2013. július 11., csütörtök

FORTY - EIGHTH CHAPTER

Sziasztok!(: Háát... itt a 48. fejezet, ami egyre közelebb és közelebb hoz minket a végéhez. Ha jól számoltam még lesz két rész és utána egy kis szavazás, hogy ténylegesen is szeretnétek-e a második évadot. Remélem tetszeni fog!(: 


Have a nice day,
Susan:*
Pregnant?

"Rossz volt így őket látni, de mindannyian tudtuk, hogy távol kell őket tartani egymástól, hogy ne okozzunk ezzel fájdalmat." - Niall Horan


Harry Styles
Mindenkinek igaza volt! Egy barom vagyok, hogy hagytam egy olyan lányt veszni hagyni, aki mindent elkövetett értem, szeretett teljes szívéből és, ami a legfontosabb: nem akart megváltoztatni. Egyetlen éjszaka alatt képes voltam mindent elrontani, de miért is csodálkozok...mindig ezt csinálom. Az esküvő maga volt a pokol, hiszen láttam és ezzel egyetemben éreztem is, hogy jelenlétem nem kicsit zavarta azt a lányt, akinek az igen szócska kimondása után már Mrs. Malik név felelt meg. Gyűlöltem...gyűlöltem a helyzetet, amibe magamat és Ana-t sodortam, ugyanis mind a ketten tudtuk, hogy ugyan másfele ment az utunk, együtt kéne megöregednünk. Mindez persze nem a lány hibája, hiszen nem ő döntött úgy, hogy bánatában mással bújik ágyba, hanem én. Természetesen ezt a kapcsolatot megsínylette az, hogy a híresnek mondható énekesnő áldott állapotba került, ami egyikünknek sem tetszett, de nem volt mit tenni; el kellett fogadni a tényt, hogy szülők leszünk. Csak reménykedtem abban, hogy Zayn majd boldoggá teszi a lányt, illetve Ana teszi boldoggá Zaynt. A barátomban egy cseppet sem kételkedtem, hiszen tudtam nagyon jól már az elejétől fogva, hogy különös érzéseket táplál a lány iránt, ami nem meglepő, hiszen vele létesített először kapcsolatot. Inkább Ana volt az, aki ugyan véleményem szerint sosem csalta volna meg a mellette megállapodó személyt, de jelenlétem biztosra mondhatom, hogy befolyásolta volna őt. Éppen ezért sejtettem, hogy a körülöttem lévő személyek mindent elkövetnek majd annak érdekében, hogy ne találkozzunk, ami ugyan fájt, de tudtam, hogy jót akarnak vele tenni. Viszont azt még érteni sem értettem, hogy miért állapodott meg ilyen hamar utánam. Valami hátsó szándék vagy ok volt a dologban, amire eddig még nem jöttem rá, ahogy szerintem sokan mások sem. De a lényeget egybe véve mindig egy pontnál lyukadok ki; Ana-t örökre elveszítettem. És, hogy mikor fogok házasodni? Ez mindenkiben kérdésessé válik, ugyanis tény, hogy eljegyeztem gyermekem anyját, de még ódzkodok a dologtól, hogy ezt hivatalossá is tegyük. Még várok. Még ráérek. De vajon meddig? 
- Harry. - zökkentett vissza elmélkedésemből egy félénk hang az ajtóból, aki történetesen Bridgit volt. Semmiről sem tehetett a lány, mégis éreztem, hogy hibásnak gondolja magát. - Csak gondoltam szólok, hogy elmegyek. Majd hétvégén találkozunk. - bizonytalanul beljebb lépett és egy apró csókot lehelt ajkaimra.
- Vigyázzatok magatokra. - apró mosoly kerekedett arcomra, miközben kezemmel szüntelenül simítottam végig a lány hasán.
- Minden rendben lesz, csak engedd, hogy segítsek. - szemében valami különös üzenet csillogott, amit még nem tudtam értelmezni. Tény, hogy nem engedtem magamhoz közel az utóbbi időben, ahogy mást sem, de még nem ismertük egymást eléggé ahhoz, hogy teljes mértékben ki tudjam neki önteni a lelkemet nyomó dolgokat. Vicces, nem? Vicces, hogy a menyasszonyomban nem bízok, sőt; nem, hogy nem bízok, de még nem is ismerem teljes mértékben. Egy szánakozó mosoly volt csupán, amit reagálni tudtam mondatára, ami inkább látszhatott egy szájrángásnak, mint mosolynak. - Szeretlek. - egy csókot nyomott a fejem búbjára, majd táskájával a vállán távozott a szobából. Még nem álltam készen arra, hogy valakinek azt mondjam szeretlek, mert azzal nem csak őt csaptam volna be, hanem magamat is. Mindenki azt hajtogatja, hogy az idő mindent megold. De vajon nekem mennyi idő után sikerül majd Ana-t elfelejtenem?
Az idő valami hihetetlen gyors módon telt, minden egyes percet egy órának érzékeltem és próbáltam elmenekülni a körülöttem lévő már-már undorítónak mondható boldogság felhőből. Nehéz volt úgy színpadra állni, hogy rajtam kívül mindenki kifogástalannak tartja az életét és ennek bizony hangot is ad; mesél. Persze örültem, hogy barátaim élete kezd a helyes kerékvágásba tolódni, de ez az én megsínylett életemet nem érintette. Zayn boldogan ecsetelt Ana-ról, aki a mai nap folyamán érkezik vissza a hosszas, verejtékekkel járó forgatásról, amit sikerült három teljes hónap alatt befejeznie. A tudat, hogy újra szembesülnünk kell egymással, hogy egy légtérben kell lennünk és bírnunk egymás iránti vonzalmakat, elszomorít. Sejtem, hogy ennyi idő elteltével még mindig táplál irántam érzelmeket, de jobban rettegek attól, hogy már elfelejtett. Rettegek, hogy az esküvőn kiejtett szavai már csak csupán az elmém képében élnek, számára megsemmisültek. Természetesen a szerelem egy tág fogalom, ami akarva vagy akaratlanul is, de egy ronccsá teszi az embert egy idő után. Mindegy, hogy hány éve vagytok házasok, boldogok vagytok együtt vagy sem, bántjátok egymás. Ez ezzel jár. A szerelemmel. Bántjuk, akit szeretünk és bánunk, amiért bántjuk azt, aki a világot jelenti neked. Velem is ez történt. Bánok, de már hiába és ez... valljuk be kihat majd a jövőmre és gyermekemére is.
- Hé, haver. - halk hangon csendült fel mellettem egyetlen szőke bandatársam hangja, aki az utóbbi időben többet foglalkozott velem és Ana-val, mint bárki más. Noha tudtam, hogy miként vélekedik a kapcsolatunkról, a hirtelen jött házasságtól kezdve a születendő gyermekemig, ezek fölött mindig fátylat intett és elfelejtette, amikor gondokkal küszködtünk. Zayn mellett ő volt az, aki a legtöbbet váltott hosszas beszélgetéseket Ana-val, de erről soha, senkinek nem számolt be. Talán én sem tudnék róla, ha azon az estén fel nem ébredek a fiú biztatónak mondható hangjára, amivel gondolom a megtört, meggyötört lányba próbált némi életet lehelni.
- Minden rendben, Niall. - fejemmel visszafordultam az ablakom irányába, de előtte még láttam értetlen tekintetét. Megválaszoltam azt a kérdését, amit ugyan fejben már feltett, de még a való világban nem. Megszoktam. Már-már rutinnak mondható volt, hogy a "hogy vagy?" "minden rendben?" és ehhez hasonló kérdésekre szinte gépiesen válaszoltam. Betanultam, mint a számokat, amiket már rongyosra énekeltünk a tinédzserek száza, sőt ezre miatt. Egy hangos sóhaj hagyta el a száját, miközben ujjai apró ütését éreztem meg a vállamon, amik cselekedete után mintha oda fagytak volna.
- Megjött Ana. - minden egyes gondolatommal, ami még szabadnak volt mondható azon voltam, hogy megelőzzem ezt a mondatát. Talán nem is mondat, sokkal inkább kijelentés. - Most tanítja Louis-t magyarul. Eléggé mókás. - próbálta a szobában fellelhető feszültséget enyhíteni, de mind a ketten nagyon jól tudtuk, hogy ez lehetetlen. Semlegesen megvonta a vállát, amit csak az ablakban látható tükörképeként vettem észre. Régen nem mértem már fel így a barátaimat, ugyanis próbáltam őket a legtöbbször kerülni, hogy ne aggódjanak amiatt, hogy esetlegesen Ana-t bántani fogom. Persze mindenki tudta, hogy nem fizikailag bántanám őt, hanem sokkal inkább lelkileg, amit sem ő, sem én nem bírnánk.
- Louis mikor nem mókás? - mostanában eléggé gyakori mosolyommal illettem meg a fiút, aki az idő elteltével már átlátott az álcaként felhúzott arcon. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, miközben próbáltam minél kedvezőbb mozdulatokkal felállni a helyemről és a szőkeség mellett a mosolyt megtartva kimenni a szobából. Az ajtón kiérve már megcsapott boldog kacaja, ami megmelengette azóta kialudt szívemet. Legalább ő boldog. Mondogattam magamban folyamatosan, míg csöndben, hangtalanul lépkedtem Niall mellett, aki egyet köhintve jelezte, hogy sikerült kicsalnia a barlangomból. Tekintetemmel Őt kerestem és egy pillanat alatt meg is találtam. Arcáról lefagyott a mosoly és láttam, hogy küzd maga ellen. Tekintetével alaposan felmért és egy kelletlen grimasszal jelezte, hogy nem tetszik, amit lát. Igazándiból az utóbbi időben nem nagyon érdekelt a kinézetem, hiszen miért is érdekelt volna? Régen sima arcomat most egy kis borosta fedte, testemet jóval nagyobb ruhadarabok fedték, mint eddig, ami köszönhető volt annak, hogy többet edzettem most, mint régen, ami miatt sikerült néhány kilótól megszabadulnom. Ez volt az egyetlen menekülő utam: a sport. Futottam, bokszoltam és minden kedvemre lévő sportot kipróbáltam, amivel sikerült kivernem a fejemből az előttem álló lányt.
- Szia. - suttogta félénken, immáron előttem állt és egy apró mosolyt küldve felém ölelt át. Kezeimet óvatlanul vittem derekára, ahol összekulcsoltam őket és szorosabban húztam magamhoz. Csukott szemmel szippantottam mámorító illatából, amik mohón kúsztak fel légzőrendszerembe. Hiányzott és most, hogy itt van, úgy érzem, újra önmagam vagyok. De vajon meddig? Egy pillanat erejéig, amíg rá nem kell jönnöm, hogy ő már foglalt, ahogy én is. Szorításomon gyengítettem és tekintetemmel Niall-t figyeltem, aki egy szomorkás mosollyal jelezte, hogy tudja mit érzek. Ana eltávolodott tőlem, karját még mindig a vállamon pihentette. - Megváltoztál.
- Mostanában annyit edz, hogy nem is látjuk. - gunyoros hangnemben csendült fel Louis hangja, akit szintén hanyagoltam az utóbbi időben. Próbált felém közeledni, de valami oknál fogva tudtam, hogy hibásnak tart.
- Azért ne vidd túlzásba. - karjait maga mellé emelte, Zayn felé kezdett el lépkedni. - A banda mihez kezdene nélküled? - szeme ismét az enyémre talált és ezzel a mondatával valami olyasfajta érzést keltett bennem, mintha aggódna értem. Talán aggódik is, hiszen szeme csillogása erre ad tudomást. Még szeret!
- Mi az a fontos dolog, amit mondani akartál? - Liam húzott vissza mindenkit a való világba, testével Ana felé fordult, aki csak komoran bámult maga elé. Mindannyian a kanapéra helyeztük el hátsó felünket és "ámulva" figyeltük az előttünk lévő boldog párt. Ana egy óvatlan, váratlan pillanatban felállt a helyéről és eltávolodott tőlünk egy kicsit, hogy mindenkit tisztán láthasson.
- Szeretnék valamit mondani. - köhintett egyet, ujjait összefűzte maga előtt. - De nem tudom, hogy ezt, hogy lehetne elmondani. - tekintetét először Zayn-re emelte, majd ránk.
- Hát... csak mondd el. - félelem érződött ki Zayn hangjában.
- Három hónap telt el a forgatás és az esküvő óta... - sóhajtott egy nagyot, jobbra s balra kezdett el járkálni. - Három hónap, amit nem egyedül kellett eltöltenem. - Zayn-re emelte a tekintetét, aki idegesen állt fel a helyéről. - Nem, nem csaltalak meg! - csattant fel Ana Zayn tekintetét látva, láttam, hogy rosszul érintette a ki nem mondott kérdés vagy kijelentés.
- Akkor? - karjait széttárva indult meg a lány felé, aki nagyokat nyelve próbálta összeszedni a gondolatait.
- Gyerekünk lesz...Zayn. - suttogta maga elé, arcára hatalmas mosoly ült, miközben szemével engem illetett meg. Összehúzott szemöldökkel figyeltem a lányt, aki valami érdekes módon, de gyanússá vált számomra. Valamit titkol. Biztos vagyok benne! Mindenki örömmel kelt fel a helyéről és indult meg az ifjúnak mondható pár felé, kivéve én. Nem örültem ennek az egésznek, hogy most már van, ami megalapozza sőt, komollyá alakítsa a kettőjük között lévő kapcsolatot. Percekig figyeltem, ahogy mindannyian gratulálnak nekik, hogy örülnek és örömmel is fogadják a még meg nem született gyermeket és szívem kezdett egyre jobban összeszorulni az őt elöntő fájdalom miatt.
- És, tudod már, hogy... - szólalt meg Zayn akadozott hangon, szemében pár kósza könnycsepp volt fellelhető.
- Kislány lesz. - csendült fel ismételten Ana hangja, aki a kanapé felé véve az irányt ült le oda, ahol eddig is elhelyezkedett. - Szeretném, ha Anne lenne a neve, anyukád miatt. - nem néztem rá, de éreztem, hogy nekem szánja a mondatát. Niall óvatosan megbökte lábával az enyémet, amire akaratlanul is, de felnéztem. Ana kérdő pillantással illetett meg, engedélyemet kérte.
- Miért érzem azt, hogy az engedélyemet kéred? - összeráncolt szemöldökkel és magamhoz képest sokkal gunyorosabb hanggal szólaltam fel, amit a többiek is csodálkozva figyeltek.
- Mert... - kezdett bele, de elakadt. Ajkába harapva könnyes szemmel figyelt, dühös voltam.
- Zayn-t kéne kérdezned és az engedélyét kérned, nem? - álltam fel gyors mozdulattal a kanapéról, majd a szobám felé indulva torpantam meg. - Ő a gyereked apja, de ha a beleegyezésem kell, akkor megadom. - folytattam utamat a szobám felé, aminek ajtaját hangosan becsaptam és a tárgy mentén dőltem le a földre. Hát ennyi lenne. Tényleg vége.
A hónapok ezek után rohamosan kezdtek el szállingózni a fejünk fölött, így is növelve mind a két lány hasát, akit ismertünk. Ana-t egyre többször kapták lencsevégre annak ellenére, hogy igaz próbálta takarni egyre növekvő gyermekét, nem tudta. Gyönyörű volt...még így is, hogy hasa kerekded volt. Noha nem láttam sokat, jóval inkább az újságban, mint személyesen, tudtam, hogy valami nyomja a lelkét. Mindig elgondolkozott és került engem, ami köszönhető volt a fiúknak is meg magamnak is, de akkor is furcsálltam ezt az egész baba dolgot. Mint már utóbb kiderült én kislány helyett egy fiút tudhatok magaménak, akinek a Christian nevet szántuk Bridgit-tel együtt. Szép gyermekünk született, de mind a ketten tisztában voltunk azzal, hogy noha szeretjük őt, nem szerelemgyerek. Gyönyörűséges menyasszonyom minden percét a fiúnak szentelte, felhagyott a munkájával és otthon volt, velem és kisbabánkkal. Igen...összeköltöztünk, de egyikünk sem beszélt a házasságról. Valahogy elfelejtődött, de ennek ellenére mégis egymáshoz láncolt minket valami. Christian. Csodálatos gyermek volt, annak ellenére, hogy még nagyon parányinak volt mondható. Gyönyörű barna szemeit anyjától örökölte, míg gyermek létéhez képest hosszú, göndör fürtjeit nekem köszönhette. Nem tudtam őt nem szeretni. Az enyém volt, az én kisfiam.
- Sziasztok. - lépett be a nappaliba a szőkeség, kezében ismét valamilyen plüsst fogott, amit valószínűleg a fiunknak vett.
- Szia. - köszöntem mosollyal az arcomon, kezemben Chris-el álltam fel és lépkedtem felé. - Hol voltál? - apró csókot hintettem Bridgit arcára. Sokkal inkább neveztem volna a mi kapcsolatunkat barátinak, mint szerelemnek. Mindent meglehetett a lánnyal beszélni, aki tényleg azon volt, hogy segítsen rajtam. Nem teremtett sosem kellemetlen helyzetet és, ami a legjobb, sosem volt erőszakos. Hagyta a dolgokat menni a maga módján és nem törődött azzal, hogy most éppen hol vagyok, vagy mit csinálok. Tudta, hogy nem csalom meg, mert van valami, vagyis inkább valaki, aki már-már a mindenséget jelenti nekem Ana után.
- Zaynékhez mentem. - suttogta, miközben egy apró csókot hintett fia homlokára. - Ana-t bevitték a kórházba. Lassan megszületik a kislányuk. - kabátját a fogason helyezte el. - Vettem egy plüsst, gondoltam jó lesz majd a kicsinek. - semlegesen vállat vont, a rózsaszínű macit az asztalon helyezte el.
- Mikor mentek be? - tapogatóztam óvatosan, Chris-el a kezemben a konyhába mentem Bridgit után. A hűtőből egy cumis üveget vett ki, amit a mikroba helyezett, hogy fiunknak szánt ételt megmelegítse. Aggódó pillantással ültem le egy székre, tekintetemmel a fiunkat figyeltem.
- Nem tudom. - vállat vonva vette ki a mikróban lévő kis üvegcsét, lassan közeledett felénk. - Niall volt otthon, mármint Zaynéknél. Este vitték be valamikor Ana-t, mert fájdalmai voltak. Azóta még semmi hír sincs róluk. - ügyes, tapasztalt mozdulatokkal vette ki a kezemben mosolygó csöppséget, majd mellettem lévő széken elhelyezkedve kezdte el etetni a fiunkat. Gondolataimba merülve imádkoztam, hogy semmi baja ne essen Ana-nak ugyanis tegnap este óta már jócskán eltelt néhány óra.
- Minden rendben lesz, ne aggódj! - egy puha kéz rántott vissza a jelenbe, ami testemet libabőrbe borította. Nem hittem volna most, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, mert valami oka csak volt, hogy nem telefonáltak és az időt nézve ténylegesen is arra lehet következtetni, hogy valami gond van. Annyit tudtam csak csinálni, hogy reménykedtem, hiszen a remény hal meg utoljára és...ennél többet most nem tudtam tenni. Csak reménykedni és várni. 

13 megjegyzés:

  1. Úristen de jóóóó lettttttt!! Komolyan mondom függője vagyok a blogodnak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek én csak örülök ((: :*
      Puszi, Susmus :*

      Törlés
  2. nagyon jó lett!:)�� remélem, hogy kiderül hogy ana lánya egyben harry lánya is és újra összejönnek valahogy:D:D várom a kövit*-*��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kissé későn válaszoltam, elnézést.:\
      Köszönöm szépen, hogy írtál!(:
      Pusz, Sus:*

      Törlés
  3. Imádtam ezt a részt <3 :)) Míg mások abban reménykednek hogy kiderül, hogy Harrytől terhes és pont az ellenkezőben. Ez mindig fura érzés, de valamiért én Zaynnel tudnám elképzelni :) Hát Zayn nagyon aranyos volt, hogy majdnem könnyezett :DD
    Hozzáteszem hogy nem fogok hisztizni ha esetleg a végén Harryvel lesz együtt, csak azért remélem akkor Zayn is boldog lesz :D Lehet pártatlannak kellene lennem :DD
    Eszembe jutott hogy mi van akkor ha a kislánynak zöld szeme lesz?:DD Na azon meglepődnék az biztos.
    De nem hagyom Szabszit egyedül inkább maradok Zaynnnél :D Túl sokat gondolkozok már ezen xDD
    Várom a következőt <3
    Puszi, Petra.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett!!!!!:) remélem kiderül hogy a kislány Harry-é! Várom a kövi részt

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó lett! Remélem két évados lesz! Mert ha nem akkor én nagyon szomorú leszek. Hamar hozd a kövit!

    VálaszTörlés
  6. wáááá.imádom a blogodat *.* nagyon megszerettem Anat is és a többi karaktert is,ahogyan formáltad őket.:) remélem azért kiderül,hogy a gyerek Harryé,mert az így lenne igazságos.Én igazából Harry-Ana párton állok,de szerintem akárhogyan fejezed be a történetet,úgy lesz jó,ahogyan te kigondoltad:) de azért még reménykedek harry oldalán .. :D VÁROM A 2.ÉVADOT!!! :D <3

    VálaszTörlés
  7. Most jutottam el oda, hogy már tényleg nem tudok mit írni:)
    Zayn eszméletlen édes, még mindig, de ezt már tudjuk:PP
    De mivel Ana nem mondta el, hogy Harry kislányával állapotos, lesznek még itt veszekedések, csalódások://

    Újabb nagyszerű részt írtál, és remélem, hamarosan hozod az utolsó kettőt is:))
    A második évadhoz pedig én máris igent szavazok:PP

    Ezer puszi,
    Szabszi.

    VálaszTörlés
  8. Drága Susi! (:

    Köszönöm a 'hercegnő' elnevezést és bár nem írtam, Harryre is dühös vagyok, ne aggódj! (:
    Örülök, hogy kiderült a baba, de valószínűleg lesz még bonyodalom, hiszen Harry gyermeke növekszik Ana pocakjában.
    A Christian szép név, jól választottál! (:
    Én örülnék egy második évadnak!

    ×E×

    U.I.: Tetszik az új kinézet! (:

    VálaszTörlés
  9. Imádom ahogyan a többi részt is! Olyan jó lenne, Zaynnel lenne Ana, a történet végén, de ha nem legalább legyen nagyon nagyon boldog légyszi! Imádom az egészet és már én is IGENNEL szavazok!!:DD

    VálaszTörlés