TWENTY-FIRST CHAPTER

Előre elnézéseteket szeretném kérni, ha nem lett olyan jó, mint vártam. Fáradt vagyok és nem forog úgy az agyam, ahogy kéne. Ma, ha lehet mondani egy kicsit sikerült a gondjaimat elfelejteni, kezem ugyan olyan rossz, mint volt, de ilyenkor érdekes módon tűröm.. (nem bírok nem írni...). Angol órán annyira nevettünk a tanárral, csupán már szemkontaktus miatt, hogy sikerült elsírnom magamat (örömkönnyek). Ilyen sem volt még, ezek után egész nap, amikor összefutottunk elnevettem magát, velem egyetemben. :D Hát... nem rizsázok tovább, itt a 21.rész!:) Legyetek jót, komikra igyekszem minél előbb válaszolni! Csókollak titeket!:*

Have  a nice day,

W. Susan :*

The truth.

"Két fél közötti küzdelem, ami miatt én érzem rosszul magamat. Minél előbb rendbe kell hoznom Zayn és Harry kapcsolatát, hogy azokat a fiúkat lássam viszont, akik a videókban hülyéskednek." - Anastasia Hill

Zayn Malik

Nem tudom, hogy mi ütött belém vagy egyáltalán Harry-t mi vette rá arra, hogy ilyen nagy fordulatot tegyen meg, hogy azzal a személlyel úgymond kedves legyen, akit még egy napja szinte gyűlölt. Vissza kéne fognom magamat, hiszen... csak egy kórházban vagyunk és ez csak egy jótékonysági petíció a gyerekek miatt. Miután visszarohantam a beteg gyerekekkel teli helyre sapkámat a fejemen hagyva próbáltam elrejteni a szememből kiszökkenő könnycseppeket, amik tisztává varázsolták az arcomat. Egyszerűen borzasztó, ami itt folyik, hogy ilyen körülmények között kell élniük és ráadásul ezt a körülményt javarészt a gyerekek sínylik meg. Ő rajtuk csattan az a pofon, hiszen kicsiny korukban már a betegségek ellen kell küszködniük, amiből nem is biztos, hogy sikerül kilábalniuk, gyógyszer hiányában. A nagyobbakat munkára fogják és..., ami a legmegdöbbentőbb, hogy valami hihetetlen módon kell kukázniuk néhány dolog miatt. Ennek ellenére mégis mindannyiuk arcán ott ékeskedik a mosoly, ami minket is arra buzdít, hogy igenis segíteni kell rajtuk. Emberek, olyan emberek, amilyenek mi vagyunk csak nem olyan élettel, amit valami oknál fogva mi megkaptunk.
- Fiam. - érintette meg a vállamat egy kéz, amihez egy ismerős hang társult. A mellettem lévő székre helyezte el a testét, tekintetével csak az előttem fekvő kisgyermeket nézte.
- Nem értem miért védi. - ráztam meg egy kicsit a fejemet, tekintetemmel csak egy pontra próbáltam fókuszálni. Amióta távoztam a társaságukból csak ezen jár az agyam. Miért védte meg Harry-t? Egyszerűen ez a dolog...minden kezd annyira homályossá és érthetetlenné válni, hogy néha azt hiszem, csak én vagyok túl sötét ezekhez. Semmit sem értek, főleg azt, hogy Ana miért egyeztet bele abba, amit Paul kért tőle. Harry egyáltalán nem szolgált rá arra, hogy Ana megmentse a hírnevét, amit mellesleg magának köszönhet, hogy most olyan amilyen. Sosem gondoltam bele, hogy tudnék hetente más lánnyal lenni, csakis azért, mert fiatal vagyok és a hírnevem miatt megtehetem. Ő ezt teljesen kihasználja, ahogy azt is, hogy annyit iszik, hogy néha már én szégyenkezem miatta.
- Talán ti nem látjátok, de nem akarja, hogy így viselkedjetek egymással. Ő csak jót akar Zayn, kérlek, ne nehezítsd a dolgomat, mint Harry, mert hidd el, éppen elég Ő nekem. Remélem, hogy Ana egy kissé észhez téríti, mert ez így nem állapot, hogy folyamatosan csak leissza magát és már másról sem szól az újság, hogy "Harry Styles ismét egy vad éjszakán van túl..." - egy nem tetsző sóhaj hagyta el a száját, ujjával macskakörmöt alkotott a levegőben. Nem tudtam rá mit mondani, fogalmam sem volt, hogy mi lenne erre az ésszerű válasz, így a hallgatás volt a legmegfelelőbb dolog, amit tehettem. Számon egy sóhaj kúszott ki, miközben egyik kezemmel a kisfiú vékonyka kezét cirógattam. Paul tekintetét most már magamon éreztem, így fejemet irányába fordítva találtam szembe magammal égető tekintetét. - Zayn... - ujjait összefűzte, testével előrébb dőlt. - Miért érzem azt, hogy nem örülsz annak, hogy Ana és Harry együtt vannak?
- Paul, ők nincsenek együtt. Ez csak egy állkapcsolat és... jól érzed. Egyáltalán nem repdesek az örömtől, hogy Ana belement a kérésedbe, mert te is tudod, hogy Harry milyen volt vele a kezdetektől. Jó, talán már kedvesebb és igyekszik, de miért nem tudott mindig ilyen lenni? Miért kellett neki a javuláshoz az, hogy egy kis betekintést nyert Ana múltjába? A többiekkel ezek nélkül is szerettük Ana-t, elfogadtuk, ahogy van. Erre...erre te meg pont vele hozod össze? Nem gondolod, hogy ez kegyetlen? - hangom egyre feljebb és feljebb siklott, amire a szoba is teljes csöndbe burkolózott. Mindenki halkan figyelt minket, hogy felemeltem a hangomat és...valami oknál fogva rázúdítottam az érzéseimet Paulra. Nem akartam a válaszát hallani, hiszen láttam rajta, hogy kezdi érteni a dolgokat. Ellöktem magamat a széktől, majd sietős léptekkel próbáltam minél előbb a frissnek mondható levegőn lenni, ami most forrón izzott, így megizzasztva a bőrömet.

Ana, Ana és Ana. Egy név, ami képes egész éjszaka fent tartani, egy név, ami mostanság jobban melengeti a szívemet, mint kéne. Az afrikai utunk utáni hazatérés során jobbnak gondoltam, ha a szobámban töltöm el a maradék időt a napból, így szinte egész éjszaka itt gubbasztottam és gondolkodtam. Senki sem jött be, hogy próbálkozzon kihúzni belőlem valamit, vagy bocsánatot kérni, hiszen tudták, hogy ilyenkor nekem az a legjobb, ha egyedül hagynak a gondolataimmal együtt. Az utóbbi időben minden annyira...más lett. Más lett és ez egy személynek köszönhető, aki kedvességével szinte az egész világot képes lenne megváltoztatni. Amióta jobban ismerem őt és a múltját még jobban azt érzem, hogy mellette kell lennem minden másodpercben, amikor csak lehet. Kötelességemnek érzem, hogy óvjam őt és éreztessem vele, hogy igenis szeretni való és magával ragadó. A szeme...a mosolya és mindene. Egyszerűen idegesít, hogy Harry mindent tönkre tesz a túlzott nyáladzásával, miszerint is mostantól kezdve ő lesz Ana védőszentje. Ugyan, kérlek... Majd pont ő lesz az, aki segít neki, aki semmit sem tud róla olyan részletesen, csak én. Utálom, hogy hirtelen ilyen jónak érzi magát Ana-nal, hogy azt képzeli, hogy most ezzel a kis szívességgel minden rendbe jött közöttük. Nem akarom. Nem akarom azt, hogy így bánjon vele, hogy kedvelje. Szemeimhez emelve kezeimet dörzsöltem meg erősen, hogy valamiképpen életre keltsem őket egy kicsit, ha már egész éjszaka egy szemhunyásnyit sem pihentek, miattam. Lábaimat fedő takarót félretoltam, majd egyenesen a fürdő felé indultam meg, hogy arcomat hideg vízzel borítsam el. A mosdóba kapaszkodva gondolkodtam szüntelenül, hogy mit kéne tennem, hogy csak egy kicsit is újra visszakapjam azt a lányt, akit a kezdetektől kezdve kedvelek. Kezeimet a hideg víz alá tartottam, majd, amikor megteltek vízzel, arcommal a mosdó felé hajolva löttyintettem rá a vizet, amitől a testem libabőrbe burkolózott. A törölközőért nyúlva helyeztem el benne arcomat, majd alaposan megtörölve meredtem a szembe álló férfira, aki rettentően hasonlított rám mégsem én voltam. Hajam kócos volt, arcomat borosta borította el. Szemeim alatt karikák voltak felfedezhetőek, amik tanúsították a körülöttem levőket, hogy bizony nem lehetett egy izgalmas éjszakám. Lábaimat járásra bírtam, eleget voltam bezárkózva, így az ajtó felé igyekezve léptem ki a folyosóra, majd tovább a lépcső felé. A nappaliba érve találkoztam a többiek semmit mondó tekintetével és Harry önelégült képével, amin most levakarhatatlan mosoly helyezkedett el. Talán Liam arca volt más...sajnálkozó vagy bocsánatkérő? Mindenki már a maga kávéját vagy teáját szürcsölgette csak Ana nem volt jelen. Lassú léptekkel haladtam a többiek felé, majd Liam mellett helyet foglalva bámultam a tévére, ahol valamilyen nyálas, érzelgős sorozat ment éppen. Nem néztem senkire, hiszen nem voltam kíváncsi a pillantásukra, amivel már szinte sejtettem, hogy mit is akarnak majd mondani nekem. Most nem volt erőm ilyenekkel törődni, így inkább azt az opciót  választottam , amikor is a sorozatra koncentrálok - ami megjegyzem, nem köt le semennyire -, minthogy a szánakozó tekintetekre legyek figyelemmel. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje ülhettem ott a tévét bámulva, de egy hang zökkentett ki a tevékenységből, ami a fülemet nagyon is bántotta. Liam egy sóhaj kíséretében állt fel mellőlem, majd az ajtó felé sietve tárta ki maga előtt. Mosollyal az arcán lépett be John, aki kézfogással üdvözölte az őt beengedő Liam-et. Szememet forgatva fordultam vissza a tévéhez, amiben most egy újabb szerelmes történet vette kezdetét.
- Ana, téged keresnek! - kiáltott fel az emeletre Liam, majd elhelyezkedett ott, ahol az előbb ült, mellettem. Perceken belül Ana sietős lépteit lehetett felfedezni, ahogy a lépcsőn szinte futva rohan le, majd azt, hogy miként veti magát John karjai közé. A fiú megpördült vele, majd Ana ajkait Johnéra helyezte és el sem váltak percekig. Ana boldog volt és örülnöm kellett volna neki, de valami oknál fogva ez nem ment. Féltem, igen féltem, hogy ezért el fogom őt veszíteni és ez marcangolt belülről.
- Akkor mi elmentünk. Este jövök. Sziasztok! - intett oda nekünk egy édes mosoly keretében, majd a cipőjét felvéve kézen fogva léptek ki az ajtón John-al. Kedvtelenül álltam fel a kanapé kényelmes bugyrából, majd a konyha felé sietve öntöttem magamnak egy kis kávét a bögrémbe, majd a cigimmel a kezemben kiléptem a londoni hűvös levegőre. Egy szálat kihúztam a fehér dobozból, számba helyeztem és egyenesen a tűz alá dugtam. A gyújtót visszahelyeztem az ablakpárkányra, jólesően szippantottam a cigarettából, ami fehér füstként távozott a számból. Szememet becsukva szívtam még egy nagyot, majd ismételten kifújva nyúltam a bögrémért, amiben most a feketekávé keserű ízét élvezhettem. Az első korty után arcomon összerándultak az izmok a szokatlan íz miatt, de a második, majd a harmadik korty után, már megszokta. A cigarettát lassan szívtam, élveztem minden percet, amit nyugodtan tölthettem, mindaddig, amíg Liam alakját fel nem fedeztem magam mellett.
- Szia! - köszöntött halkan, arcán mosoly ékelődött.
- Szia. - fújtam ki a füstöt, majd a hamutartóba eloltottam a cigarettát, a csikket ott hagytam. - Minek köszönhetem a látogatásodat? - fontam össze ujjaimat, szemöldököm ráncba borult.
- Gondoltam elmondhatnád mi a bajod. Könnyebb lenne neked is és nekünk is. Ana aggódik érted.
- Mégis kerül. Minden annyira...bonyolult lett, Liam. Félek, hogy elveszítem őt. Kezd minden kicsúszni az irányításom alól úgy, hogy semmit sem tudok. Még mindig csak keresgélem a választ, hogy miért mit csinál, hogy miért kerüli a társaságomat, hogy miért fogadta el Paul ajánlatát és miért lett Harry-vel kedves annak ellenére, hogy milyen görény módon viselkedett vele.
- Ana nem mondta neked? - hangja kíváncsiskodó volt azonban volt egy olyan sejtésem, hogy ő bizony, azaz ember, aki választ ad a kérdéseimre.
- Ana már hosszú idők óta nem mondd semmit. Mit kéne tudnom? - kezeimet összefontam a mellkasom előtt, a karmaim között van, válasz nélkül nem menekülhet.
- Zayn nem tudom, hogy helyes lenne-e... - kezdett bele, de félbeszakítottam. Választ akarok, méghozzá most!
- Mondd el Liam...nem érdekel mi a helyes és mi nem, vissza akarom kapni azt a lányt, akivel régen jókat beszélgettem.
- Perrie megfenyegette... - hangja olyan halk volt, hogy azt hittem csak képzelődök, de nem. Újra és újra lejátszottam a fejemben az előbb hallottakat. Megfenyegette? Kérdésem megdöbbentő volt, amit saját magamnak szántam, tekintettem lefagyott, csak egy pontra volt képes fókuszálni. Testemmel ellöktem magamat a széktől, majd rohamos tempóban szeltem át a nappalit, ahol olyan gyorsan, ahogy csak tudtam magamra kaptam a cipőmet, a kocsi kulcsot kezembe vettem és elindultam. Dühös voltam, mérhetetlenül dühös, ez onnan is látszott, hogy a kocsi ajtaját durván csaptam be magam mögött. A lyukba tettem a kulcsot, gyújtást adtam, amire a motor hangos moraja szólalt fel. Zene füleimnek. A gázra léptem és láttam a visszapillantó tükörből a többiek értetlen ábrázatát. Perceken belül Perrie háza előtt álltam, ahonnan most fény szűrődött ki. Lépteim hangja hangosan hatolt be a fülembe, majd az ajtó elé érve ujjaim rátapadtak a csengőre. Egy percre sem engedtem el, még akkor sem, amikor hallottam, hogy barátnőm erősen kiabál.
- Zayn? - tárult ki előttem az ajtó, amin szó nélkül léptem be. Perrie ijedt tekintettel figyelt rám, még mindig szótlanul álltam előtte. - Fáradtnak tűnsz, baby. - lépett közelebb mire hátráltam. Kezeimet összefontam mellkasom előtt, jobb lábamat előrébb helyeztem.
- Tudod... - nevettem fel ironikusan - mostanában nagyon kerül Ana. Nem tudod miért?
- Honnan kéne tudnom, Zayn? Ana olyan furcsa lány, nem lehet rajta kiigazodni. - vállat vont, próbált mellettem elmenni, de karjánál megragadtam, mélyen a szemébe néztem.
- Miért fenyegetted meg? - suttogtam ajkaira, szemei most őrületes tempóban jártak jobbra-balra.
- É-Én nem fenyegettem meg! Ő mondta ezt neked? - dadogott, kihúzta magát és a félelem egy csöppnyit jelent meg rajta.
- És, ha igen?
- Neki hiszel? - nevetése nem tűnt őszintének, inkább mondanám erőltetettnek. - Ugyan kérlek...olyan naiv vagy Zayn. Igen...Megfenyegettem, de csak azért, mert közénk akar állni.
- Kicsoda? - elhalt hangomban észlelhető volt a döbbenet. Hát igaz...
- Ana. Ugyan szívem.. ne mondd, hogy nem vetted észre, hogy-hogy közeledik hozzád. Látszik rajta, hogy vágyik rád és alig várja, hogy én eltűnjek a színről. És az a duma, hogy árva...ugyan kérlek Zayn. Hidd el, nem árva ő, csak egy mese. De, ahogy hallottam már talált mást. John, ugye? - arca gunyoros mosolyra húzódott, kezdett felmenni a pumpa.
- Perrie néha el sem hiszem, hogy ennyire buta vagy. Ana és én csak barátok vagyunk, vagyis csak voltunk, hála neked. Kérj tőle bocsánatot, vagy nem állok jót magamért. Hogy tehettél ilyet? - kezeimet széttártam, hangom emelkedni kezdett. - Az isten áldjon meg, csak téged szeretlek! Szerinted, ha őt szeretném, akkor még veled lennék? Ha szét akarna választani John-al lenne? Gondolkozz egy kicsit el ezeken és, ha sikerült felfognod, akkor keress meg.

A szobámban már órák óta a sötétség uralkodik és, hogy őszinte legyek most igen megnyugtató érzés. Perritől való távozásom után egyenesen haza vezetett az utam, nem akarok úgy visszatekinteni magamra, mint Harry ezért ezt találtam a legjobb döntésnek, amit tehettem. Bezárkózni. Azóta is csak gondolkodok. Gondolkodok azokon a dolgokon, amit Perrie mondott és mindig csak egyre jutok. Féltékeny, felfoghatatlanul féltékeny, amivel a legjobban nekem árt. Elveszi tőlem azt az embert, akivel eddig mindent megosztattam  aki a mindenséget jelenti nekem és, aki már a jelenlétével és képes felvidítani, kivéve most. Csalódtam Perrie-ben, de egyben Ana-ban is. Hazudott és ez mindennél jobban dühít, hogy nem volt velem őszinte és egy ilyen apró hülyeség miatt képes volt kerülni. Hát ennyit érek én neki? Egy fenyegetés és máris eldob magától? A plafont bámulva fekszem órák óta és, hogy őszinte legyek eléggé kényelmetlen már ez a pozitúra. A szobát csupán a lélegzetvételem hangja tölti be, semmi más. Lentről zajok szűrődnek fel, de nem foglalkozom velük, most senki sem érdekel. És, mintha messiásként jött volna, az ajtóm kinyílt, így egy kis fény szűrődött be rajta, ami szememet bántotta. Hunyorítva figyeltem az alakot, aki egyre közelebb és közelebb merészkedik hozzám, már tudtam, hogy Ő az. Egyenesen mellém helyezkedett el, ujjait tördelte, tekintete szomorú volt, csalódott. Tekintetemet fürkészte, választ akart.
- Zayn... - hangja halk volt, félt? Félt volna tőlem?
- Mondd.
- Ne viselkedj így velem, kérlek.
- Hogy viselkedjek akkor, Ana? Hmm? A világot jelented nekem, segíteni szeretnék neked, hogy elfelejts minden rosszat erre te egyik napról a másikra kerülsz. Tudod mennyi ideig gondolkodtam azon, hogy mit mondhattam vagy esetleg csináltam, amiért kivívtam nálad ezt a viselkedést? Napokig! Erre... - nevettem fel kínomban. - Liam tudatja velem, ismétlem L-I-A-M, hogy Perrie megfenyegetett. Tudod mennyire összetörtem belülről, Ana? Megbíztam benned, azt hittem te is bízol bennem, de úgy látszik nem. - arcommal ellentétes irányba fordultam, nem bírtam tovább figyelni könnyes szemeit.
- Zayn... kérlek.. én nem akartam ezt. - sírt, tisztán hallottam hangján, hogy sír és szipog mégsem voltam képes megfordulni és mellkasomra vonni. - Nekem is nehéz volt, hidd el, de nem akartam az a bizonyos harmadik fél lenni a kapcsolatotokban, aki szétválasztja az álompárt. Meg kell értened, hogy képtelen voltam ezt tenni, és igen..nagyon jól tudom, hogy el kellett volna mondanom, de akkor egy újabb vitát indítok el, amit nem akartam. Zayn, kérlek, nézz rám. - kezei a vállamat érintették, maga felé próbált fordítani, sikertelenül. Egyszer csak azt vettem észre, hogy felettem van testével és a szemkontaktust követeli. Sötét szemei könnyekkel áztatottak voltak, ajkait is a könnyek borították, ahogy egész arcát. Haja maga mellett lehullott egészen az arcomig, ami egy ideig csikizte azt. Kezemet felvittem az arcához, ahol könnyeit eltávolítottam és csak gyönyörű szemeit voltam képes bámulni. Elkápráztatott. Orra piros volt, ami még aranyosabbá tette a lányt. Nyeltem egy nagyot, majd könyökömön támaszkodva húztam közelebb magamhoz. Ajkaink közötti távolságot csak egy hajszál választotta el, nem tettem meg, válaszra vártam. Azt hiszem. - Ne tedd Zayn...Mind a ketten tudjuk, hogy helytelen lenne. Szeretlek és tudom, hogy te is, de ez az érzelem csak baráti. Most dühös vagy, kérlek, ne rontsd el! - ujjai amint találkoztak a bőrömmel megremegtek. Szemei még mindig csillogtak és belém csapott a villám, ami azt sugallta, hogy igaza van. Kezemet, amin támaszkodtam kinyújtottam és magamra húztam őt. Mellkasomon pihent a feje, éreztem szíve heves dobbanását. Szorosan fogtam, nem akartam elengedni, hiszen tényleg szeretem és szükségem van rá. Örökre.