csillogott. Egyik ujjával megérintette a combomat, de amilyen gyorsan hozzáért olyan gyorsan el is kapta onnan a kezét.
- Leszállnál végre rólam? Ennyire ügyetlen nem lehetsz! - horkant fel. A törölközőt erősen testemhez szorítva óvatosan szálltam le róla, majd  a szobámba rohanva zártam be az ajtót. Egy sóhaj kíséretében dőltem le az ajtó mentén - igen, mint számtalan könyvben és filmben. De ez koránt sem volt romantikus pillanat. - és csak ültem a távolba meredve a földön. Ez meg mi a fene volt? - tettem fel magamnak a kérdést, majd a fejemet megrázva tántorogtam el az ágyamig, ahol a pizsamámat magamra kapva hajtottam álomra a fejemet.

- Beszéltem tegnap Perrie-vel, tulajdonképpen azért kellett lemondanom a délutáni vásárlást. - kortyolt bele a kávéjába Eleanor. A vásárlás utáni fáradalmainkat egy kávé keretében töltöttük el egy közeli Starbucks-ban, ahol eldöntöttük, hogy jobban megismerjük egymást. Vagyis ezt a kedvesnek mondható gesztust Eleanor vetette fel. Eleanor szinte percről percre költött el olyan összegeket, mint régen mi a szüleimmel kábé két év alatt nem költöttünk magunkra összesen. Érdekes, hogy mennyire más civilizációnak számít a gazdag és a szegénység közötti különbség, hogy mit tehet meg ez a réteg és mit nem a másik. De éppen ez a helyén való, hogy senki sem egyforma, mert, ha mindenki gazdagként élné az életét, már rég pökhendi és beképzelt emberek járkálnának közöttünk.
- És... - kevergettem meg a kávémat, szavaimat rendeztem a fejemben. -, hogy van?
- Nagyon féltékeny, ez már biztos. És még nem tudja, hogy mi legyen velük, de erősen gondolkodik. - sóhajtott egy nagyot, de egy biztató mosoly is megjelent az arcán. Ez jó. Nem? - Elmondtam neki, hogy én mit gondolok, főleg azt, hogy Harry-nek milyen... különös most a viselkedése. Csak időt kell adni neki, nem hiszem, hogy egy ilyen semmiség miatt szétmennének Zayn-el, főleg úgy, hogy látja, nem aggódok amiatt, mert Louis közelébe vagy.
- Köszönöm, hogy őszinte vagy és, hogy segítettél. Szörnyű így látni Zayn-t, főleg, hogy... részben miattam van.
- Szeret téged. - érintette meg a kezemet, majd simított rajta egyet. Kedves volt velem, ami felettébb különösnek minősült számomra. Ez az egész... olyan idegen érzésként jelent meg bennem, hogy nem tudtam a helyzettel mit kezdeni és megjelentek azok a nyomasztó kérdések is. Vajon mit kéne erre reagálnom? Vagy kéne-e egyáltalán valamit a cselekedetére cselekednem? Fogalmam sem volt, hogy mit tesz ilyenkor egy "barátnő", mit kéne cselekednie erre az érintésre, vagy csak csupán a szavakra. Ez volt az egyik hátránya annak a dolognak, hogy nem voltak soha sem barátaim. Az idegen érzések, amikkel nem tudtam mit csinálni. Csupán annyit tudtam most ebben a pillanatban zavaromban tenni, hogy mosolyt varázsoltam arcomra, és zavartan elhúztam a kezemet az övétől. Először értelmetlen tekintettel figyelte a cselekedetemet, majd mintha felismerés csapott volna belé, tudatosult benne, hogy bizony én egy senki vagyok, vagyis voltam. Gondoltam, hogy Louis mesélt rólam neki, beavatta őt az eddig rólam szerzett információkról, de mindannyian beláthattuk, hogy ezek csekély számban voltak elérhetőek, kivétel Zayn számára. Ő egy külön kategóriába tartozik ezen a téren, mivel ő volt az egyetlen, aki kezdett többet sejteni, tudni a múltamról, mint Louis, Liam vagy a többiek.
- Tudom. - reagáltam kissé késve a kijelentésére.
- Jól érzed magadat a fiúkkal?
- Persze, nagyon kedvesek és segítőkészek, és a munkámat is élvezem, annak ellenére, hogy még csak egy napja dolgozom. - nevettem fel, mert a mondatom úgy hangzott, mintha évek óta dolgoznék a fiúknak. Sőt, kívülállóként lehet úgy is tűnt.
- Kivéve Harry - sóhajtott nem tetszően. Fejét megrázta, amire haja hűségesen követte. - De... - nevetett fel, poharát felemelte és várta, hogy hozzáérintsem. - ne rontsuk el a hangulatot Harry miatt! Ez a mi napunk és a mi esténk! Apropó - itta ki a pohara tartalmát, majd kissé idegesen, zavartan pillantott rám. - Ne lepődj meg, ha az újságokban látod vissza magadat.
- Láttad a tegnapi újságot?
- Mind láttuk, de számunkra ez már nem újdonság. Vásárlás közben is lekaptak minket, azért szóltam. - húzta mosolyra az arcát tekintetével az ablakon ki-kitekintgetett. - Ma jön Perrie is.
- Nem tudom jó ötlet-e elmenni. - fejemet lehajtottam és az ujjaim most sokkal érdekesebbnek minősültek hirtelenjében. Tényleg így gondoltam ezt az egész "hirtelenmenjünkbulizni" dolgot, hiszen, ha Perrie ott lesz , már alapból kerülnöm kell Zayn-t és ez azt jelenti, hogy egy kis eldugott helyen fogok gubbasztani és várni, hogy a többiek megfelelően kiszórakozzák magukat. Ez mind szép és jó lenne, de a fiúkat ismerve nem engednék, hogy otthon ücsörögjek és unjam halálra magamat. Csak a gond ezzel, hogy otthon legalább a könyvek mámorító világába tudnék menekülni vagy esetlegesen segíteni Paulnak a fiúk körüli felfordulás miatt.
- A-a! Ana ezt most felejtsd el! Jól elleszünk, hidd el. Nem mindennap bulizhat együtt az ember a One Direction nevű őrült fiúbandával. - rám kacsintott, így egy sóhaj kíséretében adtam meg magamat. Kiittam a poharam tartalmát, ami még mindig ugyan olyan finoman kényeztette az ízlelőbimbóimat, hogy kedvem lett volna még vagy tíz ilyen ízletes kávét inni, de nem lehetett, ugyanis El fejébe vette, hogy a mai estére kicsinosít. - Mehetünk?

- Istenem, Ana! Mesésen nézel ki! - állított egy tükör elé, majd kinyitva a szememet döbbentem rá, hogy ez tuti nem én vagyok. Órák óta csak ülök Eleanor-nál és tűröm, hogy azt csináljon velem, amit akar. Megpróbáltam egyszer ellenkezni, de csak mutatóujját felmutatva közölte velem, hogy most nem tanácsos vele ellenszegülni. Becsültem azért, hogy próbálkozott valaki olyanná változtatni, aki abszolúte nem én vagyok, de nem hiszem, hogy minden nap képes lenne csak azért felkelni ötkor, hogy hercegnőt avanzsálhasson belőlem. Pont elég lesz nekem erre az estére így kinézni, sminkkel és ezzel a mesés fekete ruhával, ami úgy tapad a testemhez, mintha sosem akarna elengedni. Szóval itt tartunk..., hogy hol is? Én sem tudom, de furcsa nekem... így lényegében röviden, minden. A ruha, a smink,  a buli és azok az emberek, akik körül vesznek, akiket lassanként barátaimnak nevezhetek.