THIRTY - FIRST CHAPTER

Sziasztook!!((: 

Több, mint 30.000 oldalmegjelenítés, 80 feliratkozó. HŰHA! Rendesen megleptetek. Nagyon örülök, hogy ennyien olvastok és követtek nyomon, boldoggá tesztek!:) A díjakat köszönöm szépen, igyekszem minél előbb kitenni! Hát...remélem tetszeni fog a fejezet, igyekszem mindig meglepni titeket egy-egy váratlan fordulattal. (: Nem is szeretnék többet hozzáfűzni, jó olvasást nektek!(: 

Have a nice day,

Susan:*

Missed You

"Valami volt ebben a fiúban, ami szimpatikussá tette számomra." - Robert Downey Jr.

Zayn Malik

A tény, hogy hamarosan láthatom azt a lányt, akit távozása előtt rettentően megbántottam, megnyugtató és felemelő érzés. Miután Harry bejelentette, hogy vagy nélkülünk, vagy velünk, de elindul Manhattan-ba kötelességemnek éreztem, hogy támogassam és kövessem őt, persze nem csak miatta, hanem magam miatt is. Tisztázni akartam ezt a dolgot Ana-val, szerettem volna újra magamhoz ölelni és érezni mámorító illatát, csodás ajkait és magával ragadó szempárját. Sosem gondoltam volna, hogy fogok olyat csinálni életembe, ami miatt hónapokon keresztül ostromolni fogom magamat belülről, de ez megtörtént. Folyamatosan játszottam vissza a fejemben a szavaimat, amit Ana-nak szántam aznap, amivel elértem, hogy...kerüljön engem csakis azért, mert féltékeny voltam. Féltékeny voltam, hogy Harry oldalán lehet boldog és nem az enyémen, egy olyan ember mellett, aki az elején talán a halálát kívánta. Persze utána rájöttem, amikor már nem volt velünk, hogy Harry tényleg különleges módon bánt vele, szerette és ezt az bizonyította, hogy egy év után is olyan szerelemmel szereti őt, mint akkor. Az őrületbe kergette a többieket azzal, hogy Ana mobilját nézegetve idézte vissza a múlt emlékeit, hogy állandóan üzeneteket küldött Twitteren a lánynak, de én máshogy gondoltam erre, mint a banda többi tagja. Ha nem lettem volna makacs én is ezt a tevékenységet folytattam volna, mint ő. Tiszteltem, hogy ilyen sok idő után is érez valamit a lány iránt, és mindent megtesz azért, hogy kapcsolatba léphessen vele. Az út iszonyatosan hosszú volt és valami oknál fogva piszok lassan telt. Szívem egyre hevesebben dobbant, főleg akkor, amikor csodás fekete ruhában állt előttünk, döbbent, rémült tekintettel. Tudtam, hogy nem számított ránk, legalábbis ilyen hamar nem. Száját nyílásra kényszerítette, de nem jött ki rajta egy szó sem. Mindenkinek illedelmesen, jó kisfiú módjára mutatkoztunk be, de értetlenül álltunk a dolgokhoz, amikre fényt szerettünk volna deríteni. A kisgyermeket fogó asszony asztalhoz vezetett minket, majd egy kedves, középkorú hölgy tette le elénk a finomabbnál finomabb ételeket. Csöndesen ettünk, szinte már-már kínosnak is lehetett nevezni a szobában fennálló csendet mindaddig, amíg a híres Vasember sztárja kérdezgetni nem kezdte a Harry-vel szemben ülő lányt.
- Elhagytál. - szavai halkan hagyták el száját, megtörtnek tűnt.
- Harry ezt nem most kéne. - horkant fel a mellettem ülő Liam. Ana mellett ülő fiú emelte fel jobban a hangját, védte a lányt. Fülemet jobban hegyeztem, hogy minden szavát tisztán halljam, de ekkor nem várt szó csapta meg a fülemet. Testvér. Micsoda? Ana-nak testvére van? Szemöldökömet összehúzva meredtem az előttem lévő ételre, amiből immáron egy falat sem fog többet lecsúszni a torkomon. Körülöttem rohamosan folytatódtak a cselekmények, mindaddig, amíg észre nem vettem, hogy két személlyel kevesebben vagyunk, mint voltunk. Láthatóan megráztam a fejemet, a villát és a kést a tányérra helyeztem, a székben hátradőltem és figyeltem, ahogy a többiek is követik a cselekedetemet. Mindenkinek hangosan érkezett meg a tányérjára az evőeszköze, majd Robert megköszörülve a torkát állt fel a helyéről, követtük őt.
- Foglaljatok helyet. - ült le a kanapéra, mellette elhelyezkedett a fiú és a nő kezében még mindig a kisgyermekkel.
- Melyiket vitte el? - fordult testével apja felé, szemöldökét láthatóan összerántotta.
- Az R8-ast. - vállat vont a férfi, mintha nem érdekelné. - Gondolom, szeretnétek magyarázatot. - teljes figyelmét nekünk szentelte, pont velem szemben helyezkedett el. Szemével végig mért, mintha a lelkem mélyéig látna szeme úgy égette a tekintetemet. - Gondolom te vagy Zayn. - mosolyodott el, szemében is látható volt az öröm. - Ana rengeteget mesélt rólad. - tekintetem elhomályosodott. Rólam? Komolyan rólam mesélt? Apró mosoly jelent meg a szám szélén Ana neve hallatán.
- Ne haragudjon Mr. Downey, hogy ilyen váratlanul érkeztünk, de tegnap Ana fellépése óta nem tudtuk Harry-t maradásra bírni. - Liam sajnálkozó hangja segített ki a pillanatnyi döbbenetemből, nem bírtam megszólalni az előbb hallottaktól.
- Ugyan, örülünk, hogy elfogadtátok a meghívást. Ana félt, hogy nem fogtok eljönni, de tegnapi napon sajnos nem maradhattunk tovább, hiszen sietni kellett, mivel újabb klip forgatására volt hivatalos a kislányom.
- Még mindig nem értem, hogy Ana, hogy került ide. Egyáltalán, hogy lehet, hogy van egy testvére, amikor... - hangom a végére elhalkult, minden sötéten, ködösen állt rendelkezésemre. Kicsit úgy éreztem magamat, mint egy kíváncsi riporter vagy újságíró, aki információkra vadászik, hogy egy tökéletes cikket tudjon írni az imádott sztárjáról. Robert száját egy hangos sóhaj hagyta el, hátradőlt a kanapén, tekintetét csak rám szegezte.
- Minden huszonkét évvel ezelőtt kezdődött, két évvel Anastasia születése előtt. Nagyon boldog voltam, szinte már-már mesébe illően. Elvettem azt a nőt, akit mindenkinél jobban szerettem, és, amikor kiderült, hogy állapotos, a fellegekben jártam. Amikor Indio megszületett, minden megváltozott. Persze már Emily állapotossága közben is észrevettem, hogy nem úgy viszonyul hozzám, ahogy kéne, de ezt betudtam annak, hogy a hormonjai nincsenek rendben. De ez nem így volt...nem változott semmi és...egyre elviselhetetlenebbé váltak a dolgok. Tudtam, hogy szeret, de szabadságra vágyik, hiszen mind a ketten rettentően fiatalak voltunk, megértettem, hogy menni akart. Akármennyire is fájt neki, tudta, hogy nem tarthatja magánál Indio-t, mivel nem tudja neki megadni azt, ami talán a legfontosabb a gyermek számára: a megfelelő környezetet. Nem volt állása, lakása, de ennek ellenére egy reggel egy levél fogadott az ágyban. - hangja elhalkult, a felismertség csapott belém.
- Pont, mint Harry-t. - suttogtam, amire Rob fejét felkapva mosolyodott el egy kicsit.
- Érdekes, ugye? - kissé felnevetett. - Ezt csak a későbbiekben meséltem el neki, hogy az anyja is egy levéllel hagyott el. - fejét kissé megrázta, térdére támaszkodva folytatta. - Magamba zuhantam miután elhagyott, szinte nem is törődtem a fiammal, amit persze bántam, de nem bírtam elviselni Em hiányát. A legrosszabb dolgokba keveredtem bele, pedig akkor már jócskán elkezdtem a színészi pályámat. Ittam, drogoztam és féktelenül csajoztam. Apámék nem helyeselték, amit csinálok, ők vigyáztak a fiamra. Semmit sem tudtam Emily-ről, hogy jól van-e vagy él-e még, de tudtam, hogyha keresném sem találnám meg. Ironikus, nem? Az évek teltek én meg egyre jobban visszanyertem a való önmagamat. Indio visszakerült hozzám és a hírnevem is nőni kezdett. Egyre jobban befutottam, egyre több filmben szerepeltem és ezeknek hála kezdtem boldog lenni. Már nem kerestem a drogokban vagy az italban a boldogságot, arra törekedtem, hogy találjak valakit, aki boldoggá tehet és mellettem marad úgy is, hogy van egy fiam, akit egyedül nevelek. És...ekkor jött Susan. - Indio-n átnyúlva fogta meg felesége kezét, aki csöndben hallgatta végig férje beszédét, véleményem szerint már sokadjára. - Indio ekkor már felnőtt, kamasznak számított, nem érdekelték az ügyeim. Bandát alapított és próbált önállósulni. Megházasodtam és tavaly megszületett a kisfiam. Sosem néztem az újságokat, nem tartottam fontosnak azt, hogy alaptalan dolgokat olvassak, de valami oknál fogva egyszer megakadt a szemem egy cikken, ami rólatok és Ana-ról szólt. Mellékelve volt egy baleset is a cikkhez, ami arról szólt, hogy Ana miként veszítette el a szüleit, viszont, amikor megláttam Őt, belém csapott a felismertség. Annyira hasonlított Emilyre, a szeme, a szája, a haja, az arca és mindene, hogy eldöntöttem, hogy megkeresem őt, hiszen, ha az, akire gondolok, akkor joga van tudni, hogy vagyunk neki. Nem tudtam, hogy-hogy fog reagálni, de úgy mentem el a házatokhoz, hogy mi rossz történhet? Kidob vagy meghallgat. Hál' istennek a másik opció következett be, és el sem hiszitek mennyire tetszett, hogy fogalma sem volt arról, hogy ki is vagyok. Elmeséltem neki mindent, hogy ki is vagyok valójában, hogy van egy testvére, aki meg szeretné őt ismerni. Nem akartam tőletek elvenni, nem azzal a szándékkal mentem oda hozzá, de úgy éreztem, hogy el kell mondanom neki, hogy még van rokona. Hajnalban egy telefon várt másnap reggel, ő volt az, jött velem. Semmit sem hozott magával, csupán az iratait, mindent nálatok hagyott. Először hallgatag volt velünk, hetekig csak szavakat lehetett a szájából hallani, de valami miatt Indio szólásra bírta őt és azóta beszélget velünk. Később mondta csak el, hogy miként távozott tőletek, ami miatt mérges voltam rá, jogotok lett volna tudni, de megértettem miért tette. Nem akarta, hogy kövessétek őt, mert az neki csak nehezebb lett volna. Boldog volt, szerette és szereti Indio-t, igaz néha eléggé félreérthetően viselkednek, de csak most ismerik meg egymást. Tényleg mindent elölről kezdenek, mint a gyerekek.
- És, hogy jött neki az éneklés? - rekedtes hangom mindenkit meglepett, Rob arcát ismét mosoly foglalta el.
- Indio-val mindig énekeltünk neki esténként. Egy napon ő is csatlakozott és akkor jöttünk rá, hogy csodálatos, kivételes hanggal rendelkezik, amit kár lenne veszni hagyni. Énektanárhoz járt, és Indio társaságában dalokat írt. Egyre többet foglalkozott vele, ami a hasznára vált, hiszen rengeteg számot tudhat magáénak és már túl van a klipforgatásokon is. Gondolom, fáradtak vagytok, Indio megmutatnád a fiúknak a szobát? - fia felé fordult, hangja kissé parancsolóan hallatszott. A fiú engedelmesen felállt, elindul és őt követve szedtük a lábunkat. Utolsóként követtem a fiúkat, már majdnem az első lépcsőfokot érintette a lábam, amikor Rob hangját véltem felfedezni. - Reggel beszélhetnék veled?
- Persze! - húztam mosolyra ajkamat, majd lábamat járásra bírva indultam fel az emeletre. Menés közben csak arra tudtam gondolni, hogy vajon mit akarhat Ana...apja?

A szoba már sötétségben úszik, meleg van és valami oknál fogva nem jön álom a szememre. Ana és Harry körülbelül egy órája térhettek haza, de mivel "állítólag" alszik mindenki - lehet csak én nem tudok - nem hallhattuk és láthattuk a hazajövetelüket. Azóta, amióta Rob kijelentette a szándékát, hogy szeretne velem beszélni, nem bírok nyugodni, kíváncsi vagyok. Akármerre fordulok, jobbra vagy balra sikertelenül próbálom álomba ringatni magamat, így takaróval fedett testemet, most megszabadítom a meleg anyagtól, az éjjeliszekrényen elhelyezkedő cigis dobozt felemelem a gyújtóval együtt és lábaimat járásra bírva igyekszem az ajtó felé. Halkan, lábujjhegyen lépkedtem le a lépcsőn, egyenesen az erkély fele sétáltam, ahova kilépve megcsapott a meleg, lágyan ölelő Manhattani levegő. A hintaágyba beültem, kezeim közé vettem egy szál cigarettát, amit számba téve gyújtottam meg és szippantottam belőle egy jó nagyot. A nikotin testem minden milliméterét átjárta és ezzel együtt el is lazította. Szemeimet becsukva tartottam és úgy fújtam ki a füstöt.
- Ó. - hallottam meg az ajtó felől egy lágyan csengő hangot, így szemeimet kinyitva fordultam felé. Ana karcsú alakja jelent meg előttem, copfba fogott haja egy-egy tincset elengedett, ami követte arca vonalát. Arcát nem borított smink, csupán egy topp volt rajta egy rövid gatyával egyetemben. Élesen fújtam ki a levegőt, majd a cigit a számhoz emelve szívtam belőle ismételten egy jó nagyot. Ajkára mosoly húzódott, hezitált bár, de lábaival közelebb lépkedett felém. Kissé távolabb ült a hintaszékbe, sejtem, hogy még mindig a szavaim piszkálják gondolatát, amivel egy éve illettem meg. Szeme csillogott, egy szót sem szólt. A lámpa fénye világította meg, ami miatt láthatóvá tette előttem csodálatos, karakteres arcát. Szemeimet összehúzva meredtem rá, felmértem őt egészen addig, amíg nyakán meg nem tekintettem a frissnek látszódó lilás foltot. A füstöt kifújtam, a cigarettát eloltottam és közelebb csúsztam hozzá. Kezemet a sebre tapasztottam, homlokomat ráncok borították el. Egyik ujjamat óvatosan végighúztam a seben, ajkát egy apró szisszenés hagyta el, amire kezemet gyors tempóban rántottam el onnan. Szemeimmel övét figyeltem, miközben kezemmel most már az övét öleltem. Élesen szívta be a levegőt, kezeit kirántotta az enyémből és hirtelen nyakam köré fonta. Szorosan ölelt magához, mintha évek óta nem látott volna. Kezemet dereka körül összefontam, arcomat a nyakába temettem bele, ahol megcsapott rég nem érzett finom illata.
- Szakítottam Perrie-vel. - mormoltam nyakába, egy csókot hintettem a sebére.
- Olvastam. - orra immáron a nyakamat érintette, akaratlanul is, de mosolyognom kellett. - Miért?
- Nem éreztem azt, amit kellett volna. Már régóta nem éreztem. - mély sóhaj hagyta el a számat, tudatni akartam vele, hogy miatta hagytam el, hogy már őt szeretem azóta, amióta megláttam őt törékenyen Anne házában. Viszont tudtam, hogy ő teljesen másként érez irántam, hogy Harry szívéért dobban az övé és...nekem semmi esélyem arra, hogy túljussunk azon az érzésen, hogy csak barátok vagyunk. Szerettem volna, hogy úgy nézzen rám, mint a szerelme, de...ez szinte egy lehetetlen dolog.
- Csak nem valaki más rabolta el a híres Bradford Bad Boy szívét? - nyakamba nevetett, még mindig szorosan öleltük egymást.
- Talán. - semlegesen vállat vontam.
- Talán ismerem? - kissé eltolt magától, szemöldökét összehúzta.
- Jobban, mint hinnéd. Mi volt Harry-vel? - gyorsan témát tereltem, szemeimmel a nyakán lévő lilás foltot figyeltem.
- Kibékültünk, vagyis azt hiszem. - ajkát apró mosoly borította, fejét lehajtotta, majd kissé megrázta. - Nagyon megbántottam őt azzal, hogy eljöttem. Meggondolatlan voltam, de minden olyan bonyolult volt akkor. Te, Harry és a tény, hogy van rokonom. Választanom kellett és... úgy gondoltam, hogy az lesz a legjobb, ha távozok.
- Ana én... - hangom elhalkult, szavai mélyen mozgolódtak bennem. - Ne haragudj, hogy akkor hülyén viselkedtem. Nem tudom miért kértem azt tőled, de életem legrosszabb döntése volt. Ma beszéltünk Robert-tel... - fejét felkapta apja neve hallatán, szeme kidülledt. - Elmesélte nekünk a történeteteket. Szimpatikus, ahogy a bátyád is, mondjuk ő kicsit...tartózkodóbb?
- Indio, ahogy apám is utálja körülöttem a fiúkat. - hangját élmény volt hallani, kuncogás tört ki ajkai között. - Hiányoztál Zayn. Tudod...azt hiszem neked válaszoltam volna...
- Nekem? - hangom pár oktávval magasabban tört ki a számon, meglepett a válaszával. - Ana te fázol? - kezére pillantva vettem észre, hogy testét libabőr fedi be, így térdhajlatában megragadva vontam ölembe. Kezét nyakam köré fonta, testemet ellöktem a kényelmes helyről, majd az ajtó felé igyekezve léptem be a kissé meleg nappaliba. Ana arcát a mellkasomon pihentette, szemét csukva tartotta. - Álmos vagy? - suttogtam fülébe, válasza apró bólintás volt. Lépteimet meggyorsítottam, a lépcsőn óvatosan lépkedtem fel, hiszen sötét volt, nem szerettem volna lezuhanni, hogy még több zúzódás legyen rajta. Elég az is, hogy csodás bőrét Harry ajkával megsértette. - Hol van a szobád? - kérdésemet a lépcső tetején tettem fel neki ismételten a fülébe suttogva, de nem kaptam választ. Édesen szuszogott mellkasomba, így fejemet megrázva nyitottam ki a szobám ajtaját, majd belépve halkan csuktam be magam mögött. Az ágyam felé igyekeztem, ahova óvatosan letéve takartam be. A másik oldalra lépkedtem, befeküdtem mellé. Közelebb húzódott hozzám, arcát megint a mellkasomba fúrta, szorosan ölelt magához.
- Ne tolj el magadtól még egyszer, kérlek. - mormolta bele mellkasomba, alig hallottam szavait, amik meglepően jutottak el a tudatomig.
- Nem szándékozom. - hajába csókoltam, kezemet átvetettem derekán. Egyik lábát az enyémen pihentette és féltem...féltem, hogy elindít bennem valamit, amit nem szerettem volna. Hormonjaimnak nem tudtam parancsolni, kezem fel-le járkált hátán.
- Zayn? - összeszűkült, álmos tekintetével pillantott fel rám, szemei csillogtak.
- Hmm?
- Szeretlek! - arcát elemelte mellkasomtól, szorításán lazított, így emelkedett fel egészen az arcomig. Puha ajkait arcomhoz nyomta, hosszas csókot hintett oda, majd egy mosollyal az arcán távolodott el tőlem és visszafeküdt abba a pózba, amibe előbb volt. Arcomat még mindig égette édes ajka és azt kívántam, bárcsak máshova kaptam volna ezt a finom csókot. De bele kell törődnöm abba, hogy valószínűleg sosem lehet az enyém, hogy olyan sorsom lesz, mint Rob-nak, azzal a kivétellel, hogy Ana sosem volt az enyém. Ezzel a gondolattal merültem álomba, és azzal, hogy igaz talán sosem nyerem el a szerelmét, de a pillanatot kiélvezve szenderülhetek mély álomba, mellette.