TWENTY - SEVENTH CHAPTER

JEEE:)) vagy nem jee..., de pénteken ballagás. Éreztétek már úgy magatokat, hogy nem akarjátok a búcsút? Tegnap ballagási zenéket hallgattunk és...őszintén bevallom már akkor könnyezett a szemem...Ez normális? Persze, hogy az, ha egy olyan osztályban tündökölhetsz, akik igaz néha nagyon...bunkók, de ettől függetlenül kedvesek, őrültek és nincs olyan óra, hogy ne nevetnéd el magadat annyira, hogy fogd a hasad. A folyosó tőlünk zengett és igen is mindenki tudta ki is az a 12.A. A fiúk, akik előszeretettel énekelték a One Direction-tól a Stand Up-ot, vagy a féktelen házibulik, amiket együtt csaptunk. Rengeteg jó emlék tulajdonosa lehetek, amiket most sajnálok...nagyon sajnálok. Annyit mondok nektek drága "alattam lévők", hogy akármennyire is rossz az osztályotok (mert mi igenis csak tavaly év végén kovácsolódtunk össze) minden percét élvezzétek ki! Pénteken majd beszámolót tartok - jövőhét -, mivel csütörtökön lesz az utolsó kötelező érettségim a választottam hál' istennek csak 23-án lesz.

A másik dolog pedig... Imádlak benneteket!:) Eddig nem hangoztattam, de rettentően büszke vagyok rátok, mindenkire! 63 feliratkozó, folyamatos kommentek és 23.000 oldalmegjelenítés! Hihetetlenek vagytok! <3 Rettentően boldoggá tesztek, mindig, komolyan!!:)) Köszönök nektek mindent és bocsánat, de ma ilyen érzelgős kedvemben vagyok!:')

Remélem tetszeni fog a new chapter. Millió puszi nektek!:* 

Have a nice day,

Susan:*

Message

" Hiányzott a mosolya, a hangja  és mindene. Hiányoztak a beszélgetések és  megbántam..megbántam azt, amit kértem tőle..." - Zayn Malik

Harry Styles

Végre azt éreztem, hogy maradéktalanul boldog vagyok és az a Harry Styles, aki voltam már nincs jelen, helyette egy sokkal szerelmesebb és komolyabb férfi érkezett a helyére. A tegnap estét játszom újra és újra vissza a fejemben, sokkal inkább álom, mint emlékezés, de csodás élmény volt, amit sosem fogok elfelejteni. Egy olyan lánnyal lehettem - hozzá teszem, aki még érintetlen volt, ami még nagyobb öröm számomra -, akivel tényleg éreztem azt a bizonyos bizsergést, vonzódást és még sorolhatnám órákon keresztül a szebbnél szebb jelzőket, amiket akkor érzek, amikor Ana a közelemben van. Csupán a mosolyával vagy a hangjával képes kiváltani belőlem olyan érzéseket, amikről eddig még fogalmam sem volt. Igen...kijelenthetem, hogy végre találtam egy olyan lányt, aki nem csak a pénzemért szeret, hanem azért, aki vagyok. Nem a híres Harry Styles, hanem csak simán Harry Styles, aki Holmes Chapel-ből jött a nagyvárosba. Egyáltalán nem tekint máshogy, mint egy normális embert és ez tetszik. Nem az a szimpla cicababa, hanem egy olyan lány, aki igenis mer smink nélkül a szemembe nézni, akinek kifejezetten jól áll a hosszú póló és egy egyszerű tréning gatya. Megértem, hogy Ana ezekhez volt szokva a múltja miatt, de attól függetlenül, hogy most szép összegeket tudhat magáénak a munkája miatt nem használja ki a helyzetet, hogy egyből a nevesebbnél nevesebb boltokba rohangáljon a legújabb darabokért. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy vannak ilyen lányok a Földön, akiknek úgymond nem számít a kinézetük, főleg a barátjuk előtt nem. Ilyenkor jövök rá arra, hogy ténylegesen is egy seggfej voltam,amikor Ana-val úgy viselkedtem, ahogy, de azt hiszem azzal a gyerekes viselkedéssel már nyíltan is kimutattam azt, hogy nem közömbös számomra az a lány, aki most mellettem fekszik. Elmélkedésemből viszont valakinek nagyon ki kellett zökkentenie, ugyanis az ajtón halk kopogtatás hallatszott.
- Hmm... - apró zümmögés kúszott ki a számon, miközben fejemet a párnába temettem. Hallottam a zár apró kattanását, ami azt jelezte, hogy valaki nemsokára hangot ad magáról. Lassú, óvatos lépteket hallottam, egyre közelebbről és közelebbről, majd egy éles hang volt csupán, ami arra késztetett, hogy fejemet felemeljem a párna biztonságából.
- Mi a fene történt itt? - mordult rám Zayn, aki mellkasa előtt összefonva kezét illetett meg nem éppen kedves tekintetével. - Miért véres a lepedőd, Styles? - horkant fel ismét, amire a mellettem lévő üres helyre meredtem. Hol van Ana? Ismétlődött újra és újra a fejemben egy kérdés.
- Hol van Ana? - figyelmen kívül hagytam a kérdését, testemet fedő takarót ledobtam a földre, ami hangos csattanással ért oda. Zayn tekintete is ugyanolyan értelmetlen volt, mint az enyém és szinte egyszerre nyúltunk a földön lévő telefonért és a mellette elhelyezkedő cetliért. Zayn keze gyorsabb volt, a telefont ő szerezte meg, ami sejtésem szerint Ana-é. A cetlit kezembe véve jelent meg előttem Ana írása és egy egyszerű mondat. - Egyszer mindent elmagyarázok. - magam elé suttogtam a szavakat, lassan egyenként kiejtve. Tekintetem a szemben lévő rideg képet figyelte, nem voltam képes pislogni és felfogni a dolgokat. - HOL VAN ANA? - kiáltottam rá Zayn-re, aki a telefon képernyőjét kémlelte szüntelenül.
- N-nem tudom... - dadogta halkan, szemöldökét összehúzva szentelte immáron nekem minden egyes figyelmét. - Nem volt a szobájába így...Liam beküldött ide. Sehol sincs. - ennyi elég volt. Gyors tempóban pattantam ki az ágyból, kezemben még mindig ott lapult a kis cetli, majd Zayn kezéből kikapva a telefont szaladtam le a nappaliban hangoskodó barátaimhoz. Mindenki értetlen tekintettel illetett meg, nyomomban Zayn kullogott. 
- Hol van Ana? Láttátok a mai napon? - zihálva támaszkodtam a térdemre és éreztem, hogy a szememben rohamos tempóban kezdenek összegyülemleni az apró, sós könnyek. 
- Nem veled volt? - húzta mosolyra száját Louis, szemöldökét kíváncsiskodón égnek meresztette. - Az este elég érdekes hangok szűrődtek ki tőled Styles...és az, hogy Ana-t nem találtuk a szobájában... - hangja még mindig pimasz volt, azonban még nem tudja, hogy nem vagyok jó kedvemben. 
- Micsoda? Miről beszéltek? - Zayn hangja pár oktávval magasabban kúszott ki száján, mire mindannyian felé fordultunk. Csöndben úszott a szoba, mindenki döbbenten figyelt, amit végül Louis kuncogása tört meg. 
- Nem egyértelmű Malik? Mindenki hallotta, hogy Harry és Ana... milyen jól érezték egymást az éjszaka folyamán.
- Szóval ezért ment el?! - Zayn hirtelen felém indult, kezét ökölbe szorította. Hátrálni kezdtem, hiszen tudtam, hogy Zayn mindenre képes Ana-ért, még arra is, hogy megüssön. Azonban most nem éreztem magamat hibásnak...semmi olyat nem csináltam, amivel rászolgáltam arra, hogy reggel magányosan ébredjek egy tökéletes este után. Ugyan úgy tudatlan voltam, mint Zayn vagy a többiek. Liam közénk állva tárta szét a kezét, hogy megakadályozzon egy spontán verekedést. 
- Fiúk üljünk le és beszéljük meg a dolgokat nyugodtan! - Liam próbálta csitítani a kedélyeket, de ebben az állapotban félő volt, hogy nem fog menni. Lassú léptekkel és sóhajok száza közepette vettem rá lábamat, hogy engedelmeskedjen nekem. Egyenesen Louis mellé helyezkedtem el, jókedvének már árva nyoma sem volt, magyarázatra várt mindenki, aki a szobában tartózkodott, de félő volt, hogy senki sem tudott semmit Ana hollétéről. Liam Zayn-t a biztonság kedvéért a kanapé másik végéhez terelte, majd leülve oda várták, hogy végre valahára mondjak valamit. Hezitáltam és ódzkodtam a dologtól, hogy teljes egészében elmondjam a tegnap este történteket, de muszáj voltam valamennyire beavatni őket.
- Amikor ti felmentetek... - hangom rekedtesen csendült fel, torkomat megköszörültem, tekintetemmel a kezemet figyeltem, hogy miként tördelik egymást ujjaim. - végignéztük a filmet, majd Ana egyik pillanatról a másikra az ölemben termet. Éveket vártam volna rá srácok, tényleg szeretem, de valamiért Ő megadta magát és...szóval megtörtént. - idegesen a tarkómhoz kaptam, kissé kínos volt nekem ez a dolog, pedig nem egy nőügyemről hallhattak már, de Ana teljesen más volt. - Megállítottam őt, hogy ne csináljon olyan dolgot, amit talán később meg fog bánni, de folytatta. Tökéletes éjszaka volt, boldog volt, ahogy én is. Nem tudom miért ment el...egyáltalán, hogy mikor. Még mellettem volt, amikor elaludtunk, tisztán emlékszem, hogy szorosan magamhoz vontam és a hajába csókolva ringattam magunkat álomba. - szemem ettől a perctől fogva már nem bírta tovább magába tartani a keserves könnyeket, így azok szabadon lehullva távoztak a szemem óvóan tartó fogságából. Nem bírtam megállítani csak folytak és folytak és bármennyire is szégyen, hogy egy fiú sír, nem érdekelt, hiszen a könnyek által távoztak azok az érzelmek, amiket most rettentően gyűlölök.
- Miért mehetett el? Valaminek csak történnie kellett, amiért itt hagyott minket. - hangosan lábára csapott a mellettem ülő fiú, majd hirtelen felállva mellőlem futott fel az emeletre. Mindenki hűlt nyomát nézte, fentről zajok szűrődtek le, mintha mindent szétdobált volna, majd a percek - amik óráknak tűntek - gyorsan elteltek és Louis újra velünk volt, azonban tekintete még letörtebbnek tűnt, mint, amikor felrohant Ana szobájába. - Elvitte az iratait. - sóhaj közepette ejtette ki száján a mondatot, ami már bizonyítékot adott arra, hogy tényleg elment.
- Egyszer mindent elmagyarázok. - suttogtam ismételten az általa írt mondatot, szemem a mobilja képernyőjére tévedt, ahol mi vigyorogtunk még a Holmes Chapel-i vacsorán, amit anyu szervezett meg. Anyu!Vészcsengőként zengett a fejem, szükségem van rá és...talán oda ment Ana. Ellökve magam a kényelmes kanapétól igyekeztem a szobám felé, ahova belépve még érződött Ana mámoros illata. Szemeimet becsukva haladtam tovább egészen az ágyig, ahova leülve tárcsáztam anyám számát. Pár csörgés után felvette, hangja vidám volt.
- Harry, drágám! - rég nem hallott hangja kicsit lenyugtatta összezavarodott lelkemet, azonban számat alig bírtam szólásra kényszeríteni.
- Anyu... - hangom elcsuklott, könnyeim ismételten folyni kezdtek. - Ana...
- Mi történt vele kisfiam?
- Elment... - suttogtam a kis mikrofonba, miközben még mindig azt a bizonyos képet néztem, amit hátrahagyott nekem.

1 évvel később.

Hetekig vártuk azt, hogy majd a bejárati ajtó kinyílik és Ana belép rajta, de persze ezek lehetetlen ábrándozások voltak, ugyanis Ő nem jött. Hónapok kellettek ahhoz, hogy valamennyire el tudjam viselni a hiányát és igaz, hogy voltak közben afférjaim, de egyik sem volt olyan, mint Ana. Mindegyik lányban őt kerestem és kezdtem azt érezni, hogy lassacskán bedilizek miatta, de sok fellépés és a rajongók arra késztettek, hogy gondolatommal másfele koncentráljak. Így érték el, hogy ne gondoljak rá minden szabad percemben. Semmi hír nem volt róla, kivéve Twitteren, ahol próbáltunk neki üzenni, mindhiába. Nem tudtuk, hogy pontosan hol van csak azt, hogy boldog, ami kicsit megnyugtatta a szívünket, azonban azt egyikünk sem értette, hogy miért nem veszi fel velünk a kapcsolatot. Sötét volt minden, talán neki is ennyire fáj a múlt, mint nekem, de az biztos, hogy az utóbbi időben teljesen kicseréltek, ismét. Ana hiányával nőttek a bajok, eleinte sokszor kerestem örömöt az italban, majd rájöttem, hogy igaz egy ideig hat, de nem hosszas az élvezet. Egyre többet zártam el magamat a külvilágtól, a fiúktól, de ez sem ment. A hiány ugyanúgy ott tátongott a mellkasomba és...még mindig ott tátong. Zayn-el a kapcsolatom az elején..., hogy is mondjam...változatlan volt. Már nem lepődtek meg a többiek sem, ha nem szóltunk egymáshoz, sokáig haragudott azért, mert Ana elment, hiszen ő abban a hitben volt, vagy még most is abban van, hogy Ana miattam ment el. Viszont erre tényleg nem kaptunk még a mai napig sem választ, mivel erre csak egyedül Ana tudna ésszerű válasszal szolgálni nekünk. Ahogy teltek a hetek, majd hónapok, Zayn egyre kedvesebb lett és eljutott a kapcsolatunk addig, hogy normális ember módjára tudtunk egymással kommunikálni. Rengeteget segített a...bajos napjaimon, amikor magamba zuhantam és nem akartam semmi mást csinálni, csak egyedül lenni. Nagyon jó barát volt, annak ellenére, amiket csináltam ellene. A helyzeten most is csak az javít egy csöppnyit, hogy egy díjátadón kell majd tündökölünk számtalan előadóval együtt.
- Fiúk, sziasztok! - köszöntött minket a folyosón az egyik szervező. Igen..mostanság sokat kell próbálnunk erre az átadóra, aminek örülök is meg nem is. - Korán jöttetek. - szemöldökét összehúzva meredt ránk, amikor egy hang csapta meg a fülemet. Rettentően különös, mégis fülbemászó. - ÁLARC! - kiáltotta bele a mikrofonjába, majd a fiúkkal együtt egytől egyig a színpad széléhez igyekeztünk. Egy fehér ruhában lévő lány kecses mozdulatai tűntek fel előttünk, aki egy álarccal takarta el előlünk az arcát. Felénk fordulva torpant meg, de pillanatokon belül folytatta az éneklést. - Ezt nem szabadna látnotok! - förmedt ránk Mark.
- Ki ő? - fejemmel a lány felé böktem.
- A meglepetés fellépőnk, de ennél többet nem mondhatok. - amint befejezte mondatát a dal véget ért és a lány könnyed mozdulattal közeledett felénk a táncosaival egyetemben. Semmit sem szólt, amikor elénk ért, fejével bólintott egyet, mellettünk elsietett volna, de kezénél megragadva visszahúztam. Egyenesen velem szemben volt, idegesnek éreztem. Mélyen a szemébe néztem, ami különlegesen csillogott, mintha ismerném őt már évek óta, de nem tudtam rájönni, hogy ki ő, egyáltalán ismerem-e?
- Harry engedd el! - csendült fel mellettem Liam hangja, azonban nem tudtam elszakadni a titokzatos lány tekintetétől.
- Megijeszted! - förmedt rám ismételten Mark, amire arcom mosolyra húzódott. Szorításomon gyengítettem, majd véglegesen is elengedtem.
- Holnap találkozunk! - közelebb hajolva hozzá suttogtam bele fülébe ezt a két egyszerű szócskát, majd sietősen távozva figyeltem egyre távolodó alakját. Valamilyen különös érzés jelent meg testem minden kis izmában, amikor a közelemben volt ez a lány. A bűvkörébe fogott és csak egy dolgon járt az eszem: meg kell tudnom ki ő! És...erre a dologra holnap ténylegesen is választ kapok! Addig is viszont... egy hosszúnak mondható próbán kell túlesnem és egy valószínűleg átalvatlan éjszakán.