TWENTY - THIRD CHAPTER

Good Evening, readers!:) Igen, igen...jól látjátok új rész!:) Gondolkodtam, hogy vajon ebbe írjak-e vagy a másik blogomban publikáljak egy első részt, de a döntést most kivételesen másra hárítottam, így neki köszönhető, hogy most olvashatjátok a hablatyolásomat!:) Viszont...mint már említettem egy kis ideig szüneteltetem a blogot (bármennyire is fáj:( ), mivel érettségi előtti héten nem hiszem, hogy lesz arra időm, hogy Ana és Harry további életéről fantáziálgassak. Utána 1 hónapos (azaz 49 napos) szünetem lesz szóbeliig, ahol...nem tudom, hogy fognak a részek érkezni, mivel be-bejárogatok majd in the School-ba, szóbelizgetni, hogy ne legyek olyan halk élesbe (igen..már nem egyszer szóltak rám, hogy tekerjem feljebb a hangerőt, de ez van... izgulok és ilyenkor nem bírok hangos lenni, főleg, ha 9 tanár bámul rád folyamatosan...). Na, de fecsegéseket félre téve, várom a nyarat, akkor minden szipi-szupi lesz! De addig is! Jó olvasást és Jó éjt szép álmokat, miegymás!:) 

Have a nice day,

Susii. :*

Feelings

" Az étteremben jöttem rá arra, hogy mind a ketten szeretik egymást, csupán félnek attól, hogy mit szólna a másik ahhoz a bizonyos szóhoz. " - Anne Cox

Anastasia Hill

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz búcsút inteni azoknak az embereknek, akikkel hetek óta együtt élek, de szükségem volt egy kis térre, hogy a dolgokat a fejemben valamennyire tisztázni tudjam, ugyanis a közelségükben semmi sem menne nyugodtan. Értékelem, hogy minden gondomon próbálnak segíteni, de ezt...ezt tényleg nekem kéne megoldani, ha tudnám a válaszokat a szerelmi bánatomra, vagy csupán a Harry-vel történt...dolgokkal kapcsolatban. No..igen...Harry. Eléggé nyugtalanít, hogy csak egy dolgot kértem mindössze tőlük : időt, és nem képesek megadni. Rendes barátként viselkednek velem, de a mindennapi SMS-ek csak arra világítanak rá, hogy még mindig nem kaptam választ semmire sem. A szakítás és Harry-vel elcsattant csókok azt hiszem eléggé  váratlanul értek és totálisan össze is zavartak. Így... egy hét elteltével sem tudom mit is érzek Harry iránt, egyáltalán érzek-e valamit. Egy dolog nyugtat meg úgymond, ha lehet ezt mondani, mégpedig az, hogy egész napomat szinte a tetőn ücsörögve töltöm. Tudom...egy tinédzser lánynak lenne jobb dolga is, minthogy a tetőn ücsörögve bámuljon a messziségbe, így kizárja fejéből mindazon dolgokat, amik most nyomasztják, de nekem ez segít. Anne nem egyszer kapott már emiatt úgymond szívrohamot, de kezdi megszokni azt, hogy nekem ez jó, és ez valamennyire segít egy kis ideig. És Anne...drága Anne. Nem tudom jó ötlet volt-e őt beavatni minden kis pillanatba, ami az utóbbi időben történt velem, de valakinek a véleményét muszáj voltam kikérni, aki már tapasztaltabb ez ügyben, mint én.

- Várjunk csak kincsem...összezavartál. - kortyolt bele teájába a kanapén ülő nő, akinek próbáltam valamelyest érthetően elmesélni a történteket, sikertelenül. A lábamat összefonva tartottam, csak ketten voltunk a lakásban.

- És ez a könnyített verzió - nevettem fel kínomban, majd a kezemben tartott csésze teára vezettem a tekintetemet. - Legalább kicsit érzed, hogy a fejemben most milyen keszekusza minden. Tudod... anyu mindig is akart velem a szerelemről beszélni, hogyha majd eljön a "Nagy Ő" - formáltam egyik kezemmel macskakörmöt - akkor könnyebb legyen a dolgom és világosabban lássak. De mivel sosem érdeklődtek irántam a fiúk...nem tartottam fontosnak a dolgokat. Annyira rossz így...egyáltalán nem akarlak ezekkel a dolgokkal fárasztani, de...te csak tapasztaltabb vagy és jobban is ismered Harry-t, mint én. - a csészét a számhoz emeltem, nagyot kortyoltam a gyümölcsös teából, amit Anne főzött.

- Ana... tudod Gemma sem volt képes sokáig meghallgatni engem, szerintem ezzel minden lány így van az elején. És az, hogy most ezt velem beszéled meg, nagyon nagy megtiszteltetés, hidd el nekem! - szája mosolyra húzódott, közelebb kúszott hozzám, majd egyik kezével átkarolva kezdett ismét bele a beszédbe. - Harry eléggé érdekes fiú, de nagy szíve van. Nagyon sokáig mérges voltam rá, hogy díszíti a testét vagy, hogy hetenként választ másik lányt maga mellé, de tudod, ezzel jár a hírnév. Egyik este, sosem felejtem el, amikor arra riadtam fel, hogy az ajtóm kinyílik és Ő áll ott. Szerelmi bánata volt és képes volt órákat vezetni azért, hogy velem legyen. Igenis van szíve és igenis tud szeretni, nagyon tud, Ana! Azt hiszem, hogy Paulnak köszönhetem, hogy valamelyest megváltozott a véleménye rólad és...a szívére hallgatott. Reménykedem, hogy segít abban, hogy elfelejtsd azt a csirkefogót, de nem szeretnék rád erőltetni semmit. Ne higgy a szennylapoknak, Harry nem csalná meg egyik barátnőjét sem és tulajdonképpen, most téged tudhat magáénak. 

- Csak álbarátnő. 

- Biztos vagy te ebben? - kissé eltávolodott tőlem, szemöldökét ugyan úgy emelte a magasba, mint fia. Akaratlanul is, de mosoly kúszott az arcomra, hiába menekültem el, Anne-ben itt van Ő is. - Ana mitől félsz? 

- Nem tudom...gyors minden. Talán ezért zavarodtam össze. Még el sem felejtettem John-t és máris kezdjek bele egy új kapcsolatba? Helyes ez, ha még azt sem tudom érzek-e valamit? 

- Kérdések és kérdések. - száján egy nehéz sóhaj kúszott ki, fejét egy csöppet megrázta. - Ha egész életedben a kérdésekre keresed a választ, lemaradsz a jó dolgokról, kincsem. Hidd el nekem, én is csak felnőtt fejjel jöttem rá erre. Nem mertem belevágni a dolgokba, féltem, de nézd meg... van két csodás gyermekem, akikre büszke vagyok, ennek ellenére mégis szétváltak útjaink a férjemmel. Ana annak ellenére, hogy valaki távozik az életedből még jöhet más. Az, hogy John...rosszul bánt veled még boldog lehetsz. Olyan fiatal vagy szívem...ne add fel ilyen könnyen egy kis szakadék után az utadat, mert, ha nem próbálkozol, honnan tudod, hogy nem tudod átugrani azt, amit lehetetlennek hiszel? Tudom, hogy Harry-vel nem kezdődött jól a kapcsolatotok, de nem hinném, hogy az a csók nem jelentett semmit egyikőtöknek sem. Vagy mitől félsz? Attól, hogy mit szólnak a rajongók? Mert azt hallottam, hogy rettentően szeretnek téged, aláírást kérnek tőled és közös képeket akarnak veled csinálni. Velük hidd el nem lenne gond. - teljes testével immáron felém fordult, szemével csak az enyémre koncentrált. Mielőtt belekezdtem volna a mondandómba egy sóhaj hagyta el a számat, fejemet lehajtottam és az ujjaim tördelését tartottam most a legjobb tevékenységnek, amit tehetek.

- Félek, hogy elvesztem Zayn-t. Tudom, hogy miként vélekedik Harry-ről és az..., hogy mi állkapcsolatban vagyunk...teljesen letörte, vagy nem is tudom mit tett vele, de szemmel láthatólag nem örül neki. 

- Szereted? - törte meg a közben fellépő csendet egy kicsiny gondolkodás után.

- Csak barátilag. - vágtam rá szinte egyből. - Gondolkodni szeretnék ezeken a dolgokon, ezért is szerettem volna visszajönni ide. - mutattam körbe kezeimmel a szobában. - Köszönöm szépen, hogy segítettél Anne. - hajoltam előrébb testemmel, számat az arcára helyeztem el és egy hosszas puszi után távolodtam csak el tőle. 

- Jó éjt drágám! - simított végig arcomon, majd a csészékkel a kezében távozott a szobából. 

- Ana, drágám lassan vacsora! - zökkentett vissza a való világba Anne hangja, ami halkan hatolt be a hallójáratomba. Most is, mint az utóbbi napokban a tetőn ülve tekintek a szemben lévő hatalmas fára, aminek ágai jobbra-balra mocorognak a szél által okozott lökések miatt. Térdemet a mellkasomhoz húzva öleltem át magamat és törtem továbbra is a fejemet a még mindig válaszra váró kérdéseimen. 

- Nem mondták még neked, hogy veszélyes itt ücsörögni? - csapta meg fülemet egy ismerős hang. Fejemet oldalra fordítva tekintettem meg karcsú, izmos alakját, ahogy a tetőn állva engem figyel. Szám nem egyszer nyílott ki, hogy valamit mondjon, de ezt követően rögtön vissza is zárult, hiszen nem tudtam, hogy tényleg itt van-e vagy csak a képzeletem játszadozik velem. Arcán hihetetlenül nagy mosoly ékeskedett, majd egyik kezével a tetőt támasztva lépkedett felém óvatosan. Felém magasodva nézett le rám, tekintetem még mindig értelmetlenséget tükrözött. Mit keres itt? Játszadozott fejemben a kérdés, amit neki is fel szerettem volna tenni, de egyszerűen nem bírtam egy értelmes szót sem kinyögni. - Nem vetted fel a telefont, gondoltam... - hajolt lejjebb, szája szinte súrolta az enyémet.

- Le fogsz esni! - förmedtem hirtelen rá, kezemmel hátrálni kezdtem, majd óvatosan beléptem a szobába, ahol a kezdetektől kezdve meghúztam magamat. Harry is követte a példámat, így pillanatokon belül ismét magam előtt láthattam hatalmas alakját. Mosollyal az arcán közeledett felém, lábam lecövekelt és csupán a légzésünk töltötte ki a szobában fennálló csendet. Elém érve egyik kezét az arcomra helyezte, amin végigsimított, egy tincset a fülem mögé tűrt. Szívem hevesebben vert, ajkam száradni kezdett és úgy éreztem, hogy a szobában nincs elegendő levegő számomra. - Mit keresel itt? Egyáltalán, hogy jutottál fel a tetőre? 

- Már mondtam... nem vetted fel a telefont. Gemma szobájából is ki lehet jutni a tetőre, nem nagy ügy. - rántott vállat, szemeim kidülledtek. 

- Csak...időre volt szükségem. Tudod...nem könnyítettétek meg a dolgomat azzal, hogy folyamatosan hívogattatok. - mosolyra húzódott az ajkam, fejemet megráztam, így a hajam össze vissza kuszálódott.

- És...jutottál valamire? - lépett ismét egyet felém, arcán a mosoly már csak emlék volt csupán. Mintha az ég is így akarta volna a hátam mögötti ajtó kitárult, Gemma hangja csendült fel.

- Öcsi. - hangja meglepett volt, valószínű ő sem tudott Harry érkezéséről. - Anya szólt, hogy ma étterembe eszünk. Gyertek.

- Megúsztad. - sóhajtott egy nagyot, majd kezemnél megragadva húzott ki a szobából, egyenesen a nappaliig. Anne letörölhetetlen mosollyal várt minket, amiről lehetett sejteni, hogy bizony nagyon is tudta, hogy Harry mire készül. A kabátunkat magunkra kaptuk, és együtt indultunk ki a kocsihoz. 

A vacsora, ha úgy nézzük egész nyugodtan telt, viszont az a hír, hogy Harry itt tölti az éjszakát kicsit sem nyugtatott meg. Az érzéseim azt diktálták, hogy..., hogy merjek belekezdeni a dolgokba, de az eszem teljesen mást diktált. És, ha már csak arra gondolok, hogy John-nál is a szívemre hallgattam, kissé elrettentenek a dolgok, viszont...viszont a vacsora alatt készült kép mást mond. Egész éjszaka tudnám bámulni magunkat, ahogy ökörködünk egymás mellett, ahogy Harry-t átkarolva mosolygok a kamerába és, ahogy minden gondom hirtelenjében elszáll, amikor vele vagyok. Abban a pillanatban szinte minden megáll, még a levegő is, és így történhet meg folyamatosan az, hogy levegőért kell kapkodnom, mert úgy érzem, megfulladok. Testem minden centimétere megrándul és a szívem kitörni készül olyankor. És az a csók...az a csók, amit eljövetelem előtt váltottunk, rendkívül furcsa érzés. Csupán a mobilom fénye világítja meg arcomat a sötétségben, ahogy képünket bámulom és azon gondolkodok, hogy mit is jelent nekem ez a fiú.
- Én is ezt csináltam tíz perce, mielőtt rávettem magamat, hogy feljöjjek. - szólalt meg egy hang az ágyam végéből, így a mobilommal felé irányítva világítottam meg egy kicsit az alakját. Lényegtelen és buta tett volt, amit tettem, hiszen már a hangját hallva tudtam, hogy Ő az, aki itt áll velem szemben. Mobilját a kezében fogta, majd arcán egy mosollyal rázta meg egy kicsit, hogy szavát igazolja. Ő is a képünket nézte. Fejemet megrázva paskoltam meg magam mellett a helyet, így négykézláb járva érkezett meg mellém. Percekig csak feküdtünk egymás mellett úgy, hogy egymás szemét vizsgáltuk, majd Harry hirtelen hátával az ágytámlát támasztotta, tekintetével előre bámult. A mellettem elhelyezkedő lámpához nyúltam, hogy egy kis fényt varázsoljak ebbe az elviselhetetlen sötétségbe, így pillanatokon belül elém tárulkozott karakteres arca. Hunyorítva fordult felém fejével, szemét bántotta a fény. Hirtelen ötlettől vezérelve támaszkodtam meg egyik kezemen, számmal arca felé közeledtem, ahol ajkaimat pihentettem meg. Szemeimet becsukva tartottam, illata egyből felkúszott az orromba, amiből önzőn szippantottam még párat. Féltem, hogy észreveszi, hogy teljesen függővé tesz, és lassacskán eléri azt, hogy ne menjek nélküle sehova sem, csak vele legyek és senki mással. Ajkaimat elhúztam onnan, arcom éreztem, hogy pírba borult. Fejemet visszahelyeztem a párnára és onnan figyeltem értetlen tekintetét, édes ajkait, amik büszke mosolyra húzódtak. Kezével felém nyúlt, óvatosan maga felé húzott és fejemet csupasz, fedetlen mellkasán helyezte el. Ujjai mélyen túrtak bele hajamba, játszottak vele, míg ajkaim hasát súrolták. Leheletemmel meleg levegőt fújtam ki, éreztem, hogy szemét becsukja az idegen érzés miatt. Állam alá nyúlt, lejjebb kúszott és szája hirtelenjében tárult elém. Szemei sietős tempóban mozogtak, hogy feltárják az enyémet, ajkamon éreztem leheletét, ami mentolosan csapódott oda.
- Gyere vissza velem. - suttogta ajkamra, egyik keze arcomat simította.
- Harry én... - hangom akármennyire is akartam, hogy komolynak hallatszódjon nem ment, csak dadogás volt, ami a számat elhagyta, semmi több.
- Hiányzol nekünk. A forgatás is olyan nehézkesen ment, azért kerestünk annyiszor. Reménykedtünk benne, hogy ennyi elég volt neked, hogy rájöttél a dolgokra. Azért jöttem, hogy visszavigyelek magunkhoz és, hogy holnap hivatalosan is felfedjük az igazat, hogy mi egy pár vagyunk. Szeretném így meglepni a közönséget...- hangja elhalt, szemei hihetetlenül csillogtak. Arcomon elhelyezkedő keze hátrébb csúszott, egészen a tarkómig, ahol a hajamat kezdte el túrni. Ajkaink ismételten egymásra találtak, azonban most lassabb, lágyabb tempót diktáltak egymásnak. Ledöntött a párnára, egyik kezével az oldalam mellett támaszkodott, míg másikkal szüntelenül túrta a hajamat. Egyik lábát a lábaim között helyezte el, míg kezemmel hátát kezdtem el óvatosan cirógatni. Teste egyre jobban rám tapadt, csókunk egyre vadabbá kezdett válni. Keze eltávolodott a hajamtól, oldalamon kezdett lemenni egészen a fenekemig, majd vissza a hasamhoz, ahol pólóm alá benyúlva kezdett el egyre feljebb menni. Ujjai a mellem alatti részt kezdték el súrolni, amitől automatikusan pattantak ki a szemeim.
- Harry. - suttogtam, hangom ijedten hallatszott még számomra is.
- Ne haragudj, kérlek. Túl sok és túl gyorsan. - hintett egy csókot ajkaimra, majd kezeivel eltolva testét helyezkedett vissza az előbbi pozícióba. Arcát kedves mosoly borította, mellkasa még mindig hevesen emelkedett fel és le. Egyik kezét széttárta, így jelezvén, hogy vár vissza, amit egy szégyellős mosollyal el is fogadtam. Mellkasára elhelyezve a fejemet hunytam le a szemeimet, míg ő egy utolsó csókot hintve a fejemre ringatta magát és engem is mély álomba.

- Vigyázzatok magatokra az úton! - ölelt át még egyszer szorosan Anne, akinek szemében látszottak a kikívánkozó könnycseppek. - Harry vezess óvatosan! - vonta mellkasára fiát, aki egy kacsintással nyugtázta a dolgot.
- Neveld meg az öcsémet! - találtam immáron magamat Gemma ölelésében, aki fülembe suttogott, nehogy a többiek is hallják a titkos szóváltásunkat. - Elvarázsolod őt, Ana! - tolt el magától, arcán jelen volt az a pimasz Styles mosoly.
- Vigyázz magadra, Gemma. - húztam mosolyra az arcomat, majd egész testemmel Harry felé fordultam.
- Indulhatunk? - hangja kedvesen csendült fel, bólintással válaszoltam a kérdésére. Még egyszer utoljára visszanézve Anne-ékre szálltam be a kocsi anyósülésére, ahol az övet megragadva kötöttem be magamat és vártam, hogy Harry mellém beszállva indítson és visszatérjünk oda, ahol a többiek társaságában élhetem tovább a nem mindennapi életemet. És, hogy mi van most pontosan köztem és Harry között? Jó kérdés, de azt hiszem ez a jövő titka!