SEVENTEENTH CHAPTER

Előbb, mint hittem!:) Üdvözöllek titeket, és köszöntöm az új feliratkozókat. A kommentekre igyekszem a héten válaszolni, a díjakat is kiteszem a hétvége folyamán, de jelen pillanatban örülök, hogy van egy kis szabad percem. A mai napon úgy döntöttem méltányolom az iskolát és itthon maradtam, 2005-2012-ig történelem érettségiket csináltam és már a szemeim előtt lebegnek a különféle törvények, merkantilizmus, XIV. Lajos, szóval...elegem van. Aki várja az érettségit, azt üzenem, hogy ne tegye! Hab a tortára, hogy csütörtökön is írok érettségit, sőőt pénteken is, mert miért ne?:D Szóval, hagyom a rizsát, mert valószínű ezen a részen átugrotok és rögtön a tárgyra tértek. További szép hetet! 

Have a nice day, 

W. Susan:*

I LOVE YOU?!

"Utáltam őt boldognak látni..." -Harry Styles

Anastasia Hill

A kocsi hátsó ülésén húztam meg magamat és csak csöndben figyeltem az ablakon versenyző esőcseppeket. Az idő is jeltét adta, hogy a mai este nem egy átlagos, mondhatni  komor és bús. Paul-ról sejtettem, hogy vajszíve van, amit már akkor megmutatott, amikor Harry a szekrényes akcióját próbálta velem eljátszani, de ez, hogy a kérésemet gondolkodás nélkül teljesítette, még engem is meglepett. Végül is...csak az ő fiai, akik miatt kapja a szép összegeket. A telefonom a táskámban elrohanásom óta szüntelenül csörög. Egy idő után talán feladják. Talán. Nem érdekelt most senki, és semmi, csak az, hogy otthon lehessek és a szobámba bezárkózva elmélyedjek a dolgokban és azoknak a legésszerűbb megoldásán. Hiszen, csak kell majd valami magyarázatot adnom Zayn-nek és ehhez tényleg idő kell, hogy valami olyannal álljak elő, ami ésszerű és kézzelfogható. Az ember ilyenkor legyen okos, vakmerő és bátor. Mindig is a bátortalanok csoportjába tartoztam, de különösebben nem érdekelt, a mai napig.

- Nem veszed fel? - fordult hátra egy piros lámpánál Paul, arcán egy halvány mosoly volt látható. 

- Nem. - vágtam rá szinte egyből, tekintetemet most a férfiéra vittem. - Nem hiszem, hogy képes lennék magyarázkodni.

- Ahogy érzed, Ana. Semmit sem erőltetek rád. - küldött felém egy biztató, kedvességgel teli mosolyt, tekintetével visszafordult az út felé, majd a további utazást csöndesen töltöttük el. A ház bejárata előtt állt meg. - Ana... - kezdett bele, de szava elakadt. Szeme bocsánatkérően csillogott felém, megértettem.

- Menj csak Paul. Megleszek, ne aggódj. Lefekszek aludni és minden rendben lesz. Holnapra van valami program? - nyúltam a kilincsért, ami most meglepően hűtötte ujjaimat. 

- Holnap pihenj csak, majd én figyelem őket. Viszont, ha van kedved a hétvégén forgatjuk a fiúknak a klipjét. Jótékonysági esemény, így Afrikába kell utaznunk. Ha szeretnél, akkor velünk tarthatnál, látnád egy kicsit a világot. 

- Persze, szívesen. Jó éjt Paul!- húztam el a kisbusz ajtaját, ruhámat egyik kezemmel felemelve tartottam, hogy megóvjam őt az esedékes szakadásoktól. Az ajtó kilincséhez nyúltam, még egyszer benéztem a vezetőülésnél ülő férfihoz. - Mindent köszönök! - mosolyra húztam az arcomat, ami most őszintén jelent meg ott. Paul csak bólintott egyet, így az ajtót visszacsukva indultam el lassú, komótos léptekkel az ajtó felé. Táskámban egy ideig a kulcsot keresgélte, eltűnt, de persze mikor is tűnne el, ha nem most, hogy hátráltasson? Épp a zárba helyeztem bele a végre fellelt kulcsokat, amikor a telefonom ismét hangos morajjal jelezte, hogy valaki bizony szándékozik néhány szót váltani velem. Azonban a mostani moraj egészen más volt, figyelmeztető. Sietős léptekkel távolítottam el a lábamnak fájdalmat okozó magas sarkút, majd a lépcsőt célba véve szökkentem fel egyenesen a szobámig. A biztonság kedvéért kulcsra zártam az ajtót, nem szeretném, ha a fiúk hazajövetele után bárki is bejönne,csupán azért, hogy érdeklődjenek a lelki állapotomról. Most nyugalomra van szükségem és időre. Egy kis időre, amikor is ki tudok eszelni valami normális, nem átlátszó magyarázatot. Az ágyon elnyúlva vettem kezembe  a kis készüléket, aminek képernyőjén a megjelent zöld csíkot elhúzva adtam lehetőséget annak az embernek a beszélgetésre, akinek az életemet köszönhetem.
- Ana, drágám. - csendült fel Anne rég nem hallott hangja, ami minden egyes szavával megnyugtatta és melengette a szívemet. Mintha a saját anyám lenne jelen ilyenkor. - Rég nem hallottam felőled! Minden rendben van veled, kincsem?
- Szia, Anne! - örültem, tényleg örültem a telefonjának, hiszen ebben a percben minden biztató szavára szükségem van. Önző vagyok, mivel élvezem, hogy szeret engem és törődik velem. Jól esik, hogy szeretnek, hogy érzem, hogy igenis vagyok valaki ezen a Földön, nem csak egy árva, otthontalan lány. - Ne haragudj, hogy nem hívtalak, csak... tudod, sok időt elvesz a munka és, amikor tudnálak hívni, már túl késő van. Harry miatt nem merem megkockáztatni a nappali telefont, mert tudom mit vált ki belőle, ha veled beszélek. Ennek ellenére minden rendben van. Szeretek itt lenni és a fiúk kedvesek, azonban hiányoztok. Olyan... élményekkel dús lett az életem. Nagyon furcsa.
- Jaj, drágám, te is hiányzol nekünk. Gemmával szinte minden nap gondolunk rád és csak remélni merjük, hogy Harry már nem viselkedik veled olyan különösen, mint, amikor itthon voltatok. Paul-tól hallottam, hogy rendbe tette egy kicsit a fejét. Te nem mentél a díjátadóra?
- Hazajöttem, nem éreztem jól magamat. - válaszomat meggondolatlanul vágtam rá rögtön, bármennyire is szerettem volna nem akartam Anne-t terhelni a Perrie és közöttünk folyó viszállyal.
- Ó, szívem! Fürödj le és feküdj be az ágyba! A jövőhét folyamán lehet, hogy Gemmával meglátogatunk titeket, Harry mesélte, hogy most klipet forgatnak, így esetleg majd akkor talán eltölthetnénk egy-két órát. Most viszont menj, pihenj! Jó éjt, Ana! - hangja lágyan hatott a testemre, engedelmeskedtem neki.
- Jó éjt, Anne. Örülök, hogy beszéltünk! - szóltam bele még utoljára, majd bontottam a vonalat, a telefonomat az éjjeliszekrényre helyeztem és a ruhámat szép lassan, óvatosan hámoztam le magamról, amit egy székre helyeztem el. Lábaimat a fürdő felé szedtem, majd a még rajtam lévő fehér neműt a szennyes tartóra téve léptem be a meleget nyújtó nyugtató vízcseppek alá.

Az este folyamán többször hallottam az ajtómon kopogtatást, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy felkeljek és szinte a fürdés után egyből elnyomott az álom. Mondhatnám azt, hogy az éjszakám nyugodt volt, de akkor hazudnék. Rémes álmok gyötörtek, összevisszaságok, főleg Zayn-ről. Többször ébredtem fel arra, hogy arcomon gyöngyökben jelent meg az izzadság, kivert a víz, de egy mély levegőt véve ringattam magamat vissza egy kellemesebb álom reményében. Kipihenten nyújtózkodtam meg a hatalmas ágyamban, amit egy apró jóleső sóhaj követett. Fülemmel hangokat kerestem, de nem leltem rá semmire, ami azt bizonyította, hogy valószínűleg a fiúk már elmentek itthonról, így egyedül hagyva engem. A szekrényem elé lépve vettem elő egy tört fehér pulóvert, amit egy szoknyával toldottam meg. Lassan, gondtalanul bújtam ki a hálóruhámból, ami bőrömet simogatva csúszott le a földre. Először a pulóverrel takartam el a testemet, ezután következett a szoknya, amit kicsit ráhúztam a felső testemet takaró textilre. Hajamat hagytam kiengedve, így rakoncátlan göndör tincseim a mellkasomra omlottak. Mamuszomba belebújva nyúltam az éjjeliszekrényen elhelyezett telefonért, amit kezembe véve indultam le a nappaliba, hogy valamivel hasznosítsam az itthon töltött napomat. Főznöm kéne, jött a gondolat, ami rögtön villanykörteként gyulladt fel a fejem fölött, csak csöppet sem tudom, hogy mit szeretnek enni a velem élő férfiak. A lépcsőket gyors tempóban szeltem, amikor a konyha felé akartam volna kanyarodni, ha nem csendült volna fel a csengő hangos zajjal. Tengelyem körül megfordulva igyekeztem az ajtó irányába, majd azt magam felé húzva nyitottam ki.
- Szia! - hintett apró csókot az ajkaimra, amitől arcom pírba borult. - Remélem nem zavarok.
- A fiúk nincsenek itthon, gyere be. - tártam ki jobban az ajtót előtte, hogy könnyed bejutást biztosítsak a számára. Előttem kecsesen lépkedett, így kihasználva az alkalmat, hogy nem lát, ajkaimhoz nyúltam, amik forrón égtek a csókja után. A kanapé felé vezették a lépései, majd oda letelepedve veregette meg maga  mellett a helyet.
- Arra gondoltam, hogy filmezhetnénk, ha van kedved. Átlagos dolgok. - mosolyodott el, közelebb húzott magához, így egyik pillanatról a másikra már a mellkasán pihentettem a fejemet. - Nagyon csinos vagy ma, Ana. - csókolt bele a hajamba, testem megremegett, arcomra visszatért az a levakarhatatlan mosoly. Egy pillanatra eltolt magától, de csak addig, amíg a lejátszóba be nem helyezte a filmet, amit a mai délutánon szándékozik velem megnézni. - Levelek Júliának, gondoltam, hogy tetszeni fog neked. Nem az a túlságosan nyálas film, de élvezhető. - ismét mellkasára vont, ujjai fel-le járkáltak a kezemen, majd megállapodtak a derekamnál.

Már a sötétség kezdte uralni a szobát, amikor a harmadik film végéhez értünk. John a Youtube-ot nyitotta meg a tévén, majd Harry barátnőjének egy újnak számított számát tette be. Hirtelen jelent meg előttünk a szőke szépség, akinek ajkát vörös rúzs díszítette. Hangja egyszer csak felcsendült, majd elkezdődött a 22 című száma. John tekintete engem figyelt, miközben testem a kanapén jobbra-balra mozgott, élveztem a ritmust, főleg erre a számra. Jó a dallama és olyan fülbemászó.
- Gyere, táncoljunk! - már nem mellettem volt, hanem előttem. Egyenesen előttem állt, kezét nyújtotta felém. A hangerőt feljebb vitte, így szinte már üvöltött Taylor hangja a tévéből. Ugrálni kezdtem és újra gyereknek éreztem magamat. Hajam fel-le, jobbra-balra mozgott, ezt egész testem követte. John közelebb férkőzött hozzám, hátulról átkarolt, így immáron már együtt mozogtunk tovább a számra. Nyakamat csókokkal hintette el, amitől arcom ismételten felvette a vörös szín árnyalatait. Megpöndörített egyszer, majd kétszer. Távol tolt magától, de kezemet nem engedte el. Ajkai nem egyszer találkoztak az enyémmel, de mindig csak gyenge, érzéki csókot lehelt rá. Tudta, nagyon jól tudta, hogy milyen tapasztalatlan is vagyok, és nem akarta azt a bizonyos határt átlépni, így meggyorsítva a tempót. A zene még mindig szólt, testem és John teste is mozgott. Nevettünk és mindent kizártunk. Talán éppen ezért történt meg az, hogy, amikor ismét a mellkasával támasztotta a hátamat magammal szemben találtam meg a csodálkozó, ámde vidám tekintetű fiúkat. John mit sem törődött velük, ugyan úgy viselkedett velem, mint, amikor egyedül voltunk. Viszont én...én zavarban voltam, nagyon is. Kezemmel a távkapcsoló felé indultam, majd a zenét megszüntettem, így a szobába kínos csend ült fel. John egy csókot hintett a nyakamra, majd maga felé fordítva ismételte meg ezt a cselekedetét az ajkaimon. Kuncogás tört ki a számon, szememet lesütöttem, ami őt is mosolyra késztette. Fejemet felemelve találtam szemben magamat csodálatos szempárjával, amiben most valami érdekes csillogás volt felfedezhető. Ez a szerelem? Gondolkodtam miközben szemeit vizsgáltam, de még magam sem tudom, hogy mi ez az érzelem, amit érzek iránta.
- Majd hívlak. Jó éjt. - lehelt még egy csókot az ajkamra, majd illedelmesen a fiúk felé fordulva intett búcsút. Szemeimet még mindig csukott állapotban tartottam, percekbe tellett, míg magamhoz tértem és képes voltam feléjük fordulni. Letörölhetetlen mosollyal fordultam feléjük, ugyanígy fogadtak, mosollyal, kivéve két embert. Harry és Zayn.
- Úgy látom valaki szerelmes. - indult meg felém Louis.
- Nagyszerű... - mormogta orra alatt Harry, aki szinte másodpercek alatt tűnt el a szobából. Mindenkin végignéztem, alaposan felmértem őket, de egyikőjük tekintetén folyton elakadtam. Zayn szomorú, letört ábrázata nem sejtetett jót. Szomorú? Mégis miért? Miattam? Özönlöttek fejemben a kérdések, amikre persze, hogy nem tudtam a választ. Könnyű lenne az élet, ha tudnánk mindenre a választ. Nem lennének gondjaink és kételyeink. Ezek nélkül nem lenne olyan az élet, mint most, vagyis rejtélyes.