TWENTIETH CHAPTER

"Akkor kész vagyunk már végre?" "Nem! Írj valami bemutatkozást az olvasóimnak! Imádlak, öcsi!" Én vagyok a megbízott, aki órákon keresztül képes volt hallgatni a Ván Dájreksön zenéit, csakis azért, mert az unokanővérem segít néhány tantárgy rejtelmeibe beavatni és mivel a mai napon is meglátogattam őt megkért egy szívességre. "Mit kéne írnom?" "Amit akarsz, de ne nehogy a fiúkat szídd nekem, mert lenyakazlak!" Pech, mert pont ezt akartam tenni. Nem rajongok értük, bocsássatok meg érte, főleg, hogy órákig kellett gépelnem egy kis szívesség miatt. "Várj, mindjárt megfogalmazom értelmesen. Öcsi, azt ne így írd! Nem nyomi, hanem göndör vagy Harry!" Eléggé frusztráló ezt hallgatni, de mit tehetek? Kölcsön kenyér visszajárt. "Ennyi? Kész, vége?" "Még ki kell egy címet találni és elbúcsúzni a hallgatóságtól. N-O-R-M-Á-L-I-S-A-N!" A címet ő adta, mert az én választásomat valamiért elvetette. Végére pedig, csáó! Utolsóként pedig egy üzenet: "Írd azt, hogy sietek és sok puszi!"

Bye, M. 

Poor Children

" Gyanús volt nekem ez a hirtelen jött kedvesség..." - Zayn Malik

Harry Styles

Reggel őrületes nagy fejfájással ébredtem és, ha ez nem lett volna elég még a szobámban szétterjedő londoni hűvös levegő sem javított a dolgon. A szám íze valami utánozhatatlan ízzel volt tele, amitől a gyomrom felfordulni készült. Fejemhez nyúlva simítottam hátra göndör fürtjeimet, amik most összevissza terültek el a párnámon. Már épp rá akartam bírni a testemet a mozgásra, hogy vegyek egy forró fürdőt és fogat mossak, amikor az ajtón halk kopogtatást véltem felfedezni. Nem mondtam semmit, mivel tudtam, hogy, aki belépni szándékozik hozzám szólás nélkül is megteszi és valljuk be, még nem nagyon találtam meg a hangomat. Sejtésem beigazolódott, az ajtó lassú mozdulatokkal nyílt ki és lassacskán feltűnt a banda apukájának titulált személy, Liam. Arcát nem borították érzelmek, a szokásos jókedvének most semmi nyoma sem volt. Talán haragszik? Lassú megfontolt léptekkel közeledett felém egy pohár vízzel és egy doboz gyógyszerrel a kezében, amiért most nagyon hálás vagyok neki, hiszen a fejem szétrobban. Először a vizet nyújtotta felém, majd szép sorjában helyezett el a vízben két darab Advilt, ami kezdett a vízben feloldódni. A pohár tartalmát azonnal, mohón kiittam, a poharat a mellettem lévő éjjeliszekrényre helyeztem el és vártam, hogy Liam belekezdjen érkezésének valódi okába. Egy hangos sóhaj hagyta el a száját, kezdtem aggódni, mivel túlon-túl hallgatag volt, ami nem rá vall. Arrébb csúsztam az ágyon, hogy nagyobb helyet biztosítsak számára, amit jó szemmel nézet, egyből leült mellém. Szemeivel csak bámult előre, mintha a gondolatait szedné össze.
- Paul itt van... - szólalt meg végre, tekintetét rám emelte. - Harry, amit tegnap tettél nagyon nem volt helyes. Nem akarlak letolni, mert szerintem Paultól megkapod, viszont azt tudnod kell, hogy változást akar. Az isten szerelmére Harry...attól, hogy te vagy a legfiatalabb közöttünk nem ad rá jogot, hogy holt részegre idd le magadat. Még szerencse, hogy Ana segített neked, mert, ha mi találtunk volna rád, minimum az lett volna, hogy hideg zuhannyal térítünk észhez.
- A-Ana? - dadogtam a lány nevét, ez hihetetlen.
- Igen, Ana! - mordult rám. - Ő vitt el egészen a fürdőig, ahol te a földre rogyva kiadtad magadból azt a tömérdeknyi mennyiségű alkoholt, amit az este folyamán megittál. Harry...Ana keze foltos...annyira szorítottad miközben hánytál, hogy kék-zöld foltok látszódnak rajta. Tudod...Ana-nak nagyon nagy szíve van. Azok után, hogy te tegnap, hogy viselkedtél vele még segített neked, melletted maradt, pedig simán megtehette volna, hogy otthagy egyedül, magadra hagyva, de támogatott. Elvitt a fürdőig és segített. Minimum annyit mondhatnál neki, hogy köszönöm. - mondatai most összevisszának tűntek, nem volt összeszedet, mint, ahogy szokott, de dühös és teljesen jogosan. Hülye vagyok, hülye vagyok, hogy ilyen helyzetbe hoztam őket és, hogy Ana-val így bántam.
- Liam én... - tekintetemmel most a takaró mintáját kezdtem el jobban felmérni, szégyelltem magamat.
- Szereted, igaz? - Liam hangja most lágyan csendült fel, az előbbi haragnak már nyoma sem volt. - De akkor miért, Harry? Miért viselkedsz így vele?
- Először semmit nem éreztem iránta csak...csak dühített, hogy mindenkit elvesz tőlem, aki körülöttem van. Jó ötletnek tűnt azt csinálni vele, amit csináltam. Hogy ellene fordítottam Perrie-t, ami nem is volt olyan nehéz munka. Egy képet kellett csupán küldenem, semmi többet. De...egyre jobban éreztem azt is, hogy elvarázsol. A mosolya és...a lány kedvessége. Utáltam őt Liam... és úgy bántam vele, ahogy még soha senkivel. Ennek ellenére kedves volt és megtette azt, amit kértem. Nem szerettem őt boldognak látni, hiszen úgy éreztem, hogy őt jobban szeretitek, mint engem. Ez tudod milyen...szar érzés? Hogy, akik a barátaid teljesen elpártolnak mellőled egy lány miatt? Szépen lassan kezdett minden kicsúszni a kezeim közül és Zayn egyre jobban kezdte megszeretni Ana-t. Tudom, hogy szereti, sosem láttam még ilyen felszabadultnak és boldognak, mint, amikor Ana-val van. Hihetetlen, hogy mindenkit milyen mássá tesz. Ez is dühített..., hogy olyan boldog Zayn mellett... aztán, amikor Perrie itt volt, elvileg megfenyegette és... onnantól kezdve kissé rossz volt, hogy mind a ketten letörtek. Ana kerülte Zayn-t és Zayn semmit sem értett, csak én. És az  a buli..., amikor megláttam mellette John-t... akkor ébredtem rá, hogy talán többet érzek iránta, mint barátság. De ez helytelen Liam! Amikor a közelemben van, egyszerre érzem azt, hogy kell nekem és, hogy utáljam. Nem tudom magamat kontrollálni és...nézz rá! Majd pont ezek után akarna engem? - nevettem fel cinikusan - Próbálok vele kedvesebb lenni, mert...teljesen máshogy látom már a helyzetet. Rettentő lehetett, ami vele történt, hogy a szüleit elveszítette és, hogy éhezett. Megértem, hogy miért ragaszkodik ennyire hozzátok és anyuhoz, de nem tudom, mit tehetnék, hogy mi lenne helyes.
- Vedd elő azt az énedet, amit mi is szeretünk. Az első, amit tehetsz, hogy bocsánatot kérsz tőle és a többit, majd az idő megteszi. És most menj fürdeni, bűzlesz a piától. Utána gyere le, mert lassan indulunk és...Paul is szeretne veled beszélni. - a poharat kezei közé szorította, majd elindult az ajtó felé, amit maga előtt kitárt és pillanatokon beül ismét egyedül maradtam.

Akármennyire is el akartam halogatni a fürdést, nem sikerült. Egyszer szembe kell néznem Paul haragjával és...jobb később, mint soha, nemde? A lépcsőn próbáltam olyan lassan levonszolni fáradt testemet, ahogy csak tudtam, de így is körülbelül két perc alatt lent voltam a nappaliban, ahol a többiek folytattak egymással hangos szócsatát. Mindenki rám kapta a tekintetét, amikor torkomat megköszörülve adtam magamról jelet és sietős tempóban álltak fel helyükről, majd távoztak. Remek, egyedül Paullal, ez nem jó jel. Egy sóhaj hagyta el a számat, majd a kanapén elhelyezkedve kerültem vele szembe. Előre dőlt, újságcikkek tömegét fogta kezei között, arca most veszélyesen dühös volt.
- Örülök, hogy felkeltél. Remélem jól aludtál, mert engem reggel kisebb szívroham kapott el ezek láttán. - dobta le az asztalra az újságcikkeket, melyeknek címlapján magamat láttam viszont. - Mondd, mit csináljak veled, fiam? Mit kéne tennem, hogy ezeket befejezd? Nem veszed észre, hogy ezzel nem csak magadnak ártasz, hanem a környezetednek is? Hogy kiröhögnek az emberek téged?
- Paul..én..sajnálom. - dadogtam, hiszen igaz volt. Tényleg sajnáltam, nem akartam ezt, de akkor ez tűnt a legjobb megoldásnak.
- Ez már régen nem elég Harry... Megoldás kell, amit már ki is találtam. Hallottam, hogy viselkedtél Ana-val, annak ellenére, hogy már egyszer világosan megmondtam, hogy hagyd békén a lányt. Meg kell változnod, érted? Nem szeretném, hogy olyan énekes legyél, aki csak rosszat mutat a rajongóinak, mert ismételten kiemelem, nem csak a te jövődről van szó! Szóval... - ujjait összefűzve dőlt hátra, egy sóhaj hagyta el a száját. - javítani kell a hírneveden, kevesebb buli, ha mész is nem iszol! És... egy rendes barátnő kell melléd, akivel néha megjelensz és a többi. Ez a lány pedig nem lesz más, mint Ana. Mielőtt ellenkeznél, már beszéltem vele, beleegyezett, és ennek örülj, mert, ahogy viselkedtél vele... Szóval, két legyet egy csapásra, megjavulhatsz és Ana-t is kiengesztelheted a kedvességeddel. Próbálj meg normális lenni, világos? - hangja egyre hangosabbá vált, fenyegetően hangzott. A hangomat nem találtam csak gondolkodtam és meredtem magam elé. Ana..Ana az én álbarátnőm? - Harry, értetted? - zökkentett vissza a való világba, már előttem állt.
- Igen. Igen, világos! - ráztam meg göndör fürtjeimet, majd ellökve magam a kanapétól álltam immáron a talpamon. A többiek már a nappaliban álltak a táskájukkal a kezükben, útra készen álltak. Liam mosollyal az arcán jött felém a táskámmal a kezében. Szépen sorban indultunk ki egymás után az ajtón, Ana Zayn oldalán indult meg a kisbusz felé, ami egyenesen a repülőtérre szállított minket. Ana folyamatosan Zayn mellett maradt, így esélyem sem volt egy kicsit is közel kerülni hozzá, még a repülőn sem. Már éppen arra vettem volna rá magamat, hogy egy kicsit alszok, amikor Zayn felállt a helyéről és Paul mellé huppant le. Itt az esély, Styles! Biztattam magamat belülről, kell egy kis noszogatás, hogy könnyebben el tudjak indulni. Az iPodommal a kezemben álltam fel, majd lassú léptekkel igyekeztem a lány felé, aki tekintetével az ablak által nyújtott tájat figyelte. Mosolyra húztam az arcomat és észrevétlenül próbáltam Zayn helyére leülni és valamiféle beszélgetést kezdeményezni Ana-val.
- Ott van Párizs. - nyúltam át kezemmel fölötte és az innen alig látható Franciaországot próbáltam megmutatni neki. Fejét hirtelen, döbbenten kapta felém, arcán nem látszott semmi, talán csak a riadtság. - Gyönyörű hely. - húztam apró mosolyra a számat, hogy egy kis kedvességet küldjek felé. A füldugóm egyik részét felé nyújtottam, amit hezitálva bár, de elfogadott. A másik felét az enyémbe helyeztem el, majd a számokat keresgélve indítottam el az egyik kedvencemet. - Ne haragudj rám... - törtem meg a közöttünk fennálló csendet, hangomat alig találtam meg, nehéz volt a közelében nyugodtnak maradni.
- Ne sajnáld, már megszoktam. - vállat vont, szemeivel az enyémet figyelte. Már a tekintetével elérte, hogy valami különös érzés képződjön bennem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer így fogok róla vélekedni, de  rá kell jönnöm, hogy talán nem is olyan gonosz ez a lány, mint amilyennek gondoltam.
- Köszönöm a tegnapit és, hogy... Paul kérésébe beleegyeztél. Nem is tudom mivel érdemeltem ki, hogy ilyen kedves vagy azok után, ahogy viselkedtem veled. Szeretném rendbe hozni a dolgokat, hogy..., hogy működjön közöttünk ez az állkapcsolat.
- Harry... attól, hogy nem szívlelsz, én még, ugyan azaz ember maradok. Szeretek segíteni az emberek, és lássuk be... a múltkori miatt ezzel tartoztam. - fejét lehajtotta és az ujjait kezdte eltördelni, amikor észrevettem a kezén lévő foltokat, amiket én okoztam, akaratom ellenére.
- Ana... - hangom a döbbenet miatt elhalkult, kezéért kaptam, így kezem immáron az övét ölelte. Egy különös vibrálás futott végig a testemen, de, ahogy észrevettem ő is érezte, bőre libabőrbe burkolózott. Kezét nem rántotta el, enyémbe hagyta, ami simogatta a foltjait. Szememen éreztem, hogy jóval nedvesebb, mint kéne, és nem bírja elszakítani magát Ana mogyoró barnán izzó szemeitől.
- Harry nem fáj, csak érzékeny, mindig is az volt. Figyelj Harry... annak ellenére, hogy Paul mit kért tőled nem kell máshogy viszonyulnod hozzám. Így is csak párszor kell majd kibírnod a jelenlétemet, szóval...emiatt nem kell megszeretned. Én ugyan az leszek, aki voltam, az a lány, akit megismertél még Holmes Chapel-ben.
- Ana... - hangom lágy volt. Meg akartam változni és nem amiatt, amit Paul mondott, hanem Ana miatt. A viselkedésem helytelen volt, de így, hogy tudom a múltját már sokkal jobban rálátok a dolgokra.
- Visszaülhetnék a helyemre, Styles? - mordult rám a fölém magasodó Zayn. Szemeivel villámokat szórt, látszott rajta, hogy ideges és védi a területét.
- Ezt itt hagyom neked. - szedtem ki fülemből a füldugót, majd a helyemről felállva indultam vissza az általam választott helyre, ahova visszaülve hajtottam álomra a fejemet, miközben egész végig Ana-n járt az eszem. Megbocsátott. Hajtogattam magamban ezt a szót addig, amíg végleg át nem adtam magamat az álom mámorító világának.

Ha azt mondom, hogy borzasztó, ami itt van még semmit sem fejeztem ki. A gyerekek és a felnőttek egyaránt soványak és betegek. Rengeteg ember van kórházban, akik közül java része kisgyermek. A szívem szakad meg a láttuk miatt, hiszen, ha belegondolok, hogy naponta pazaroljuk a pénzt olyan ételekre, amit meg sem eszünk, összerázkódom. Ezek a gyerekek éheznek és... olyan hiányban van részük, amit mi még gondolni sem merünk. Ez az egész utazás arról szól, hogy valamennyi pénzt sikerüljön összegyűjtenünk pont miattuk, hogy jobb sorsot biztosítsunk a számukra és annyi gyógyszert juttassunk ide, amennyit csak tudunk. A kliphez kigondolt részeket már leforgattuk, játszottunk a nagyobb gyerekekkel, akik kedvesen, normálisan viszonyultak hozzánk. Ana rendkívül elvolt a kisebbekkel, próbált velük beszélgetni és minden alkalommal lehetett rajta látni, hogy a könnyeivel küszködött. Egész nap mellette volt Zayn, aki úriember módjára húzta néha-néha magához, amikor már érezte, hogy Ana-nak ez sokkal nehezebb, mint gondoltuk volna. Bele se gondoltuk, hogy talán neki ez rosszabb, mit bármelyikünknek, hiszen ő is ilyen körülmények között élt kitudja mennyi ideig. Bele se merek gondolni, hogy ez az életvidám lány éhezett és fázott, csakis azért, mert valaki a szülei halálát kívánta. Viszont most... most éppen egy kórházban forgatunk felosztás szerint, hogy az embereket arra bírjuk rá, hogy öt fonttal segítsenek a gyerekeken, akiken ez a kis vakcina bizony sokat segítene. Utánam talán a legmegviseltebb az Zayn volt. Mind a ketten a könnyünkkel küszködtünk  hiszen nem mindennapi látványban van részünk. A gyerekek, mindannyian, akik itt fekszenek a kórházban az életükért küzdenek. Zayn, Louis és Niall részét vesszük most fel, és utána következünk mi Liam-el. Ana az ajtóból figyeli a forgatás minden mozzanatát és teste egyre jobban remeg a visszafojtott sírás miatt, ami már jócskán kikívánkozik belőle. Sajnálom, teljes szívemből sajnálom őt, éppen ezért vettem rá lábaimat, hogy akármennyire is nehéz, de induljanak el felé. Meg sem kellett várnom, könnyes szemmel fordult hátra hozzám, arcát a mellkasomba temette és pillanatokon belül éreztem a sós könnyeit azon. Kezeimmel a derekát öleltem, majd fel-le mozgattam, hogy egy kicsit megnyugtassam  Légzése szapora volt, teste egyre jobban remegett és féltem, hogy mindjárt összeesik a karjaimban. Államat a fején pihentettem, csókokkal hintettem a kókuszosan illatozó fejét.
- Harry... - hangja alig hallható volt, a mellkasomba mormogott - vigyél ki a levegőre. - folytatta tovább, mire  ölembe kapva siettem ki vele az ajtón a forró levegőre, ami miatt mindegyikünk arcán gyöngyökben jelent meg az izzadság.  Amint kiértünk a levegőre, árnyékot keresve rogytam le vele a földre. Ölembe helyezkedett el még mindig, nem mozdult el onnan, arcát a mellkasomba temetve sírt, szüntelenül. Kezeim még mindig a hátát cirógatták ajkaimat a fejére tapasztottam és próbáltam nyugtatgatni. Egyre szorosabban szorítottam magamhoz, nem akartam elengedni, féltem, hogy jobban összetörik. Percekig ültünk ott a földön, ő az ölemben én pedig a padlón. Könnyei kezdtek csillapodni, a teste is megnyugodott már. Könnyáztatta arccal távolodott el a mellkasomtól és pirosan csillogó szemeivel nézett az enyémbe. Ajka is nedves volt a könnyei miatt, orra édesen vette fel a vörös színt, amitől még elbűvölőbbé tette a lányt. Szemem csak az övét figyelte, egy percre sem szakítottam el tőle a tekintetemet. Szám rettentően közel volt az övéhez és késztetést éreztem rá, hogy megcsókoljam. Szinte ő is üvöltött, láttam rajta a vágyat, hogy megcsókoljam, de nem tehettem, még nem. Először vissza akarom nyerni a bizalmát. Chh..ugyan miket beszélek? Visszanyerni? Nem is bízott bennem a bunkósságom miatt. Szememet lehunytam, fejemet megráztam, majd ajkaimat a homlokára tapasztottam.  Egy hosszas csókot nyomtam rá, majd eltávolodva tőle töröltem le az arcán ékeskedő sós könnyeit.
- Te meg mit csinálsz? - törte meg a közöttünk fennálló nyugodt csöndet egy erős hang. Fejünket oldalra fordítva találkoztunk Zayn ideges tekintetével, akinek szemében látszódtak a kitörni készülő könnyek. Nyomában ott volt Paul és Louis is, akik döbbenten néztek le ránk. Ana Zayn kezét megfogva állt fel az ölemből, majd kezét felém nyújtva segített fel. Zayn még mindig elítélően figyelt rám és magyarázatra várt, de száját ismételten kinyitva beszélni kezdett. - Hagyd békén őt! - lépett előrébb, hogy Ana-t maga mögött tudja.
- Zayn.. - csendült fel Ana hallgatag hangja. - Csak segített. Rosszul lettem és ő hozott ki. Kérlek, ne veszekedjetek. Már minden rendben van, megbeszéltük én megbocsátottam. Felejtsük el ezt az egészet, oké? - állt közénk, mint valami védőangyal, de Zayn-t ez sem hatotta meg. Tekintetét még mindig rosszallóan vájta bele az enyémbe, nem nyugodott.
- Talán te megbocsátottál, de én nem. - tört utat magának, majd maga mögött hagyva mindenkit, távozott. Paul sóhajtása hallatszott csupán, miután Zayn olyan dühvel tele távozott köreinkből.
- Beszélek vele. - fordított nekünk hátat, követte Zayn-t, akit remélhetőleg majd idővel sikerül kiengesztelnem. Addig is csak annyit tehetek, hogy egy időre meghúzom magamat és próbálom rendbe tenni azokat a szarságokat, amiket mind én okoztam.