EIGHTEENTH CHAPTER

És újra itt! Hát... gondoltam, ha már túl vagyok a töri előérettségin (vagy ki, hogy nevezi ÉRETTSÉGI) gondoltam levezetem egy kicsit a stresszt, ami bennem volt. Így elkezdtem írni, így kész lett a 18. rész. Úristen, annyira köszönöm, hogy feliratkoztok, és kapom a díjakat, amiket sikerült kitennem. Nagyon boldoggá tesztek! :)) Íííí, remélem ez a rész tetszeni fog. Ana hmm...most hagyom abba inkább, mert nem akarom lelőni a poént. Szóval...jó így lezárni a napot, az egész napos tanulás és agyhalál után. Előre szólok, hogy lesz 2 hét kimaradás Ápr. 29-től Máj.10-ig, ugyanis akkor ilyen élő halott üzemmódba kapcsolok át. Addig is próbálok minél többet és sűrűbben írni. Sok sikert nektek még a héthez!:) :*

Have a nice day,

W. Susan :*

SOUR MILK

"Nem érdekelt, hogy a legjobb barátom, de legszívesebben felpofoztam volna..."- Louis Tomlinson

Harry Styles

 Jó, ideges vagyok! Na, és? Miért olyan nagy szám ez? Egyszerűen idegesít, hogy gondtalanul nyalják-falják egymást itt a szemem láttára, miközben én etetem őt. Utálom ezt az érzést, hogy valamilyen szinten kezdem megkedvelni, de ennek ellenére idegesít a jelenléte. Hogy miért? Magam sem tudom, hogy miért váltja ki belőlem ezt az érzést, de azt tudom, hogy boldoggá tesz az, hogy szemétkedhetek vele. Élvezem látni, ahogy ugrál nekem, hogy teljesíti minden kérésemet, mint egy betanított szolgáló lány. Viszont az a csók..az a bizonyos csók, amit aznap este éltem át, felejthetetlen. Attól a perctől fogva vágyom újra és újra a csókjára, de helyettem más kapja meg az igényeimet. John. A világ összes pénzét odaadnám neki, ha békén hagyná már végre Ana-t és újra visszatérhetnénk abba az életbe, amikor Ana szomorú én pedig örömködöm emiatt. Idegességemben nem tudtam már mit csinálni, csak nem zúzhatok, hiszen itthon vagyok és...azzal csak azt jelezném, hogy bizony idegesít a lány boldogsága. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy áthívom estére Taylort, ha már itt tartózkodik Londonban, akkor miért ne? Már bele kezdtem volna a helyzetet újra és újra vázolni magamban, amikor halk kopogást véltem felfedezni az ajtómon. Lábaimat felemeltem, a padlóra helyeztem és ellöktem magamat a puha, kényelmes ágyról. Hajamba túrva közeledtem az ajtó felé, majd a kulcsot elfordítva nyitottam ki azt. Tekintetem egyből az övével találkozott, kéken izzó szemei most fáradtan jelentek meg előttem. Apró mosolyra húzta a száját, amit viszonoztam, majd kezénél megragadva húztam be a szobámba. Az ajtót visszazártam, így együtt indultunk meg az ágyam felé, ahova leülve meredtünk csak egymás szemébe. 

- Sajnálom, hogy ilyen későn rángattalak ide, de... muszáj volt valaki olyannal beszélnem, aki nem isteníti ezt a lányt. - hangom halkan csendült fel, nehogy a többiek meghallják. Tekintetem csak előre meredt, a messziségbe. Gondolataim csak rajta jártak, Ana-n. 

- Harry tudod, hogy bármikor szívesen meghallgatlak, de, hogy őszinte legyek... nem is tudom, mit mondhatnék. Pontosan mi is a bajod Ana-val? - könyökével a térdén támaszkodott, míg kezeit ökölbe szorította és így támasztotta meg rajta keskeny állát. Kéken ragyogó szemei az enyémet kutatták, hátha választ lelnek benne, de reménytelen volt a helyzet. Hogy kaphatna választ, ha én sem tudom még? 

- Nem tudom. - rántottam egyet a vállamon, hátamat kiegyenesítettem és a bent tartott levegőt jólesően kifújtam. - Csak idegesít. Először azért voltam vele olyan, amilyen, mert anyát és Gemmát ellenem fordította. Persze utána a fiúk is védelmére siettek, Eleanor is. Egyetlen biztos táppontom Perrie volt. Azzal a képpel mindent jól elintéztem. Azóta nem is beszél Ana Zayn-el. - nevettem fel jólesően a gondolataim miatt. Tényleg nem keresi Zayn közelségét azóta és a tény, hogy Perrie miatt sietett el a díjátadóról, kuncogásra késztet - Most meg itt van a barátja, vagy tudom is én kije. Ahogy itt nyalják-falják egymást, felidegesít. Pontosan én sem tudom miért, de úgy érzem, hogy ilyennek kell vele lennem. Hogy ezt érdemli meg. Már a közelsége is elég nekem, hogy ilyenné váljak, pedig... eddig senkivel sem voltam ilyen. Kérdés nélkül fotózkodok mindenkivel, mosolygok és barátságos vagyok. De ő...annyira mást hoz ki belőlem. Egy olyan embert, akit eddig még jómagam sem ismertem. 

- Harry figyelj... - egyenesedett ő is ki, egy sóhaj kúszott ki a száját, szemeit becsukta, majd pillanatokon belül ismételten rám nézett. - most őszinte leszek. Én belementem abba, hogy az "hírnév" miatt mi együtt legyünk, de mind a ketten tudjuk, hogy ez így nem lesz hosszas, főleg, hogy nem érzünk egymás iránt többet a barátságnál. És...már ne is haragudj, de Ana-t nem nagyon érdekelte, hogy együtt vagyunk, szóval nem tudom idegesítésnek szántad-e ezt az egész "jöjjünk össze" dolgot, mert, ha igen akkor ez kudarcba fulladt. És most, beszéljünk az érzéseidről. Szereted Ana-t! - ejtette ki lassan a száján ezt a két egyszerű szót, ami a fejemben járkált onnantól kezdve. 

- NEM! - kiáltottam kicsit hangosabban a kelleténél, amire a mellettem ülő szőke lány egy kissé megrezzent. - Ne haragudj! - kezéért nyúltam az előbbi cselekedetem miatt, sajnáltam, tényleg sajnáltam, mert nem akartam megijeszteni. - Nem szeretem! 

- Lehet, hogy ezt mondod, de a szemed mást mondd, Harry. Amikor beszélsz róla, sugárzol. Boldog vagy és egész este folyamán őt nézted. Ne tagadd, mert figyeltelek. Nem tudom, hogy miért csinálod vele ezt, de próbálj meg vele egy kicsit kedvesebb lenni és örülni annak, hogy boldog. Nem hiszem, hogy felhőtlen volt neki a múltja... biztos van oka, hogy miért ilyen, hogy miért vágyik ennyire szeretetre vagy csupán miért ragaszkodik ennyire anyukádhoz. Ő nem elvenni akarja tőled, csak élvezi, hogy szeretik. Figyelj...szeretném, ha ezt a Haylor dolgot feloszlatnánk és csak Taylor lenne és Harry. Mint két barát. Neked sem jó és nekem sem. Gondolkozz egy kicsit rajta. Beszélj Louis-val vagy Anne-el. Biztos megértenek és segítenek. Ne hidd azt, hogy azért, mert Ana-t szeretik téged nem. Ugyan úgy Anne fia maradsz és Louis jó barátja. Semmit sem változtak a dolgok, csak te veszed úgy észre. Minden esetre szólok a manageremnek, hogy jelentse be a hírt, miszerint szétmentünk, közös megegyezés alapján. Vigyázz magadra és gondolkodj egy kicsit. - simított végig az arcomon, majd felállva a helyéről indult el az ajtóm felé. Nem bírtam egy szót sem kinyögni a számon, csupán résnyire voltam képes kinyitni, de rögtön vissza is zártam. Csak gondolkodtam és gondolkodtam, de immáron egyedül. Egy árva lélek sem volt rajtam kívül a szobában, sőt már lentről sem szűrődött fel egyetlen árva hang sem. Csupán az ablakon át beszűrődő tücsökciripelések hangja hallatszott be, ami lágyan melengette a fülemet. Az ágyon hátradőlve meredtem a plafonra, miközben a természet hangját hallgattam és Ana-n jártattam az eszemet. Szeretném? Tényleg szeretném? Tettem fel magamnak folyamatosan a kérdéseket, de nem jutottam semmire. Arcát magam elé képzeltem, miközben szemhéjam sötétségbe borította a szememet. Arcomra mosoly kúszott a lány mosolyát látva, azonban egyből vonallá alakult át a mosolyom John láttán. NEM! Nem szerethetem! 

Egy hatalmas mennydörgésre rezzent össze a testem. Az ablakon kipillantva kellett rájönnöm arra, hogy szépen elaludtam az este folyamán, így történhetett meg az, hogy már reggel van és a nappaliból a többiek hangja hallatszik fel. Magamra lenézve tudatosult bennem az a tény is, hogy még mindig a tegnapi ruhámban fekszem az ágyamban, így elrugaszkodva az ágytól indultam meg a fürdő felé egy bokszer, egy tört-fehér póló és egy rövid gatya kíséretében. A fürdő ajtaját magam mögött alaposan bezártam, majd a tiszta ruháimat a szennyes tartóra helyeztem el. Óvatosan kezdtem el lefejteni magamról a tegnapi meggyötört, gyűrött ruháimat, amik halkan, gyors tempóban hullottak le a hideg kőre. Hajamba túrva léptem be a zuhanykabinba, amit már a meleg víz cseppjei terítettek el. Jólesően hajtottam fejemet a zuhanyrózsa irányába, ami kérés nélkül zúdította arcomba a kellemesen meleg vizet. Percekig állhattam így, testem már elázott. A tusfürdőmért nyúltam, majd egy kicsit nyomtam a tenyerembe, összedörzsöltem a kezemet és testem minden szegletét beborítottam vele. A kellemes illat átjárta az egész fürdőszobát, ami már a párától úszott. Testemet lemostam, kezeimmel a csaphoz nyúltam, amit egyetlen gyors mozdulattal el is zártam. A kabinból kilépve nyúltam a zöld színben pompázó törölközőmért, amit derekam köré csavartam. A tükör elé álltam és csak bámultam a velem szemben álló fiút. Látszatra ugyan az volt, mint én, de másnak látszott. Nem én voltam, egy teljesen más férfi, mint eddig. Annyira megváltoztam mióta Ana velünk van. Kifordultam magamból és azt hiszem, hogy ezt neki köszönhetem. Ugyan...Köszönhetem? Mordultam fel magamban, hiszen nem kéne köszöngetnem, inkább mérgesnek lennem, amiért mindenkit eltaszítottam magam mellől emiatt. Anyámat, Gemmát és a legjobb barátaimat. Így tartunk most itt, hogy egyedül vagyok. Testemet megtöröltem, majd szépen sorjában magamra kaptam a ruháimat. Hajamat megráztam, így igazítottam a helyére. A kilincsre helyezvén a kezemet fordítottam el, így magam előtt kitárva az ajtót indultam meg a nappali felé, ahol a többiek tartózkodtak. Vagyis csak azt hittem, hogy ott vannak, de nem. A zaj most az étkezőből jött, így tovább kellett egy kicsit sétálnom, hogy megleljem a barátaimat. 

- Sziasztok! - léptem be az ajtón, hangom semleges volt, semmitmondó. 

- Jó reggelt! - köszöntek vissza szinte egyszerre, Ana a tűzhelynél sürgött-forgott. 

- Kérsz palacsintát? - fordult felém tepsistül, helyet foglaltam. 

- Ja. - vágtam rá egyből, kezeimmel a fejemet támasztottam. Pár perc múlva Ana lépett elém kezében egy tányérral, amin ínycsiklandozó palacsinták helyezkedtek el, míg másik kezével a bögrémet szorongatta, amiben reményeim szerint kakaó van. Kezeimet elvettem a fejemtől, a tányért letette elém, ahogy a kakaót is.   - Kösz. - vágtam egy szeletet a palacsintából, amit számba helyezve kezdtem el lassan, komótosan rágni. Öt perc se kellet és már a tányéromon lévő palacsintáknak nem volt semmi híre. A kést és a villát a tányérra helyeztem, a bögrémért nyúltam, majd belekortyoltam. Azonban a kakaó, ami egy másodpercig volt benne a számban, egyből ki is jött. - Savanyú a tej! Nem hiszem el, már erre se vagy jó?? - álltam fel dühösen az asztaltól, tekintetemet dühösen fúrtam bele Anáéba. A lány lehetett látni, hogy egy mélyet lélegzik, fejét lehajtva tartja. - Mi van? Megint néma lettél? - kicsúsztak a számon azok a szavak, amiket a fejemben formáltam meg. Azonban ekkor nem várt fordulat következett be. Ana felállt és velem szemben állt meg.

- Befejeznéd végre? Amióta itt vagyok, folyamatosan csak azt hallgatom, hogy Ana ez nem jó, Ana az nem jó! Nem jó a tej? Szerinted direkt csináltam? Hmm? Tudod te, hogy milyen volt az életem ezelőtt? Tudod? Nem! Harry amióta csak itt vagyok, utálsz! Tudom jól, hogy utálsz, de tudod mit? Nem érdekel, mert világ életemben ilyen emberek vettek körül, mint te! Tudom, hogy utálsz azért, mert Anne megtalált és befogadott! Ha fele ennyire utálnának, mint téged, hidd el boldog ember lennék! Nekem csak a szüleim voltak, az isten áldjon meg Harry! Csak a szüleim, akit egy gyilkos csak jókedvéből megölt! Tudod milyen egy teljes hónapon keresztül úgy élni egy lakásban, hogy nincs gáz, villany és víz? Hogy úgy alszol el, hogy reménykedsz este nem fagysz meg? Hogy nincs mit enned? És, hogy azért rúgnak ki a munkahelyedről, mert nem tudod magadat ápolni? Örültem volna, ha akkor savanyú tejet ihattam volna! Tudod milyen érzés megtudni azt, hogy beteg vagy? Hogy meg kell műteni, de utána nincs hova menned? Ezért szöktem el a kórházból, hogy végre a szüleimmel lehessek, újra, de nem történt meg, rám találtak és hazavittek. Újra szerettek, de nem kérem, hogy értsd meg, hiszen téged olyan emberek vesznek körül és valószínűleg vettek eddig is körbe, akik szeretnek! Semmit sem tudsz rólam, semmit! Istenem bárcsak Anne hagyott volna ott az út szélén meghalni! - üvöltött. Mindannyian megdöbbenten néztünk a hallgatag lányra, aki most szabad utat engedett a hangjának. Szemeiben könny jelent meg, majd tengelye körül megfordulva rohant ki az ajtón. Csak álltam és meredtem magam elé. Fel sem fogtam még, hogy mit mondott, hogy mi történt vele. Te jó isten! A belsőm szinte mogorván csapta rá kezét a fejemre, szégyenkezett miattam. Egy savanyú tej miatt így kiakadnék? Istenem mekkora tapló vagyok! Hirtelenjében nem tudtam mit tegyek. Mi lenne a megfelelő cselekedet? Menjek fel hozzá? Tömérdeknyi kérdés és nem állnak meg. Csak gyűlnek és gyűlnek. Lábaimat járásra kényszerítve jutottam el a nappaliig, majd ott a kabátomat gyorsan magamra kapva hagytam el a lakást. Szégyen a futás, de hasznos. El kellett futnom a többiek rosszalló, kioktató magyarázata ellen, mert nem bírtam volna ki. Túl sok információt kaptam, amit ráadásul fel sem tudok dolgozni.
- Nick? - szóltam bele a telefonba.
- Styles! - csendült fel hangosan jó barátom hangja, aki a BBC 1 rádiósaként büszkélkedhet. - Mi a helyzet cimbora?
- Nincs kedved meginni valamit?
- Még kérded? - nevetett fel jókedvűen - A szokásos helyen? - hangja komolyabbá vált, háttérből zajok szűrődtek be a telefonba.
- Igen, tíz perc és ott vagyok. - szóltam bele utoljára, majd bontottam a vonalat. Fejemre ráhúztam a kapucnit. Fejemet lehajtott állapotban tartottam és úgy lépkedtem az utcán egyenletes tempóban. Szégyelltem magamat, sőt utáltam. El akartam bújni, hogy az emberek ne is lássanak egy ilyen embert, mint én vagyok.