THIRTY - SIXTH CHAPTER

Sziasztok!(:

Hát megérkezett a rész, remélem tetszik!(: Előre ki szeretném jelenteni, hogy ebben a részben Justin nem sztárként jelenik meg, hanem csak egy egyszerű fiúként. Próbáltam minden erőmet és tudásomat beleadni, kíváncsi vagyok tetszeni fog-e. Minden esetre köszönöm ismételten a díjakat és a feliratkozókat. Szuperek vagytok!(: :* 

Have a nice day,

Susan:*

Justin?!

"Láttam rajta, hogy féltékeny, de tudtam, hogy ez a Justin gyerek nem fog gondot okozni." - Louis Tomlinson

Anastasia Hill

Zuhanyzás közben csak arra tudtam gondolni, hogy vajon apám mi a fészkes fenét tudna a mi ügyünkben tenni, ami javítana a koránt sem fényes helyzetemen. Testemen leáramló hideg víznek sikerült valamelyest megnyugtatni, de a tudat, hogy valószínűleg ismételten egy vitán kell átesnem Harry-vel nem nagyon repített a fellegekbe. Mit várnak tőlem? Mit kéne tennem? És a legfontosabb a kérdések között talán az, hogy mi lenne a helyes? Utáltam az lenni, aki vagyok, egy olyan lány, akinek csak a kérdések száza maradt, semmi más csupán azok. A kérdések, amikre ugyan talán kaphat választ, de a legtöbb csak kering tovább a fejben megválaszolatlanul. Sosem hittem volna, hogy azok után, hogy távoztam a fiúk életéből kelleni fog az ésszerű gondolkodásmódom, hogy megint egy hatalmas, alapos megfontolást akaró kérdést gondoljak át, hiszen...akárhogy is nézem ez a döntés ugyancsak mindenki életét meg fogja változtatni. Maradni azokkal az emberekkel, akik miatt most vagy valaki, vagy esetlegesen azokkal az emberekkel lenni, akik miatt még mindig a Föld nevezetű bolygón élheted a mindennapjaidat. Nehéz, tényleg alapos átgondolást igénylő dolgok ezek, amikkel valakit biztosan meg fogok bántani, akaratom ellenére is. Egy éve nem hittem volna, hogy majd azt fogják tőlem várni, hogy én döntsek, mert valljuk be, még gyerek vagyok. Egy gyerek, aki olykor-olykor rosszul cselekedik, bolondozik, és még csak most ismerkedik a környezetével, aki mérhetetlenül szerelmes, annak ellenére, hogy talán nem  kéne.
- Így megfázol. - egy rekedtes,  megtört hang mormogott a nyakamba, amire akaratlanul is, de testem libabőrbe burkozott. Sikerült mindig elérnie, hogy valamilyen szinten a testem reagáljon rá, akár lent, akár fent vagy akár mindenhol. Hangja maga volt a megnyugvás számomra, ahogy Ő maga is. Szerettem őt szívem minden apró kis részével és képes lettem volna érte bármit megtenni, tényleg bármit. Ő az a személy az életemben, aki a mindenséget jelenti, aki nélkül én talán egy senki lennék a világban, ennek ellenére valami oknál fogva sikerült egy évet nélküle kibírnom. - Ne haragudj. - apró csókot hintett nyakamra, haja csiklandozta az arcomat, ami végre egy apró mosolyt csalt arcomra. Annyira utálok vele veszekedni! Percekig csak szuszogtunk, a víz mind kettőnk testén lefolyt, majd eltűnt a sötét lefolyó titkos bugyrában, ami ki tudja, hogy hova vezet.
- Kijöttél. - számat apró suttogó hangok hagyták el, tengelyem körül megfordultam így csodálhattam meg csodálatos zöld íriszeit. - És nincsenek rajtad sérülések. - arcomon apró mosoly jelent meg az épségben látott fiú miatt. Szájára mosoly kerekedett, megvillogtatta felém tökéletes fehér fogsorát, amely szinte minden tinédzser lány szívét melengeti. Az enyém! Ez a fiú itt előttem csak az enyém.
- Mit hittél? - apró nevetés kúszott ki ajka résén. - Hogy majd kék és zöld foltokkal fogsz viszontlátni? Apád kedves és... - hangja elhalkult, hezitált egy kicsit mielőtt újra megszólalt. - azt hiszem, kezd megszeretni. Ugye tudod, hogy elragadtattad őket, mint mindenkit?
- Sok mindent köszönhetek neki, ahogy nektek is, pont ezért olyan nehéz a döntés. Ugye tudod, hogy szeretlek Harry?
- Tudom, és éppen ezért nem szeretném azt, hogy ez befolyásoljon. Hallgass a szívedre, rendben? És ha...ha úgy döntenél, hogy maradsz, akkor majd megoldjuk, hiszen mindkettőnk megteheti, hogy meglátogassuk a másikat vagy...vagy esetleg vehetek itt egy házat. - tág pupillával próbált meggyőzni, de a hangja elárulta őt, hogy nincs olyan jó passzban, mint, ahogy ő azt szeretné. Egy-egy szó dadogva kúszott ki száján ezzel bizonyítva azt a tényt, hogy fél a veszteségtől. Viszont az, hogy gondolkodott és ajánlatot tett meglepő és mindenféleképpen csábító ajánlat. De nem várhatom el tőle, hogy csupán önzőségből ide költözzön Manhattan-ba miattam. - Te reszketsz! - tenyerével két oldalt megragadott, erősen fel-le húzogatta a kezemen, hogy meleget kovácsoljon kihűlt testem részére. A csapot megragadva zárta el a vizet, majd a zuhanykabinból kivezetve nyúlt a legközelebbi törölközőért. A rajtam levő inge gombjait gyors tempóban gombolta ki, majd rátapadt testemről óvatosan hántotta le. Minden mozdulatát végigkövettem tekintetemmel, jól esett, hogy a reggeli kis vitánk után még mindig így törődik velem, érdekli a testi épségem. Ujjai óvatosan simítottak végig a gerincem mentén, mellkasommal teljesen az övét érintettem. Mezítelenül álltam előtte, de nem élt a helyzettel, egy törölközőt terített körém és pillanatokon belül már az öléből élvezhettem a kilátást, ami őszintén szólva több volt, mint tökéletes. Arcának minden négyzetcentiméterét végigmértem, csodáltam őt. Óvatosan az ágyra helyezett, ujjaival elsöpörte a szemembe lógó vizes tincseket. Apró csókot hintett ajkamra, majd hátat fordítva nekem indult el a szobából valószínűleg azért, hogy magán is tiszta, száraz ruhákat tudhasson. Fejemet kissé megráztam, ellöktem magamat az ágytól és a szekrényem felé lépkedtem, ahonnan a fürdőruhámat vettem ki egy zöld topp és egy fehér farmer short-tal egyetemben. Épp a farmer gombjával küszködtem, amikor lentről zajokat hallottam meg, amik felettébb ismerősek voltak számomra. Lábaimat járásra bírtam, sietősen távoztam a szobámból és lépkedtem le a lépcsőn, egészen a nappaliig, ahol  embersereg tömege várt arra, hogy apámat és testvéremet egyaránt üdvözölje. Torkomat megköszörültem és futva indultam meg a fiú felé, akinek hála sikerült valamilyen szinten átvészelnem a Harry mentes napjaimat. Dereka köré fontam a lábaimat, kuncogva hajoltam a nyakához, amikor tengelye körül megfordult velem. Amikor végre a saját lábamon álltam Justin előtt láttam, hogy mindenki meglepő tekintettel figyel minket, természetesen csak azok, akik még életükben először látják a szobában tartózkodó lányokat és a fiút. A lányok mosollyal az arcukon közeledtek felém, majd mindannyian mellkasukra vonva üdvözöltek engem. Harry és Zayn összeszűkült szemmel méregették Justint, aki mosollyal az arcán állta a tekintetüket. Sokat meséltem neki róluk, hogy milyenek is valójában és már az elejétől fogva sejtette, hogy ilyen reakciót fog kiváltani az, ha üdvözöljük egymást.
- Fiúk, lányok. - találtam meg végre a hangomat, a lányokkal Justin mellé sétáltunk. - Ők itt a barátaim. Justin, Kate, Sarah és Amanda. - kezemmel a lányok és Justin felé mutattam, akik mindannyian egy biccentéssel köszöntötték az előttem álló vendégsereget. - Justin, lányok. Ők itt a... - hangom elhalkult, szemöldökömet összerántottam. - családom? - a kérdést inkább magamnak tettem fel, mert többek voltak számomra, mint egyszerű barátok. Igen is a családom voltak a történtek miatt. - Anne, aki szinte olyan, mintha az anyám lenne. A lánya Gemma. Eleanor a legdivatosabb lány egész Angliában. Niall a banda egyetlen ír tagja és az egyetlen olyan személy, aki bárkit lever evésben; Louis a mókamester és a csodálatos Eleanor partnere; Liam a legmegértőbb fiú, akit eddig ismertem; Zayn, aki... - hangom ismételten elhalt, a Harry mellett álló fiúra szegeztem a tekintetemet, akinek arcán egy apró mosoly jelent meg. Mit mondhatnék róla? Hogy ő az a fiú az életemben, akinek szinte mindent köszönhetek? Aki úgy törődött velem, mint még soha senki? - akire bármikor számíthatok. - szemembe könny gyűlt, tekintetemet elkaptam a fiúról, mert félő volt, ha tovább csodálom gyönyörűen izzó barna szemét, akkor a könnyek, amik biztonságban helyezkednek el a szememben, azonnal kiszabadulnak onnan. - És végül... Harry Styles, Anne csodálatos fia. - büszkeséggel töltött el, amikor végre Harry-hez értem el, mert annak ellenére, hogy kapcsolatunk nem volt hosszadalmas, mégis minden szerelmemmel őt szerettem, csakis őt.
- Óó, a híres Harry. - kacajjal lépett előrébb Justin, kezét nyújtotta az előttünk álló göndör hajú fiúnak. - Sokat hallottam már rólad, sőt rólad is Zayn.
- Érdekes... - gyanakvóan szegezte rám a  tekintetét. - Ana még nem mesélt rólad.
- Nem vagyok olyan fontos személy az életében, mint ti, gondolom ezért. - kezét visszahúzta, látván, hogy egyik fiú sem szándékozik elfogadni. Visszatért mellénk, Amanda dereka köré fonta kezét, amit döbbent tekintettel kísértem végig. Ábrázatomat látva vállat vontak mind a ketten, hangja pillanatokon belül újra felcsendült. - Én voltam Ana... - hangja elhalt, aggódó ábrázattal figyelt, engedélyt kérve a beszédre.
- A volt barátom, de, ahogy látom észhez tértetek mind a ketten és rájöttek, hogy őket egymásnak teremtette az ég.
- Ebéd! - Susan hangja zavarta meg a nappaliban fennálló feszültséget, ami főként a fiúk között alakult ki. Istenem most segíts! Egy sóhaj kíséretében indultam meg az étkező felé, időközben mellém csapódott Harry, véleményem szerint nem véletlenül. Könyökömnél megragadva húzott vissza, tekintetében most dühöt véltem felfedezni.
- Mielőtt még újra dühösen lépnél le előlem és zárkóznál be a szobádba, vésd jól az eszedbe, hogy Justin csak barát. És, amíg neked számtalannyi barátnőd volt, amit egy kezemen nem tudom megszámolni, annyian vannak, nekem rajtad kívül kettő darab volt és Justin csak pár hónapig. Mindössze a csókig jutottunk, mert állandóan rád gondoltam miközben vele voltam és ez megőrjített. Szeretlek, mikor érted már meg? Mivel bizonyítsak neked, hogy elhidd? - kezemet széttárva álltam előtte felvont szemöldökkel, most tényleg pipa voltam rá a feltételezései miatt. - Nem kértem számon, hogy kivel, mikor és hogyan voltál, amikor én nem voltam melletted, így légy oly szíves te se tedd.
- Még szeret... és, ahogy üdvözölted... - hangja elhalkult mondandója végére, szemében ismételten megjelent az a különös csillogás, ami azt sejtette, hogy elveszít.
- Amandával van együtt, aminek rettentően örülök, hiszen mind a ketten megérdemelték egymást. És az üdvözlés... Harry régóta nem láttam, mind a ketten elfoglaltak voltunk, így nem volt időnk egymásra. A mi kapcsolatunkat nem tette tönkre az, hogy együtt voltunk. Ugyan úgy öleltem át őt, mint például Zayn-t vagy Louis-t. Ha számítana nekem szerinted itt állnék előtted, hogy az ellenkezőjét próbáljam meg neked elmagyarázni? Sokat segített nekem, szerettem ezt bevallom, de az a szerelem koránt sem volt olyan, mint, amit irántad érzek! - hangom ellágyult, kezemet felvezettem az arcáig, ahol végigsimítottam. - Kérlek... ne tedd nehezebbé az így sem könnyű dolgomat. Nem akarok még ezen is rágódni. Aranyos fiú, próbálj meg vele kedves lenni.
- Rendben. - egy sóhaj kíséretében ejtette ki száján ezt az egyszerű szócskát, ami annyi aggodalmat tükrözött, mint még soha semmi. Fejemet rázva indultam tovább az étkező felé, ahol már javában folytak a finomabbnál finomabb ételek elfogyasztásai.

Az ebéd után a szülők egy kicsit nyugovóra tértek és mindezt Extonra fogták, miszerint is most pihenésre van szüksége. Tudtam, hogy csak együtt akartak minket látni, nyugodt környezetben és mindannyian tudtuk, hogy akármennyire is szeretjük őket, de ez velük nem lett volna lehetséges. Így, a csapat uralta az egész nappalit, a zaj kitöltötte az üres teret és csak a hangosabbnál hangosabb nevetések hallatszódtak. Öröm volt együtt látni a kis csapatot, hogy egyesültünk és... , hogy ilyen jól kijöttek egymással a végére.
- Rob még mindig nem vette le a képet Hill? - hasát fogva szegezte nekem a kérdését Justin, miközben folyamatos ölelésében tartotta Amandát.
- Nem... - fújtattam egyet, mire hajam fellebbent. - Tetszik neki és szerintem igen is normális kép lett rólunk. Nem hinném, hogy lesz még egy ilyen nyugodt pillanatunk. - apró kuncogás hagyta el a számat, miközben szememmel a falon lévő képet figyeltem. Apám egyik díjátadóján készült, amire Justin kíséretében mentem el. A kapcsolatunk akkoriban még jónak mondható volt, dúlt a love, de mindketten tudtuk, hogy azért ez nem igazi szenvedély, ami kettőnk között van. Jóval inkább egy olyan kapcsolat, amikor a bolondos tinédzserek elkövetnek baklövéseket. Barátok voltunk, akik... néha-néha megcsókolták egymást vagy kézen fogva járkáltak az utcán, de ennél többet egyikünk sem akart a másiktól. Harry szorítása erősödött a derekam körül, tudtam, hogy nem könnyű pillanat neki, főleg, hogy egy percre sem vette el a szemét a képünkről. - És ti...? - ujjammal felé és Amanda felé mutattam, egyből szégyellős mosoly jelent meg arcukon.
- Körülbelül két hete vagyunk együtt. Egyikünk sem tudja mikor is jöttünk össze, csak... úgy jött. Azt hiszem, ezt neked köszönhetjük. - apró mosoly jelent meg Amanda arcán, fejét hátradöntötte, mire Justin kapott az alkalmon, szájon csókolta a barátnőjét. - Végre te is boldog vagy. Jó így látni, Ana!
- Nem volt könnyű, de Harry tett azért, hogy újra visszanyerjem a régi önmagamat. - fejemet kissé megráztam, még mindig nem hittem el, hogy itt van mögöttem, hogy ölel és, hogy mámorító illata tölti be az egész légteret. - De most hessegessük el a boldog perceket és térjünk rá a fontos dolgokra. Annyira elvonták a dolgok a figyelmemet, hogy el is felejtettem megkérdezni egy igen fontos kérdést, mégpedig, hogy minek köszönhetem hirtelen látogatásotokat?
- Ó, hát Justin este riadoztatott bennünket, hogy újra itt vagy a közelben, így jöttünk. Régen láttunk, de a múltkori fellépésed valami mesés volt. Igazi sztár vagy Hill! - O alakot formált Kate a szájával, dülledt szemekkel nézett, mire mindenkiből egy jóleső nevetés tört ki. - És, gondoltuk, hogy ezt egy igazi csaj bulival meg is ünnepelhetnénk, de nem sejtettem, hogy ilyen remek pasik társaságában érezheted otthon magadat. - szájával szomorúságot tettetett, tekintetét most Indiora szegezte. - Nyugi Indi, te nem vagy közöttük. - fehér fogát kivillantva fordult Indio felé, akivel szinte minden egyes alkalommal marták egymást. Olyanok voltak, mint a testvérek, akiknek muszáj minden egyes nap valamivel piszkálni egymást, hogy ezt a jó szokást meg ne szakítsák. Természetesen Kate megnyilvánulását ismételten hangos nevetés követte, de Indio-t ismerve ez nem lesz egy olyan dolog, amit hagyni vész. - Szóval arra gondoltunk, mielőtt még Indi drága a szavamba vágsz - mutatóujját felemelte a magasba, összehúzott szemmel szuggerálta bátyámat. - , hogy jöhetnének a lányok Eleanor és... - hangja elhalkult, arca pírba borult.
- Gemma. - suttogtam segítség képen, fejével biccentett egyet hálája jeléül.
- Szóval Eleanor és Gemma is velünk tarthatna, ha van kedve ugyanis neked drága mindenféleképpen meg kell jelenned. Titkos vendég! Indio meg Justin elvihetné a fiúkat máshova, NEM A PARTRA! - utolsó mondatát alaposan kiemelte, haragosan nézett a mosolygó Indio felé.
- Értettem Scott, de neked is velünk kéne tartanod. A bajszod azt sugallja, hogy férfiak között a helyed. - mindenki tátott szájjal cikázott a két csatázó között, akik most komolyan vették az egymás között kialakuló harcot. Istenem úgy segéljen, hogy ilyen emberekkel vagyok megáldva, akiket ráadásul a barátaimnak nevezek, de... ha ők nem lennének, most unalmasan élném szomorúan az egyhangú mindennapjaimat. Ennek ellenére, míg, amíg lehet közbe kell lépnem, mert mindkettejüket ismerve itt nem állnak meg.
- Hé, Indi! - csattantam fel, de nagy erő kellett ahhoz, hogy egy kikívánkozó nevetést visszafojtsak. - Kérj bocsánatot, ez igazán övön aluli ütés volt!
- Játék az egész köztem és Scott között, de, ha így óhajtja hölgyem, akkor. Ne haragudjon Ms. Scott. - úriember módjára hajolt meg Kate előtt, aki csillogó szemekkel figyelte bátyám cselekedetét. Tudtam, hogy Kate miként érez Indio iránt és...valamilyen szinten Indi is tudta, hogy Kate csipkelődései nem véletlenek. Tetszett neki, de Indio még sem tekintett rá úgy, mint egy barátnő, sokkal inkább egy nagyon közeli barátként kezelték egymást, amikor is az egyik többet érez, mint kellene. Sajnáltam és rossz volt így látni Kate-et, de akármennyire is fájt nem tehettem ellene semmit.
- Ugyan sztárcsemete! Tudom, hogy hókamóka volt az egész. Spongyát rá.
- Viszont Indi! Tényleg elvihetnétek valamerre a fiúkat. Ismerkedni vagy... bármi. Csak ne öljétek meg egymást és ne csajozzatok. - vonallá alakuló szájjal döntöttem hátra a fejemet, összehúzott szemmel figyeltem a mosolygó barátomat.
- Ne nézz így rám! Velem lesz a bátyád, szerinted merek én majd egyetlen nőre is nézni, aki nem te vagy? - felháborodást tettetve lehelt csókot ajkamra, nyelve óvatosan csúszott át számba egy pillanat erejéig. Hümmögve távolodtam el tőle, immáron a saját lábamon álltam a biztos talajon. Kezemet összeérintettem, amire hangos csattanás jött létre, szememmel végignéztem a körülöttem ülőkön.
- Akkor most mindenki menjen készülni! - a parancsot kiadva figyeltem, ahogy a többiek szót fogadva pattannak fel a helyükről, a lányok távoznak, ahogy Justin is, majd a többiek szép lassan, sorjában hagyják el a nappalit, hogy szobájukba érve lássanak neki az éjszakába nyúló szórakozásnak. Tekintetemmel még mindig a kanapén elhelyezkedő fiút néztem, aki ajkába harapva tekintett fel rám. Mosollyal az arcomon helyezkedtem el az ölében, ujjaimat összekulcsoltam tarkója mögött és elvesztem csodálatosan szép zöld szemeiben.
- Szóval ma a bátyáddal és a volt pasiddal fogok bulizni? - homlokát enyémen támasztotta meg, kezével közelebb húzta testemet az övéhez. - Nem éppen a legjobb döntés, amit meghoztál, ugye tudod?
- Bízom benned annyira, hogy aggodalom nélkül elengedjelek. Tudom, hogy nem fogsz verekedni. - ajkamat az övére nyomtam, alsó ajkába haraptam. - Így legalább közelebb kerülhetsz mindkettőjükhöz.
- Indio-hoz igen, de Justin-hoz semmi közöm!
- Gondolj arra, hogy ezzel boldoggá teszel. A barátom.
- Nálad lesz a nővérem. Figyelj rá, mert, ha valaki hozzáér, tudni fogja, hogy ki is az a Harry Edward Styles! - komoly, mély hanggal ejtette ki minden egyes szavát, ami megmosolyogtatott.
- Tudok magamra vigyázni Styles! - törte meg a közöttünk fennálló beszélgetést Gemma hangja, aki a lépcsőnél állva fűzte össze mellkasa előtt a kezét. - Ana segítenél a ruhában? - tekintetével most engem figyelt, így egy apró bólintással válaszolva keltem fel öccse biztonságot nyújtó öleléséből, ahol akár órákig képes lennék pihenni. A lépcső felé sietve értem el Gemmához, majd utoljára megfordulva dobtam egy puszit a szerelmem felé, aki játékosan kapta el, majd a szívéhez helyezte azt. Hát nem nekem van a legszuperebb pasim? Gyermeteg örömmel és büszkeséggel eltöltve lépkedtem tovább az előttem haladó lány után.