TWENTY - FOURTH CHAPTER

Sziasztoook!:)) Hát itt a 24.rész, az utolsó a szünet előtt. Érettségi után (írásbeli) jelentkezem, fogalmam sincs mikor, ugyanis utána lesz a szerenádunk meg miegymás, szóval élvezni fogom a stresszmentes életet egészen a szóbeliig...Fúúj, de utálok felelni. Azt a mindenit. Ezért rossz, ha az ember félős és "nem mer" beszélni. Más helyzetben 'nagy a szám', de ilyenkor ne várja el az embertől senki, hogy 1000000 tanár előtt beszéljen, akik mind merev tekintettel bámulnak rád. Szent szűz... Hát...ennyit szántam a mai napra, remélem tetszeni fog. :)

Have a nice day, 

Susan:*

Surprise

" Nem hittem a szememnek, amikor ajkait Anaéra tapasztotta. Fogalmam sem volt, hogy mi történt kettejük között Holmes Chapel-ben, de nem akartam, hogy Harry barátnőjeként jelenjen meg az újságok címlapján..." - Zayn Malik

Anastasia Hill

Hosszú percekig néztem még az egyre távolodó házat, ahol az utóbbi egy hétben részben tisztábban tudtam gondolkodni a dolgokon, amikre még a mai napig sem tudom a választ. Viszont az, hogy a kapcsolatom Harry-vel eléggé...különös, csak arra késztet, hogy egy igazán boldog mosolyt varázsoljak az arcomra. Azonban ez..., hogy boldog vagyok?! Vagy mégsem, kissé rossz érzéssel tölt el, ugyanis nemrég estem át életem első csalódásán. Fogalmam sincs így mi tévő legyek, hiszen ezáltal most egy olyan lánynak érzem magamat, aki egyik napról a másikra váltogatja a pasijait. Egy olcsó lánynak, akinek szinte mindegy, hogy ki van mellette, csak legyen valakije. De én nem ilyen vagyok, mellém nem kell senki, akkor is boldog vagyok! Boldog vagyok, hiszen...mostanában minden kezd jóra fordulni, kezdeném én Harry-vel vagy akár ide sorolhatjuk Perrie Edwards kisasszonyt is, aki egyetlen szóval - bocsánat - elérte nálam, hogy fátylat borítsak a múltra. Szóval jelen pillanatban minden rendben van, tényleg rendben. Nem kell semmi miatt aggódnom, kivéve talán egy dolgot, mégpedig a ma este esedékes leleplezést, amikor is a rajongók tudomására adjuk, hogy én és Harry "egy pár vagyunk". Eddig mindannyian rendesek voltak velem, kedvesek voltak és közös képeket kértek, de félő, hogy ezek után semmi sem lesz olyan velük kapcsolatban, mint eddig. De ez is csak a jövő titka, végül is megszoktam már, hogy olyan szavakkal illetnek, amik egyáltalán nem vallanak rám. Észre sem vettem, hogy ennyire mélyen belemerültem a gondolataimba, csak akkor eszméltem vissza, amikor az arcomat már kellőképpen hűtötte az üveg. 
- Szia! - mosolyodott el kábult arcom láttán. - Lassan otthon vagyunk, Eleanor-t áthívtam, majd ő segít neked készülődni. - fordult vissza a kormány felé, a lámpa zöldre váltott, így ismételten elindult. Nem bírtam egy árva szót sem kikényszeríteni magamból, hirtelen elöntött a félelem és az a tény, hogy utálni fognak. - Héé! - pillanatok belül már a ház előtt álltunk. Az övét már kikapcsolta, testével felém fordult és kezét az arcomon tartotta. - Egész úton nem szóltál semmit. Mi a baj, Ana? - tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és láttam valami különös aggodalmat azokban a gyönyörű szemeiben.
- S-semmi. - dadogtam. Még mindig nehéz a közelében beszélni, illata mámoros és elvarázsol akárcsak a szemei vagy a mosolya. Szemét becsukta, göndör fürtjeit megrázta, ami csiklandozta az arcomat. 
- Rajongók? Ana imádnak téged! - hangja most már nem volt lágy, felháborodottnak tűnt. Mérges lenne? 
- Harry akkor minden más volt... - egy sóhajtás hagyta el a számat, ujjaimat kezdtem el tördelni, miközben szememmel ezt a tevékenységet végigkövettem. - Akkor te még... akkor mi... - értelmetlen szavak hagyták el halkan a számat, nem tudtam egy normális mondatot összehozni, amivel elmondanám neki a félelmemet.
- Ana tudom, hogy nem megfelelően bántam akkor veled, de szeretném, ha ez tényleg működne közöttünk és nem csak egy... - idegesen a tarkójához nyúlt, megszüntette a szemkontaktust. - állkapcsolat lenne. Tudom, hogy el kell nyernem a bizalmadat éppen ezért szeretnélek elhívni randevúra. Mit szólnál, ha...ha elmennénk vacsorázni az átadó után? - hangja bizonytalan volt, véleményem szerint félt a válaszomtól. Szemeim hirtelen felpattantak, a boldogság járta át a testemet, amiatt, mert többet akar, mit egy szimpla állkapcsolat. Hatalmas mosoly tulajdonosa lehettem, ismételtem, így arcommal az övé felé közelítettem és egy lágy csókot hintettem puha arcára. Egy apró, de hallható kuncogás hagyta el a számat, majd a kilincset megragadva léptem ki a hűvös londoni levegőre. Egyenesen a csomagtartó felé igyekeztem volna, ha Harry nem előzz meg és kezdi el cipelni a bőröndömet az ajtó felé. Mind a ketten feltűnően boldogan léptünk be a jól megszokott nappaliba, ahol már a többiek heves szócsatája hallatszott. Apró, halk léptekkel követtem Harry-t, aki pillanatokon belül a többiek elé lépett. Szégyellős mosollyal, lehajtott fejjel léptem oda hozzájuk, ahol már a lányok is jelen voltak. 
- Ana! - pattant fel először Eleanor, aki rögtön a mellkasára vont, szorosan ölelt magához, mintha félne, hogy újra elmegyek. A pillanatok szinte óráknak tűntek, és...őszintén szólva nem számítottam ilyen fogadtatásra, hogy tényleg hiányoztam nekik, hogy ennyire kimutatják az érzésüket, hogy ellátnak mindenféle jóval. Nem is kellett nekem több...itt voltak nekem Ők, akiktől az utóbbi időben rengeteg szeretett kaptam, ami most a szememet sírásra készteti. A könnyek csak folytak és folytak, szüntelenül és egyik pillanatról a másikra csak arra lettem figyelmes, hogy már nem csak Eleanor ölel, hanem a többi fiú és lány is. Igen...a lányok között van természetesen Perrie is, aki már képes rám normálisan nézni és nem megölni minden egyes pislogásával. Különös még ez az érzés, hogy úgymond szeret, mondjuk ebben is kételkedek egy picit. Mindenki lassan elengedett, Eleanor letörölte a könnyeimet, majd az övét és kezemnél megragadva kezdett el húzni a szobám felé. Az ajtót maga mögött bezárta és egy titokzatos mosollyal indult meg velem ismét. A fürdőbe sietett, ahol már egy szék várt bennünket.
- Fürödj le, moss hajat! Siess, mert nincs sok időnk és még rengeteg dolgom van veled! - kacsintott rám, majd távozott a fürdőből. Engedelmes kislány módjára hámoztam le a testemről a ruhákat, majd a kellemesen meleg vízsugár alá álltam. Percekig álltam a víz alatt, hagyván, hogy az puhítsa a bőrömet, majd egy kopogás volt az, ami jelezte, hogy bizony igyekezhetnék.

- Csodálatosan nézel ki, Ana! Tudtam, hogy ez a ruha megfelelő lesz számodra! - a tükör előtt álltunk mind a ketten, ő is és én is tátott szájjal, csak azzal a különbséggel, hogy én meglepetten figyeltem a rajtam lévő ruhára. Kissé túlzásnak tartottam, mintha sokat mutatott volna belőlem, de Eleanor szerint pont megfelelő ez a ruhadarab számomra. Eleanor sokkal elegánsabb ruhát választott magának, ami csodásan mutatott karcsú alakján. Haját kiengedve hagyta, de frufruját hátratűzte. Hajamat kivasalta, így az lágyan hullott le a mellkasomra.
- Eleanor nem túlzás ez a ruha? - emeltem meg egy csöppnyit a fekete földig érő ruhát, amiből bal combom néha-néha kikandikált. Aggódó tekintettel figyeltem őt, de kezét derekára helyezve jelezte, hogy nem kéne vele cécóznom. Így...ráhagytam a dolgot és egy mély sóhaj keretében indultam meg az ajtó felé, de egy hang megállított mielőtt távozhattam volna. El nagyon csöndes volt a készülődés közben, ami már-már furcsa volt számomra, azonban most, amit kérdezett rettentően különös volt és idegességre késztetett. - Tessék? - kérdeztem vissza hátha rosszul hallottam a kérdését, azonban az arcán lévő mosoly arra adott bizonyosságot, hogy mindent szavát jól hallottam.
- Jól hallottad. - lépett mellém, szeme csillogóan figyelte enyémet. - Mi történt Holmes Chapel-ben, Ana? 
- Kellett volna valaminek történnie? - hangomat próbáltam olyannyira komolynak hangoztatni, amennyire csak lehetett, de Eleanor kutakodó tekintetével nem tudtam mit csinálni, boldog voltam és...ezt talán a környezetem is észlelte.
- Vázoljuk csak a tényeket. - mosolyodott el, kezével számolni kezdett. - Harry utánad rohant. Aztán otthon is aludt. Ez még semmi, de mind a ketten letörölhetetlen mosollyal érkeztetek haza. Ezek után mondd azt nekem, hogy semmi sem történt. 
- Hát... - fejemet lehajtottam és a szokásommá vált dolgot csináltam: az ujjaimat tördeltem. 
- Ana az istenért! Ne kelljen mindent kihúzni belőled! - horkant fel, de száján még mindig látszott a mosoly.
- Elhívott randevúra! - egy sóhajtás kíséretében csúszott ki a számon az igazság, mire Eleanor tekintete egy percre megfagyott. 
- Hűha... - rázta meg csöppnyit a fejét, ízlelgette a szavaimat. - Nem semmi! - nevetett fel hangosan, majd a kilincset megragadva tárta ki előttünk az ajtót. Semmit sem kérdezett ezek után, így megúsztam a további faggatásokat. Lassú léptekkel, óvatosan lépkedtem le a lépcsőn, még mindig nem szoktam meg a magas sarkú cipőket, azonban leérve a nappaliba érdekes pillantások fogadtak. A fiúk kiöltözve vártak már minket, az ajtóban ott állt Ő, szürke blézerben és fekete farmergatyában. Hihetetlenül elegáns és az a mosoly... Lassú léptekkel igyekezett felém, tekintete fel-le járkált a testemen, majd elém érve ujjait összefűzte a derekam előtt. Szemei jobbra-balra járkáltak, miközben enyémet figyelte, majd hezitálva bár, de ajkát az enyémre tapasztotta. Kezeimet felvezettem a tarkójára, majd összefontam ujjaimat körülötte. Tisztán hallottam, hogy a többiek - legalábbis Zayn - meglepetten szívja be mélyen a levegőt a cselekedetünkre. Harry egy utolsó csókot lehelt ajkamra, majd homlokát nekem döntve húzta mosolyra ajkát.
- Lélegzetelállítóan nézel ki, Ana! Ez a ruha... - távolodott el egy kicsit, majd megforgatott, hogy megcsodálhassa a ruhát. - mesésen mutat rajtad! 
- Khm... - lépett közelebb hozzánk Zayn Perrie-vel maga mellett, majd őt követték a többiek is. Mindannyian értetlen tekintettel figyeltek ránk, így Harry maga elé terelt, kezét összefűzte a hasamnál, állát a vállamon pihentette meg és éreztem halk, édes szuszogását magam mellett. 
- Ana-val együtt vagyunk. Rájöttünk, hogy-hogy érzünk egymás iránt és megpróbáljuk. - kuncogott fel mellettem, de az előttem lévő Zayn arca hirtelen dühvel volt tele, mintha egyáltalán nem örülne annak, hogy boldogok vagyunk Harry-vel. 
- Hűha... - törte meg a csöndet Louis, aki mosollyal az arcán közeledett felénk. - Rendesen megleptetek! - ölelt át először engem, majd szétválasztva minket talált rá barátjára, akit szorosan magához húzott, hátát megpaskolta. - Gyanúsak voltatok nekem. - mutogatott ránk összehúzott szemmel. - Tudtam, hogy valami történt anyádéknál Harry, de azért erre...erre nem számítottam. - ütögette meg még egyszer barátja vállát, aki fájdalmasan kapott oda, mintha fájna neki. Mindenki hangos nevetésben tört ki, kivéve egy embert, akinek pillantása szinte lyukat égetett a hátamba. Harry ujjainkat összekulcsolva indult meg az ajtó felé, majd azon kilépve a kocsi felé, ahol már Paul várt minket mosollyal az arcán. Vajon ő is tud rólunk? Merült fel bennem a kérdés, de fogalmam sem volt, hogy mi lehet rá a válasz. Izgalommal teli ültem be a kocsiba, mellettem Harry és Niall ült. Ujjaimat tördelve vártam, hogy végre megérkezzünk és túlessünk ezen az egész bejelentésem, ami véleményem szerint mindenkit meglepetésként fog érni.
- Minden rendben lesz! - suttogta a fülembe Harry, aki egyik kezét immáron az enyémen pihentette. Aggódó tekintettel fürkésztem gyönyörű zöld íriszét, amire reakciója egy apró csók volt az ajkaimra. Élesen szívtam be a levegőt, amikor a kocsi megállt és a fiúk elkezdtek belőle a párjukkal kiszállni. - Indulhatunk? - nyújtotta felém kezét, amit hezitálva bár, de elfogadtam. Lassan szállt ki, majd kezünket összekulcsolva segített ki engem is. A fényképezők éles vakuja világította meg a szememet, amik mindent elhomályosítottak előlem. Harry egy apró csókot hintett a számra, majd egy sóhaj és egy mosoly kíséretében indult el velem előre. És, hogy a rajongók mit szóltak? Mindenkinek tátva volt a szája, szeme a döbbenettől volt sötét pont, mint a többieknek, amikor rájöttek, hogy a mi kapcsolatunk teljes mértékben igazi lesz. 

Viszonylag mondhatni eléggé gyorsan szabadultunk meg a puccosnak mondható helyről, ahol is bizony ténylegesen is bevallottuk, hogy egy párt alkotunk. Rengetegen jöttek oda hozzánk gratulálni, de többen voltak az olyanok, akik megvető pillantással figyeltek minket. Ezzel a tekintettel illetett meg Zayn is, aki egész este egy szót sem szólt hozzám, csak Perrie társaságát kereste. Tudtam, hogy mérges, hiszen ő a kezdetektől ellenezte ezt a dolgot, hogy én egyáltalán segítsek Harry-nek, de ebbe vagy beletörődik, vagy nem. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de az érzelmeimnek nem tudok megállj-t parancsolni, elvarázsolt Harry. A többiek az est után egyből hazafele vették az irányt, de mi Harry-vel, ahogy azt délután kijelentette vacsorázni mentünk. Egy szolid, eldugott étterembe vitt, ahol megbámulás nélkül ehetett az ember nyugodtan. Érdekes és ritka pillanatok egyike, hogy az embert nem bámulják meg, és illetik őt olyan tekintettel, amitől az embert szinte elönti a félelem és legszívesebben egyből menekülőre fogná a dolgot. 
- Ana! - zökkentett vissza a való világba egy rekedtes hang, akihez kép is társult Harry személyében. Mosollyal az arcán nyúlt az arcomhoz, majd a székét mellém húzva termett velem szembe. Arcomon pihentetett keze fel-le járkált, ami jó érzéssel töltött el. Szemei gyors tempóban követték az enyémet, majd egy pillanat alatt ajkát az enyémen éreztem. Lassú, érzéki tempóban kényeztettük egymást, nyelvünk kényelmes tempójú táncot járt egymással és azt kívántam, hogy ez a pillanat bár sose érne véget. Az arcomon lévő kezét hátravezette a tarkómhoz, majd ujjai egészen a hajamig vándoroltak fel, amit szenvedélyesen kezdett el túrni, míg másik keze a ruhám kivágott részénél pihent a derekamon. A csókunk kezdett egyre mélyebb fokozatra lépni, amit mind a ketten élveztünk, de tudta...nagyon jól tudta, hogy ennél többre én még nem állok készen és ezt tiszteletben is tartotta, amiért becsültem őt. Az együtt töltött napok vagy percek alatt rájött, hogy értem meg kell küzdenie és egy kis időt adnia, hiszen nem vagyok egy átlagos lány, aki csettintésre fekszik be mellé az ágyba csupán azért, mert Ő Harry Styles a híres One Direction banda szívtipró egyik énekese. Nem...Én egyáltalán nem voltam ilyen, de valami különös oknál fogva egészen más érzéseket keltett bennem csupán egyetlen csókja által. Szerettem őt, azt hiszem és...azt éreztem, hogy mellette biztonságban érzem magam, de egy dolog nem hagyott nyugodni, mégpedig Zayn. Meg kell vele ezt a dolgot beszélnem, mert nem akarom őt emiatt elveszíteni. És, hogy miért nem? Mert egy rettentő fontos ember az életemben, aki nélkül most nem tartanék itt, ahol tartok.