THIRTIETH CHAPTER

Hát, sziasztok!(: Mai napon már másodjára jelentkezem és...őszintén elmondhatom, hogy ez lett eddig a leghosszabb rész ezen a blogon. Remélem tetszeni fog!:)) Többet nem is tudnék hozzáfűzni, csak azt, hogy rettentően örülök, hogy ennyi feliratkozó + oldalmegjelenítés van. És arról ne is beszéljünk, hogy rendes számmal növeltétek a Fb ismerőseim számát!(: :* 

Puszillak benneteket és kellemes hétvégét!(:

Have a nice day,

Susan:*

Meeting

 " Azt akartam, hogy tudják, hogy Ő az enyém és nem engedem el...újra" -Harry Styles

Anastasia Hill

Érdekes. Fájdalmas. Meglepő. Ezzel a három szóval lehetne az estét jellemezni, hiszen rengeteg érzés keringett bennem abban a percben, amikor a szám kezdetét vette. Manhattan-ből számos rokonunk és ismerősünk jött el csak azért, hogy láthasson engem, aminek hangját is hallottam, hiszen a nevemet kiabálva jelezték, hogy tényegesen is itt vannak velem. Azonban az..., amikor a színpad elejére értem fájdalmas volt...fájdalmas ugyanis láttam azoknak az arcoknak a döbbent tekintetét, akikkel hetekig voltam összezárva, akiket a mai napig szeretek, főleg Harry-t. Meglepődöttnek tűntek, egyáltalán nem rám számítottak, de kerülnöm kellett a tekintetüket, ugyanis félő volt, ha tovább bámulom Harry gyönyörűen izzó zöld íriszeit feladom a küzdés és magam mögött hagyva a protokollt az ölébe zuhanok. Érdekes volt ott lenni a nagy reflektorok között, ezernyi ember előtt. Élveztem-e? Természetesen igen, de ezzel együtt volt egy kis félelmem, hogy nem fogok megfelelni a hallgatóságnak, egyszerűen nem fog tetszeni nekik a munkám, a hangom vagy csak szimplán a megjelenésem.
- Ana! Ana itt vagy? - szólongatott apám rekedtes hangján, már a nap sugarai csak néhol-néhol szétszórtan voltak jelen. Manhattant már csupán a horizonton lévő nap világította meg, lassan felgyúlnak az utcák lámpái, amik könnyebbé teszik az éjszakai életet élő fiatalok dolgát.
- Hmm? - egy szó se jött ki a számon, fejemet mindvégig az ablakon tartottam, jólesett a hűvösség, amit nyújtott. Rob tekintete homályossá vált, sajnáltam, hogy még mindig sikerült neki olyan perceket okoznom, amikor fogalma sem volt, hogy mire gondolok vagy éppen mi is a bajom. Hiába hívtam őt apának, mégis más volt, mint a vér szerinti apám, aki minden bajban ott termett mellettem szinte azonnal. Neki nem kellett semmit sem mondanom, ő tudta, hogy mi az, ami nyomja a lelkemet vagy éppen mi az, ami miatt marcangolom magamat.

- Biztos jó ötlet ma forgatni? Fáradtnak látszol, kincsem. - kezét arcomhoz vezette, végig simított rajta. Arcomat beletemettem kezébe, jólesett, hogy így törődött velem, hogy tényleg fontos voltam számára annak ellenére, hogy tényleg semmi közöm nem volt hozzá. Megértettem őt...megértettem, hogy miért teszi azt, amit. Még mindig anyám szerelmére vágyik, amit nem kaphat meg, elkésett. Hosszasan beszéltünk arról az időről, amikor anyám életét boldogította és szentül vallotta, hogy ő volt neki az első és igazi szerelme is. Azóta sem sikerült túltennie magát rajta és éppen ezért fogadott szárnyai alá, hogy mindent megadjon nekem, amiben eddig hiányt szenvedtem.
- Már meg van beszélve és...különben is, buli lesz. - apró mosolyra húzódott a szám, kacéran apámra kacsintottam.
- Jaj, Ana. Baj lesz, ha a fiúkat kell majd hessegetnem. - hangos nevetés tört ki ajkai közül, fejét megrázta, jó kedve volt. Sosem szerette, ha egy fiú közelében voltam, sőt csodálom, hogy azt engedi, hogy Indio a közelemben legyen. Ám, ha jobban elgondolkodok néha tényleg kissé félreérthetően viselkedünk egymással kedves bátyámmal, de a jó testvérek már csak ilyenek. Bolondoznak egymással és ez így van rendjén. Indioval csak most ismerjük meg egymást és...hosszú időt kell bepótolnunk egymással, amit mi tényleg az elején kezdtünk. Egyik percben ovis módjára viselkedünk a másik pillanatban viszont, mintha komoly, érett felnőttek lennénk.  - Mikor jössz haza? - hangja lágyabb lett, szemöldökét összehúzva meredt méregdrága órájára.
- Holnap dél körül. Éjszakai forgatás lesz, reggel vesszük fel a továbbiakat a kliphez, de nyugodj meg Indio velem tart, ugye? - összehúzott szemöldökkel meredtem az előttem éppen telefonozó fiúra, aki nevére azonnal felkapta a fejét, majd egy "Ugye tudod, hogy sokkal tartozol Hill?" pillantással illetett meg. Mosoly kúszott arcomra, majd apánktól elköszönve indultunk el ismételten, de most végre véglegesen is a forgatás helyszínére. A Come & Get it klip végét vesszük fel, ami éjszakai felvételként fog megjelenni a remélhetőleg "tökéletes" klipben, így... az egész éjszakát a természet lágy ölében tölthetem el a stábbal és a táncosokkal egyetemben.

Már dél is elmúlt, amikor sikerült végre Indio-val útnak indulnunk, de először természetesen jó testvérekhez híven a virágos mezőn kergettük egymást. Maradéktalanul boldogok voltunk, még így is fáradtan, hiszen egész este szinte semmit sem aludtunk, ami egyáltalán nem látszik rajtunk. Hiába futottam teljes erőmből, egy fiút nehéz legyőzni ilyen kicsiny lábakkal, mint amiknek én vagyok a tulajdonosa.
- Megvagy! - derekamnál átölelve pörgetett meg, amire hangos kuncogás volt a válaszom. A pörgetés következtében a hajam beterítette egész arcomat, majd, amikor testvérem letett gyönyörű barna szemével találtam magamat szemben, amit anyánktól örökölt. - Hihetetlen. - szűrte ki halkan fogai között, szorosan a mellkasára vont.
- Szeretlek Indi. - arcomat mélyen belefúrtam mellkasába, szorosabban húztam magamhoz. Tudtam mire értette a hihetetlen szót, hiszen már sokszor vallotta be, hogy talán az egyik legjobb dolog az életében én vagyok. Régebben mindig ábrándoztam, hogy milyen lehet egy testvér és sokszor irigykedtem az olyan gyerekekre, akiknek ez megadatott, de nekem nem.
- Én is téged, Ana. - ajkát a fejemre nyomta, miközben keze fel-le járkált a hátamon. - Gyere, menjünk. - szememet becsuktam és egy mély sóhaj volt csupán, ami elhagyta a számat. Kézen fogva indultunk vissza  a kocsihoz, amibe beszállva vártuk, hogy végre újra otthon legyünk a családdal együtt.
Egy órás út után szállhattunk ki a jól megszokott hatalmas ház előtt, ami az utóbbi időben szeretettel töltötte meg a szívem minden apró szegletét a benne élőkkel együtt. - Megjöttünk! - legyezgette előttem kezét testvérem.
- Indi... - hangom halkan csendült fel, szemöldökömet összehúztam. - Apu mostanában eléggé...más. Van valami, amiről nem tudok? - próbáltam hangomat komolynak mutatni, ami nem sikerült úgy, ahogy terveztem.
- Ana... - idegesen a tarkójához kapott, tekintete most az ablakot kémlelte, így gyorsan odakapva a fejemet láttam meg apám, anyám és a kisöcsém alakját. Basszus...ebből sem lesz információm. - Menjünk. - sóhajával és hanglejtésével jelezte, hogy ezt a témát most hanyagoljuk. A kilincsért nyúltam, majd kitárva magam előtt az ajtót szűrődött be a nap erős, meleg napsugara. Szememmel hunyorítani kezdtem, hiszen a benti sötétség után bántotta a szememet az erős, éles fény.
- Szia, szépség. - apám karját véltem felfedezni, amint könnyed mozdulattal emel fel a levegőbe. Apró kuncogás hagyta el a számat, de nyugtalanított a dolog, hogy nem mondanak el semmit. Indio tud valamit, amit én nem, amit majd ki kell valamivel szednem belőle. - Azt a mindenit! - letéve a földre tolt el magától, szemével végigmérte a fekete ruhát, amit a forgatás alatt viseltem, majd kezemet megragadva pörgetett meg. A ruha hűen követte testemet, szétterült körülöttem.
- Ana! - Exton-t - Robert Downey Jr. második kisfia (szerk.) - a kezében fogva lépett elém Rob felesége, aki hatalmas mosollyal fogadott engem és Indio-t is egyaránt. - Nem adom oda, mert most evett. Még a végén tönkretenné ezt a mesés ruhát. - csillogó szemekkel figyelte a ruhakölteményt, majd egy csókot hintett arcomra. Indio-ba karolva lépkedtünk a lakás felé, majd az ajtó belépve csapott meg a jól megszokott finom ételek illata, amit a házvezetőnőnk készít el nekünk gondosan. - Menjetek kezet mosni, ebéd! - parancsát teljesítve indultunk meg a konyha melletti fürdőbe, ahol végre kettesben lehettem bátyámmal. Kezét a csap alá tartotta, szappant nyomott tenyerébe, amit felhabosítva mosott le. A falnak dőlve vártam, hogy észrevegyen, hiszen a tükörből pontosan láthatta, hogy minden figyelmemet neki szentelem. Egy nagyot sóhajtva zárta el a csapot, tekintetével a mosdót pásztázta.
- Fenyegetik aput. - bökte ki végül, amitől lábam földbe gyökeredzett. - Nem tudja, mitévő legyen, egyáltalán  komolyan vegye-e. - vállat vont, mintha komolytalan lenne számára a dolog. - Csak óvni próbál, azért nem szólt. Minden rendben van Ana.
- Indio... - hangom dühösen szólalt fel, amit bátyám meglepett tekintettel fogadott.
- Ana kérlek...ne - félbeszakított, ami még jobban arra késztetett, hogy komolyan vegyem ezt a kis semmis dolgot. A kezét a kéztörlőbe beletörölte, majd magamra hagyott. A mosdó elé léptem, a hideg víz alá tartottam a kezemet és csak néztem a tükörből visszanéző alakot, aki már cseppet sem hasonlított a régi énemre. Puha, élettel teli bőr, ragyogó szemek, szinte már-már hibátlannak tekinteném magamat, de csak külsőleg. Aggodalommal tölt el az, hogy apám élete, ahogy a mienk is ezzel a levéllel veszélynek van kitéve, hiszen akárhogy is nézem ő is hús-vér ember, akárcsak én vagy a gyerekei. Akaratlanul is, de az villant fel előttem, amikor forgatás közben kificamodott a bokája. Akárhogy is nézem...vasember ide vagy oda, az csak egy szerep, egy hülye szerep, ami nem védi meg őt semmitől.
- Ana gyere, vendégeink jöttek! - kiabált kintről az említett személy. Szemöldökömet összehúzva siettem ki a nappaliba hozzájuk még mindig a fekete csodaruhában. Az egész család a kanapén ülve figyelt engem, amint kecsesen lépkedek feléjük, majd hirtelenjében apám és Indio lába is a talajt érintette.
- Tony Stark? - fülemet egy ismerős hang zargatta meg, szemem kidülledt. Tengelyem körül megfordulva találtam szembe magamat a fiúkkal, a One Directionnal. Szívem hevesebben dobbant, mint az előbb azt hittem lassacskán kiugrik a helyéről. Szememmel folyamatosan két személyt néztem: Zayn-t és Harry-t. Hátulról két kezet éreztem meg a vállamon, apámét és Indio-ét, akik így jelezték a fiúknak, hogy kikkel kell megharcolniuk azért, hogy elnyerjék a bizalmukat.
- Robert Downey Jr. - lépett közelebb a fiúkhoz apám, erősen kezet rázott mindenkivel. Niall szeme csillogott Rob láttán, amivel elérte, hogy végre mosolyogjak. Mindenki kedvesen viszonyult hozzájuk, még Indio is, aki féltett az ilyen fiúktól, főleg, hogy nem rajongott értük. Véleménye szerint ezek a fiúk csak kihasználják a lányokat és élvezik, hogy azt tehetnek, amit akarnak. Persze hiába mondtam neki azt, hogy ők mások, mindössze egy legyintéssel nyugtázta a dolgot.
- Reméljük nem zavartunk meg semmit. - szólalt meg immáron Liam, aki aggódó tekintettel figyelte a mellettem álló fiúkat és Susan-t.
- Most készültünk ebédelni, de örülnénk, ha velünk tartanátok. - Susan lágyan csilingelő hangja oldotta a feszültséget, ami látható volt már a levegőben. Senki sem szólalt meg, lábaink parancsoltak, így a fiúk minket követve ültek le az asztalhoz. A szokásos helyemet foglaltam el Indio mellett, másik oldalamon apu ült, viszont a velem szemben elhelyezkedő fiú nem nagyon fogja engedni, hogy normálisan, nyugodt környezetben étkezhessek. Rose - a házvezetőnőnk - gondosan elénk tette az ételt, ami már ínycsiklandozó illatokkal terjedt szét a szobában. A villát a kezembe véve kezdtem el piszkálgatni, miközben fel-felnézegetve találkozott tekintetem Harry zöld szinte már fekete íriszeivel. Nagyokat nyeltem, de egy falat sem ment le a torkomon, nem vártam, hogy jönni fognak.
- És...milyen volt a forgatás? - a csendet apám törte meg, egy-egy falat közben. Villámat a tányérra helyeztem, ami hangosan érkezett oda. Mindenki felkapta a tekintetét, azonban ismételten sikerült megcsinálnom azt, hogy ne tudjak megszólalni.
- Ana gyönyörű volt, mint mindig. - simított végig vállamon Indio. Harry összehúzott szemmel figyeld minket, kezét összeszorította. - Nagy mező, kék virágok. Víz, tűz táncosok. Giccses, de szép.
- Héé, azért a végét te is élvezted. - mellkasom előtt összefontam kezemet, összehúzott szemmel figyeltem tovább kuncogó bátyámat.
- Elhagytál. - fejemmel az előttem ülő fiú felé fordultam, a szobában kínos csend keletkezett.
- Harry ezt nem most kéne. - suttogta alig hallhatóan Liam az asztal másik feléről.
- Magyarázatot ígért, egy évvel ezelőtt. - szemével szinte ölni tudott volna, tudtam, hogy mérges rám...ráadásul jogosan.
- Csak meg szerette volna ismerni a testvérét. Ennyi az egész. - válaszolt helyettem éles hangos Indi, a székét hallhatóan hátrébb tolta ujjait összefonta.
- Ana-nak nincs senkije.
- Egy éve azért jött el, hogy engem, a bátyát megismerhesse. Én vagyok a féltestvére. - az izzadtság a homlokomon gyöngyökben jelent meg, kezem remegni kezdett. Az asztal szélét megfogva álltam fel, megkerültem az asztalt és Harry-t kezénél megragadva húztam fel. Mindenki értetlen tekintettel figyelt kivéve apám, aki csak egy "Óvatosan vezess"-el intézte el a dolgot. A nappali felé siettem, vigyáztam nehogy rálépjek a hosszú ruhámra. Felkaptam az Audi R8 kulcsát, lábaimat hevesebb tempóban szedtem.
- Szállj be! - köptem oda szavaimat Harry-nek, amikor a kocsihoz értünk. Mit sem törődve a helyzettel és hangommal, teljesítette a kérésemet. A helyemre beülve kötöttem be magamat, majd gyújtást adva a kocsinak léptem rá óvatosan a gázra.

Fél órás út után sikerült arra a helyre elhoznom Harry-t, ami mindig is megnyugvást nyújtott számomra. A tengerparti ház, amit Rob nem régen tudhat magáénak egyszerűen egyből kitisztította a fejemben lévő kételyeket. A kulcsot a zárba helyeztem, majd elfordítva azt tártam ki magam és Harry előtt. A cipőt levettem a lábamról, így lépkedtem tovább befele. Kezem még mindig Harry-én helyezkedett el, lassú léptekkel haladtunk a kanapé felé, ahova elhelyeztük a hátsó felünket.
- K-Kérsz valamit? - dadogtam, nem voltam önmagam. Fejét megrázta, nem válaszolt normális válasszal. Egy sóhaj kíséretében kezdtem bele a magyarázatomba, amit még egy évvel ezelőtt ígértem neki. - Minden akkor kezdődött, amikor elmentetek. Egész nap nem voltatok otthon, későn keltem és..azt éreztem, hogy ennél jobb már nem is lehet semmi, de tévedtem. A reggelimet kezdtem volna el, amikor csöngettek, így mérgesen bár, de ajtót nyitottam. Értetlenül álltam ott, akkor még nem tudtam, hogy ki is az a Robert Downey Jr vagy, ha jobban tetszik Tony Stark. Behívtam, mert azt mondta anyám férje volt. Sosem mesélt róla, azt sem tudtam, hogy volt apu előtt egy férje, noha mindig is mondta, hogy volt valaki, akit szeretett. A képét ott tartott az albumba, de különösebben nem mesélt róla. Akkor...aznap mindenre választ kaptam. Még sosem volt ilyen...egyszerűen minden tiszta volt. Azaz érzés, hogy megtudod, hogy van egy testvéred..., hogy van egy rokonod, aki az egyetlen...csak jobban késztetett arra, hogy megismerjem őt. Nehéz volt döntést hozni...és őszintén sajnálom, hogy csak úgy...faképnél hagytalak titeket, téged, de tudtam, ha elmondom, akkor nem engedtek el, vagy rosszabbik esetben, a későbbiekben utánam jöttök. Ezt nem akartam...nem akartam, hogy miattam hülyeséget csináljatok. Rob mindvégig kedves volt, ámbár ő is elítélte a viselkedésemet...nem tudott mit tenni, hiszen ez az én döntésem volt. Rengetegszer próbált rávenni arra, hogy válaszoljak nektek, de nem álltam még rá készen, egészen tegnapig. - a mondandóm befejeztére vettem észre, hogy kezem időközben Harry-én pihent meg, ami ismerős érzéssel lepte el a testemet. Hiányzott, már nagyon hiányzott az illata, a teljes léte, a szeme.
- Tudod milyen érzés volt reggel arra kelni, hogy Zayn üvöltözik veled? És csak utána jössz rá, hogy az a lány, akit talán a mai napig is szeretsz, elment? Az első két hónap után kezdtem rájönni arra, hogy le kéne mondanom arról, hogy hazajössz. Miért tetted? Zayn miatt? Vagy...én csináltam valamit rosszul? - tudtam, hogy ez bántja..., hogy magára hagytam egy olyan éjszaka után, de a kérdéseire éppen az előbb mondtam el a választ. Nem hittem volna, hogy képes ő is arra, hogy csak úgy elengedje a füle mellett a szavakat.
- Te még...mindig szeretsz? - hangom halk volt, akadozott, hiszen csak egy év telt el távozásom óta.
- Ana téged nem könnyű elfelejteni. Minden nap néztem a telefonodon lévő képünket, amivel a többieket már-már szinte az őrületbe kergettem. - kezemet simogatni kezdte, testével közeledett. Istenem... az illata...a szemei...és az ajka. - Gondolom láttad a számtalan újságot, ami megjelent távozásod után...a lányokról. Mindegyikkel egy volt a baj, mégpedig, hogy nem te voltál az. Lehet, úgy érzed, hogy a Sok közül csak egy vagy, de ez nincs így...éppen ez az, hogy te vagy azaz egy a sok közül, aki megtanított szeretni és viselkedni. De azzal is tisztában kell lenned, hogy eddig te voltál az, aki mérhetetlenül összetört. Buta ötlet volt, hogy eljöttél, főleg úgy, hogy azt sem tudtam jól vagy-e. Későbbiekben persze jelet adtál magadról, de feldühített, hogy akárhányszor írtam, nem válaszoltál. És a tegnap...Ana csodálatos voltál...tehetséges és ezt mindannyiunk nevében mondhatom, mert a többiek is ámultan figyeltek téged. Dühös voltam rád...főleg tegnap, főleg, amikor a testvéreddel találtalak. Azt hittem, hogy te... - idegesen tarkójához kapott, szemében zavarodottság jelét vettem észre. - elfelejtettél már. - hangja alig volt hallható, tekintetével még mindig megtisztelt.
- Sosem tudnálak elfelejteni. - apró mosolyra húzódott a szám, kezét erősebben szorítottam. Harry szeme kitágult, belenyomott a kanapéba. Ajkát az enyémre nyomta és nyelve egyből rátalált enyémre. Nyelveink a régi táncot járták újra és újra, ámbár észrevehető volt, hogy sokkal hevesebben járják a jól megszokott ritmust. Keze fel-le járkált oldalamon, míg én erősen túrtam göndör fürtjeit, amit most már teljesen más fazonban hord. Tetszik. Combomnál megragadva rántott ölébe, szorosan húzott magához, mintha félne, hogy perceken belül elmenekülök tőle. Ajkai elváltak enyémtől, zihálva követeltem volna vissza, de állam mentén csókolt végig egészen a nyakamig, ahol megállapodott. Fogai karcolták a vékony bőrréteget, erős szívást éreztem, ami az elején még kellemes hatással lepte el testemet, de, ahogy egyre jobban éreztem magamon fogait a fájdalom is nőtt. Apró szisszenések hallatszódtak ki a számból, fájt, irtózatosan fájt és nem tudtam, hogy mivel érdemeltem ki most nála ezt a nem éppen kellemes bánásmódot. Szemembe könny gyülemlett, kezemmel a mellkasát érintettem és így próbáltam eltolni magamtól. Szorításán gyengített, szemével engem figyelt.
- Mi a franc ütött beléd? Éppen most mondtad, hogy én nem olyan lány vagyok! Akkor ne viselkedj velem úgy, érted? Seggfej! - idegesen pattantam ki öléből, meglepte a viselkedésem. Lábaimat gyorsan szedve futottam be a fürdőbe, aminek ajtaját bezártam és kemény anyagú ajtónak nekidőlve próbáltam picit lenyugtatni magamat. A tükör elé lépve tárult elém a nyakamon lévő lilás folt, ami...nem éppen nyújtott szép látványt. Kezemet felvezettem, óvatosan érintettem meg, de minden apró mozdulatomra összerezzentem. Mi a franc ütött belé? Összehúzott szemöldökkel figyeltem a tükörképemet, aki most nemtetszően rázta a fejét, jelezvén, hogy ő sem erre a bánásmódra számított. Gondolkodásomból az ajtót érő erős ütés zökkentett ki, amit Harry okozott. Kezeimet a hideg csap alá tartottam, majd mikor kellően lehűltek a nyakamhoz emeltem és rányomtam a sebre. A kilincsre helyezve egyik kezemet nyitottam ki és megdöbbenve láttam, hogy Harry még mindig itt áll, mintha földbe gyökerezett volna a lába.
- Ne haragudj... - a csendet ő törte meg, szemében láttam a megbánás jelét.
- Miért csináltad?
- Azt akarom, hogy tudják, hogy az enyém vagy és nem vehetnek el tőlem ismét. - szavai sokként hatoltak be a fülembe, nem voltam képes sem a mozgásra, sem a beszédre. Ekkor jöttem rá arra, hogy Harry-nek nagyobb fájdalmat okoztam, mint azt hittem. Tényleg szeret és azzal, hogy elhagytam őt - főleg úgy... - nem sorolható a legjobb cselekedeteim közé, mivel olyan fájdalmat és csalódást hoztam benne létre, amit eléggé nehéz lesz helyrehozni. És az, hogy ezt valamilyen módon kiküszöböljük, csak rajtam múlik és rajta, de addig is...meg kell akadályoznom, hogy további jeleket hagyjon rajtam azért, hogy a családomnak jelezze, elveszítettek.