TWENTY - SIXTH CHAPTER

Hellooo!!:)) Tegnap ismételten nem bírtam aludni és az agyam már megelégelte a másodfokú és trigonometrikus egyenletek gyakorlását, így hajnalok hajnalán dőltek belőlem a szavak. Rájöttem, hogy amióta írok - vagyis próbálok - javult a helyesírásom, ami, majd a nyelvtan illetve irodalom érettséginél javamra fog valamennyire válni. Minden esetre kiélvezem azt, hogy az utolsó angol órát holnap én tarthatom, szóvval szavakat félre téve, most megyek jó kis szívatós (na jóó neem!!(: ) feladatokat keresni. I hope you like it!

Laters, darlings! :* 

Have a nice day,

Susmus:* 

Business card

" Gyanús volt, hogy megtette azt, amire tényleg még éveket vártam volna. " - Harry Styles

Anastasia Hill

Hosszú órákig beszélgettünk, mindent elmesélt, amit tudni akartam, de szavai iszonyatosan fájtak és felkevertek. Nem hittem volna, hogy van még valaki az életemben - igaz, csak félig -, akit a rokonomnak tekinthetek és talán meg is ismerhetek, ha belemegyek Robert ötletébe. Hosszas beszélgetésünk során arról is tudomást szereztem, hogy színészi körben mozog és tündököl, méghozzá elég jól. Robert Downey Jr a becses neve a férfinak, akitől anyámnak született egy fia, akiről én egyáltalán nem tudtam és, akit most ő nevel. Testvérem még kicsi gyermek volt, amikor anyám úgy döntött, hogy elválnak, mivel rájött, hogy Robert nem hozzá illő férfi, azonban nem tartotta a legjobb ötletnek, hogy magával hurcolja a gyerekét Londonba úgy, hogy nem tudná a megfelelő anyagi hátteret megteremteni neki. Így egyik este arra a döntésre jutott, hogy távozik annak a férfinak az életéből, aki mindenre képes lett volna érte. És, hogy honnan szerzett tudomást rólam? Egyáltalán miért kereset meg? Erre is választ kaptam, hiszen nagyon beszédes volt a vendégem, amit örömmel fogadtam, mert végre, életemben először tényleg minden kérdést tisztázni tudtam magamban. Egy újságban látott csupán, amiben beszámoltak arról, hogy anyámék halála után a fiúk fogadtak be a szívük mélyébe és Robert... valami oknál fogva kötelességének érezte, hogy a családot - még ha nem is vagyok a lánya - összehozza. Ehhez viszont hatalmas döntést kell meghoznom, hiszen a holnapi nap folyamán visszautazik oda, ahol békésen éli a nem mindennapi életét, Manhattan-ba, ami akárhogy is nézem, nincs közel Londonhoz, azon belül a fiúkhoz. 

- Ana...gondold át még egyszer. Itt hagyom a számomat, ezen elérsz. Le van foglalva neked is egy jegy, akárhogy is döntesz. - felállva a kanapéról csúsztatta a névjegykártyáját az asztalra, majd lassú léptekkel indult meg az ajtó felé. Követtem mozdulatait és egészen az ajtóig kísértem őt, hangomat megint nem találtam, ami az utóbbi időben már nem meglepő az eddig történtek miatt. Most azonban... boldog vagyok...boldog vagyok, hiszen tudomásomra jutott, hogy anyámból van még egy darab, akit a testvéremnek nevezhetek. - Szeretném megmutatni neked a világot, hogy ne csak velük légy. Akármennyire is jó itt neked Ana, még fiatal vagy, élned kell. Anyád is ezért ment el, fiatal volt és elsiettük a dolgokat. Szeretném megmutatni neked az én világomat és a bátyádét. Várom a hívásodat, kislányom. - egy csókot hintett a fejem búbjára, majd a szemüvegét felvéve indult meg a kocsija felé. Pillanatokon belül szállt be a drága autóba, majd a motor hangos moraja jelezte, hogy indulásra készen áll. Az ablakon még utoljára intett egyet, majd nagy gázt adva tűnt el a házunk elől. Percekig még kint álltam és figyeltem a kocsija helyét, a szavai mélyen kavarogtak a fejemben. Hihetetlen, hogy most történik velem mindez... ez az egész...megjelenés, ami csak még nagyobb gondokat okoz a fejemnek. Kislányom... szava mélyen beleégett a fejembe...hihetetlen, hogy már most családtagnak tekint. Egyáltalán nem folyik az ő vére az ereimben, csupán azért ilyen velem, mert anyámra hasonlítok. De vajon miért ilyen fontos neki, hogy biztonságban tudjon? A kérdések, amikre választ kaptam üres helyet hagytak az újabb, furfangosabb kérdéseknek, amik ismételten bosszanthatták az életem minden percét. Választ akartam...hiszen homályos volt minden, de valami oknál fogva bíztam ebben a férfiban. Lassú léptekkel indultam vissza a házba, az ajtót bezártam és a DVD-s polc felé igyekeztem, ahonnan kiemeltem három filmet, amiben "apám" szerepel. Gondosan helyeztem be az első DVD-t a lejátszóba, majd a kanapéra ledőlve kezdtem el nézni a filmet, amiben azaz ember játszik, aki talán egy soha vissza nem térő ajánlatot tett fel nekem.

Arcomat a film végére már könnyek borították, így kezemet arcomhoz emelve álltam fel, hogy a Vasember második részébe kezdjek bele. A DVD-t a lejátszóba helyeztem, majd lassú léptekkel foglaltam el az eddigi helyemet. A névjegykártyája mindvégig a kezemben volt és valami oknál fogva megnyugtatott a hangja. Tényleg kiváló színész, érti a munkáját és annak ellenére, hogy komoly, tudja alakítani a poénos szerepeket is, ugyanis ebben a filmben jócskán kijár a nevetés az embernek, ha eljut odáig, hogy megnézze. A második rész negyedénél járhattam, amikor az ajtó kicsapódott, így a névjegykártyát gyorsan, mélyen dugtam el a nadrágom zsebébe, nem akartam nekik szólni a mai látogatómról. Elsőként Zayn-t tekintettem meg, aki értetlenül nézett rám, talán aggódott is a vörös szemem láttán, amit könnyek áztattak, de semmit sem szólt, hűen tartotta a szavát, amit ígért.
- Mi a baj, Ana? - Zayn-t egy picit arrébb tolva találkozott Liam-el a tekintetünk, aki ugyan azzal az értetlen tekintettel állt elém, mint Zayn. Pillanatokon belül a szobában volt az összes fiú, mindenki körém gyűlt, azonban tekintetemet nem tudtam elvenni a tévéről, ahol Robert jelent meg Tony Stark szerepében. Egyszerűen büszke voltam rá, annak ellenére, hogy tényleg semmilyen viszony nem kötött minket össze, talán csak a féltestvérem. 

- Nem is tudtam, hogy szereted az akciófilmeket. - mosolyodott el Harry, kezei arcomat simították. Érintése megnyugtatóan hatott testemre, csupán egyetlen érintésével elérte, hogy a könnyeim elálljanak és a szívem rendes ritmusban dobbanjon tovább.

- Nagyon jó színész. - hangom halkan csendült fel, ujjaimat összefűztem Harryével. Ujjai pillanatokon belül finoman siklottak át kezemen, szerettem, amikor ezzel kényeztetett. 

- Mi megyünk feküdni fiatalok! - nyomott egy csókot a fejemre Liam, aki most már megnyugodva hagyott minket kettesben Harry-vel. Mindenki arcán alaposan végigszaladtam, boldogok voltak, annak ellenére, hogy nem láttak egész nap. Harry mellettem helyezkedett el, combjaimat a lábára emelte fel, míg ő a lábát minden protokoll ellenére az asztalon pihentette. Így néztük tovább végig a filmet, amiből már nem volt sok hátra.
A távkapcsolót a kezembe véve nyomtam meg a kis piros gombot, ami kikapcsolta a rendszert. Felültem és egyenesen Harry ölébe másztam át, kezeimet összefontam tarkójánál, gyönyörű íriszét kémleltem, ami csillogott a vágytól. Ajkamat az övére tapasztottam, szorosan húztam magamhoz, ki akartam élvezni minden percet, amit vele tölthetek. Csókunk a lágyból pillanatokon belül hevesebb tempót vett fel, nyelvünk már nem a lassú táncot járta. Harry keze fel-le járkált a derekamon, de most nem állítottam meg én is fokoztam a kedélyeket. Kezemet lefejtettem a nyakáról, majd pillanatokon belül mellkasát kezdték el cirógatni, amik lassú tempóban igyekeztek a pólója széléhez, amit óvatosan kezdtek el egyre jobban felhúzni. Egy pillanatra távolodott el, szemében vágy égett, de félt...félt, hogy rosszul cselekszik ezzel, de megnyugtattam őt. Ledöntöttem a kanapéra, majd fölé kerekedve kezdtem el végigcsókolgatni a testét borító tetoválásokat. Minden apró csóknál hevesebben fújta ki a levegőt, lábam alatt éreztem őt, ami kuncogásra kényszerített. 

- Mi ilyen vicces, kisasszony? - helyzetünkön fordított, kezemet a puha anyagba nyomta, ágyékát enyémhez nyomta, amitől akaratlanul is, de egy jóleső nyögés hagyta el a számat. Ajkát enyémre tapasztotta, hevesen faltuk egymást, egyik lábamat a dereka köré fűztem erre a cselekedetemre csak közelebb férkőzött hozzám. Ajkamtól elválva lejjebb kúszott, nyakamat kezdte el csókokkal ellepni, csikis volt. - Menjünk fel? - hirtelen szemembe nézett, válaszra várt, amit már alig várt. Egy mosoly kerekedett arcomra, hajába túrtam és bólintottam egyet. Pillanatokon belül az öléből élvezhettem a kilátást, egyenesen a szobájába igyekezett, közben tekintete egy pillanatra sem engedett el. 

Órák óta fekszem egy olyan fiú ölelésében, akivel a kapcsolatom már nem lehetne ennél is közelségesebb és jobb, ugyanis megtörtént az..., ami minden lány életében először fájdalmas, de gyönyörrel teli. Harry nagyon odafigyelő volt, mondhatni kissé bátortalan, de hamar túlléptünk ezen a dolgon, és ő segített először eljuttatni a fellegekbe, amire, ha visszagondolok testem minden porcikája ismételten beleremeg. Az idő rohamosan telt, és a fejemben a gondolatok csak jobban és jobban gyűltek. Kezemben a névjegykártya már jócskán összegyűrt állapotban forog körbe és körbe egészen addig a percig, amíg halkan nem hullik a földre. Mindenre választ kaptam, de ez nekem nem elég. Óvatosan fejtettem le magamról Harry óvóan ölelő karjait, majd a földön hevert ruháimat összeszedve és a névjegykártyát ismételten kezembe emelve, lábujjhegyen távoztam a szobából, ahol egy csodás éjszakát tölthettem el. Halkan nyitottam ki az ajtót és résnyire nyitva hagytam, hiszen még van némi elintézni valóm ebben a szobában. A szekrényem előtt állva nézegettem a ruháimat, hogy mit is kéne felvennem, ami nem túl sok és nem is túl kevés egy utazáshoz és egy első találkozáshoz. Egy vékony, hosszú ujjas fehér pulcsit kaptam magamra, majd az egyik általam kedvelt fekete farmert. Hajamat hagytam kiengedve, egy sapkát húztam rá, hogy ne legyek annyira felismerhető. Asztalomhoz sietve ragadtam meg a mobilomat,  majd tárcsáztam a kis lapon lévő számot. Percekig csörgött, de senki sem válaszolt. Már majdnem feladtam volna, amikor egy álmos hang szólalt meg a vonal másik végéről. 

- Igen? - ásított egy nagyot, hangja fáradtan csengett. 

- Őő..Anastasia Hill vagyok. - suttogtam a telefonba, nehogy valakit felkeltsek.

- Ana! - hangja egyből másabb lett, éberebb és...örömmel teli. - Mondd, hogy meggondoltad magadat! - éreztem hangjában a reményt, és a türelmetlenséget a válaszom miatt.

- Veled megyek. - suttogtam ismételten, majd az asztalomnál lévő cetlire pillantottam. Rob megadta a címét, értem akart jönni, de sosem árt egy kis friss levegő, főleg most. A telefonomból mindent kitöröltem...képeket...telefonszámokat és az utoljára hívottak listáját is. Egy képet hagytam meg csupán, ami a hátterem, amin Harry-vel vagyunk kettesben. A cetlit és a telefont kezembe véve indultam vissza a mélyen alvó fiú szobájába, ahol az eddig általam elfoglalt helyre elhelyeztem a kezemben lévő tárgyakat. Még egy utolsó pillantást vetettem a göndör hajú fiúra, majd könnyes szemmel vettem rá lábaimat a távozásra. A pénztárcámat és az irataimat a zsebembe helyezve lépkedtem  le halkan a nappaliba, ahol a cipőmet magamra véve néztem még egyszer utoljára körbe, és egy utolsó mosolyt vetve arcomra léptem ki a házból, ami az utóbbi időben hozott számomra mindent. Örömöt, csalódást, szerelmet, boldogságot, de a legnagyobb kincs mindezek közül azok az emberek voltak, akiket a barátaimnak hívhatok. Kezemet zsebre téve indultam meg a szálloda felé, ahol már tűkön ülve vár Robert, hogy elinduljunk ketten Manhattan felé, ahol az egyetlen és utolsó rokonom vár, a féltestvérem.

Ha azt mondom, hogy palota, azzal még nem fejeztem ki semmit. Már alapból az, hogy az első osztály kényelmét élvezhettem végig...nagyon különös és új érzés, de az, hogy egy kétszer, sőt háromszor akkora házban lakik Rob, mint a fiúk és ez nagyon meglepő, hiszen a hallottak alapján nincs olyan nagy családja. De hát egy sztárnak ez a dolga...fényűzően élni és nem sajnálni a pénzt semmire. Az út viszonylag jól telt, végigaludtam, hiszen az éjszaka folyamán nem volt lehetőségem ezzel a tevékenységgel élni. 

- Felkészültél a nagy találkozásra? - a kocsiban ültünk vagy tíz perce érkezésünk után is, de nem volt merszem kimászni. Hiába..azért csak egy összeszokott családról beszélünk..

- Rob...nem hiszem, hogy ez nekem menni fog . - fejemet nemtetszően megráztam. Tudtam, hogy innen már nincs visszaút, de valami oknál fogva éreztem, hogy jelen pillanatban a rossz döntés mellett álltam ki.
- Annie...ha már itt vagyunk, nem akarod megismerni azt az embert, akit a testvérednek nevezhetsz? Mindannyian nagyon várnak már, és nézd meg - kezével az ablak felé mutatott, ahonnan rálátást nyertem a hatalmas házra - van hely bőven. - száját apró mosoly díszítette, ami arra késztetett, hogy kövessem a példáját. Kezemet megfogta, aprót szorított rajta, majd az ajtó kilincsét lenyomva szökött be a forró levegő a klímával ellátott kocsiba. Egy nagy sóhaj kíséretében szálltam ki a kocsiból, majd mellé állva tekintettem meg a lépcsőn várakozó férfit, és egy gyönyörű asszonyt, akik már türelmetlenül várták, hogy eléjük érjünk. A szívem rohamos tempóban dobbant, néha-néha ki is hagyott az izgalom miatt, amit ott belül, mélyen éreztem, pedig nem kellett volna. Robert feleségének arcán egy kedves mosoly ült és a testvérem, Indio kissé idegesen helyezte el súlyát egyik lábáról a másikra. És mit gondoltam róluk így, első látásra? Azt, hogy hihetetlenül kedvesek, már csak azért, mert egy vadidegen lányt befogadnak maguk mellé, csak azért, mert félig meddig közöm van a fiukhoz. És, hogy a továbbiakban mi lesz velünk...egyáltalán ki fogok-e velük jönni, az még kérdéses...nagyon kérdéses, de az eddig hallottak alapján remélem befogadnak és teljes mértékben elégedettek lesznek velem, ha meg nem, még mindig második megoldásként szerepel a listán a menekülés.